A húsvéti 7vége nekem szerencsére extra hosszú volt, mert Indiában a nagypéntek, otthon a húsvét hétfő ünnep. Mi tartjuk mindkettőt, ezért volt 4 napunk elutazni. A gyerekeket kikértük hétfőről – Amerikában nincs locsolás, meg nyúlkergetés – és elutaztunk Risikesbe, ahol a Gangesz kilép a Himalájából és leér az alföldre. Légvonalban 186 km. Ez négy és fél óra vonatozást és kb 75 perc autózást jelent vagy ki tudja hány óra csupán autózást. Mi a vonat+autót választottuk, mert az autóútról sok horror-történetet hallottunk, volt akiknek 12 órába telt onnan visszaérni Delhibe. Három család ment együtt, ebből egy kénytelen-kelletlen kocsival jött (nem volt jegy már a vonatra), és kiderült, ha jó utat választ az ember – konkrétan a hosszabbat, mert ott kisebb a forgalom – hamarabb le lehet érni, mint vonattal (hozzáteszem, hazafelé már 9 órát mentek). De még mindig a vonatot ajánlom mindenkinek, aki Indiában közlekedik, sokkal békésebb és kulturáltabb mint autóval.
Nézzük mit is lehetett megnézni Kalkuttában.
Az ott a gyalogút végén nem egy liget, hanem egyetlen fa. Hihetlen de az!!!
Kolkatáról inkább egyben írok, nem napokra lebontva. Kolkata India harmadik legnagyobb agglomerációja, 15 millió körüli ember lakik itt. 1911-ig itt volt a brit Raj (ez volt a brit India beceneve) fővárosa és központja. Ennek fényében nem meglepő így utólag, hogy Asszámban volt az első olajkút az országban, „közel” volt a főváros.
Április 6 Kolkata, Nyugat-Bengál, India
Április 5-e, Kohora, Asszám, India
Címkék: bogár orrszarvú elefánt bivaly inida fényjáték szentjános
Április 4-e, Kohora, Asszám, India
.
Április 3-a, Kohora, Asszám, India
Címkék: templom tantra síva asszám yoni
Új-Delhi 2011. április 2-a 23 óra 2 perc. Iszonyú hangzavar van a városban, tűzijáték mindenütt, folyamatosan robbannak a petárdák, dudálnak az autók, teljes hangerővel játszik a zenekar és emberek százai ordítoznak a követség melletti utcán . Azért csak ennyien, mert mi nem egy lakóövezetben lakunk. Delhiben biztos több millióan, országszerte pedig biztosan többen, mint Európa teljes lakossága. India ugyanis 28 év után újra megnyerte a világbajnokságot.
Címkék: vb india győzelem világbajnok krikett
El kellett jönnie egy világbajnokságnak, ahhoz, hogy nagyjából megértsem a krikett szabályait. Így az eddig teljesen unalmasnak tűnő játékról kiderült, hogy nagy taktikai csata, rengeteg fordulattal. OK, nem olyan gyors játék, mint a jégkorong, de itt legalább látszik a labda. Megpróbálom összefoglalni mi is a lényege annak, amit a világbajnokságon játszanak (ugyanis sok változata van krikettnek, amelyek elsősorban abban különböznek melyik milyen hosszú).
)
Címkék: india döntő krikett vliágbajnokság
Ahogy tavaly már megírtuk (itt -> ahovakolumbuszindult.blog.hu/2010/03/03/holi_a_hinduk_masodik_legfontosabb_unnepe#more1806309), talán a második legnagyobb hindu ünnep a Holi. Mint náluk a húsvét, ez az itteni „tavasz” eljövetelét köszönti, hiszen a tavaszi napéjegyenlőség előtti holdtöltére esik. Annyi csak a különbség, hogy itt Delhiben ez konkrétan azt jelenti, Holi után már stabilan 30 fok lesz nappal. Nem fogom újra leírni az ünnep mögötti mitológiát, ha lehet még jobban összezavart minket az idén beszerzett plusz információ, Titeket megkíméllek ettől.
Címkék: húsvét gazdaság india tengerimalac ünnepség farm holi
Egy reklámfelirat Goából.
Magyarul eredeti hamisítványok. Itt ugyanis három szintje van a hamis táskáknak. Van a "copy" (vagy fake) amely csak messziről hasonlít az eredetire, de pl. a csat már nem a márkáé, a bélés sem olyan stb. Van az "original copy", amely csak nagyon avatott szemlélőnek árulja el, hogy nem eredeti. És van az "original" ami pontosan egyezik az eredetivel. Természetesen egyre növekvő árszinten, de még ez "original" is tizedébe kerül annak amennyit ki kellene fizetni érte egy márkaboltban.
Utazásaink során sokszor elgondolkoztam rajta, hogy kinek is való India? Nem úgy általában, hanem turistaként. Milyen embernek érdemes eljönni ide? Mert az remélem már kideült a blogból, hogy az itteni turisztikai hivatal szlogenje az „Incredible India” (azaz hihetetlen India) teljesen igaz.
(Ezt a posztot még szombaton írtam, de csak most volt időm felrakni)
!
Néhány apró infó anyai szemszögből
Új "rovatot" indítok, fotók, amelyek csak Indiában készülhettek. Elsőnek egy áruházi kép egy a 6-12 éves fiúosztályról. Sajnos kevéssé látszik, de a fociladba strasszokkal van kivarrva. A felirat magért beszél. Sok színes és csicsás férfiruhát láttunk már itt, de mind közül a gyerek ruhái talán a leghihetetlenebbek. Én most elég jól el tudom képzelni mit mondana 10 éves fiam, ha egy ilyen polóban akarnám elküldeni focizni!
Ez a mostani poszt egyetlen korábbi fotó. Még karácsony előtt készült az egyik nagy plázában. Nagyon tetszett a pálmafa a karácsonyfa mellett. A sok mű-hópehely is nagyon emelte a bevásárlás fényét!
Nagyon régen nem írtunk semmit, valahogy se hangulatunk, se időnk nem volt. Most is egy elég régi élményt fogok megosztani veletek, már rég meg kellett volna írni, de mindig volt fontosabb dolgom. Az esemény még januárban, 20-án történt, mikor én pont jöttem haza a második sri lankai utamról.
Egy kellemes reggelivel a tengerparton búcsúztunk Penangtól és a tengertől. A hotel előtt már várt a tegnapelőtti taxisunk (mivel ő segített a buszjegyeket megvenni, pontosan tudta, mikor megyünk majd be újra Georgetown-ba), a mérsékelt forgalomban gyorsan beértünk a buszpályaudvarra. 10-re volt kiírva az indulás, fél 11-re sikerült is indulnia a busznak (a pontos indulást az akadályozta, hogy a busz csak 10 óra 25-re ért be). Csalódottságunkat a késés miatt hamar elfelejtettük, látva a buszt. Egy normál méretű buszba (nálunk azt hiszem 40 férőhelyes) mindössze 27 ülést tettek be, melyek tiszták, kényelmesek, szélesek és szinte fekvő helyzetbe dönthetőek voltak. Ha tudtuk volna, ilyen szuper a busz, lehet hogy inkább éjjel mentünk volna és végig aludtuk volna az utat.
Úgy hozta az élet, hogy decemberi sri lankai látogatásom után röviddel újra el kellett utaznom Colombóba. A 2004-es tsunami után ugyanis a magyarok voltak, akik a leggyorsabban reagáltak, és a második segélyeket tartalmazó gép, amely leszállt Sri Lankán egy Malév gép volt. Élelmiszert, takarókat és ami a legfontosabb, mobil víztisztító berendezéseket hozott magával. Ezzel sok ezer sri lankai életét tudták megmenteni a káosz első napjaiban. Azóta hazánkat és minket, magyarokat nagy elismerés és szeretet övez Sri Lankán.
Ma percekig önfeledten nevettem. A Cansupport tájékoztatóján voltam, a februárban szervezett rendezvényük miatt, mivel szívesen vállalok önkéntes munkát, és erre a feladatra pedig olyan szeretettel hívtak. Annak, aki nem ismeri: a Cansupport szervezi a Walk for Life-ot, ami a rákbetegekért szervezett séta. Mindenki aki részt vesz, nevezési díjat fizet, amelyet a rékbetegek javára fordtanak. Bár ilyenen még sohasem voltam, most elérkezettnek láttam az időt, hogy segítsek. Részben azért is, mert gyermekeim 4 élő nagyszülőjéből 3 boldog túlélő is... és ez nekem is nagy boldogság.
Penangon egy tengerparti hotelbe fogaltunk szállást, amely a reptértől jó 45 percnyi autózásra volt. Sajnos nem volt nekünk megfelelő méretű taxi, ezért két kocsival kellett mennünk. Mi kettesben mentünk Petivel a lányok egy másik autóban. Sofőrünk nem igazán tájékozódott jól, ezért jó 10 perccel később értünk oda, mint a lányok. Zsuzsiék meg is voltak szeppenve egy kicsit, mert a hotel lobbija olyan színvonalas volt, hogy azt hitték őket rossz hotelben tette le a sofőrjük. A szobába felérve azonban kiderült, ott még várat magára a felújítás. Ennek ellenére a szoba kifejezetten jó volt, azért az árért, amelyet fizettünk kevesebbet vártunk. Két egybenyíló szobát kaptunk, és még egy teljesen normális ágyat is adtak pótágynak a gyerekeknek. Egyedül a fürdő volt nagyon lelakva, de az is elviselhető volt. És az ablakból kinézve ott volt a tenger! Nem is vártunk sokat, átöltöztünk és a viszonylag késői érkezés ellenére bementünk a vízbe.
Szerettem volna (Zsuzsi – a szerk.) közvetlen tengerparti szobában a teraszon tölteni a szilvesztert. A fő utca úgyis tele van hotellel, semmibe sem került érdeklődni. Rövid keresés után kiderült, hogy ha nem is egy tengerre nyíló szobába, de egy tenger közeli hotelbe át tudunk költözni (a folyosó nézett a tengerre!! És nem ez volt az egyetlen ilyen hotel, sőt.), ráadásul majdnem fele árért. Ezért úgy döntöttünk, összepakolunk, reggel kiköltözünk a motelből elmegyünk az irodák által igen ajánlott taxis szigettúrára és annak végén már az új motelbe vitetjük magunkat.
BÚÉK minden olvasónknak, reméljük mindenki kipihente magát, túlélte a beigli-mérgezést és újult erővel veti bele magát blogunk olvasásába!
Állandó terrorveszély
Egy életre elég természeti és kulturális látnivaló szerte az országban.
Egy év három hónap után eljutottam végre a szintén hozzám tartozó Sri Lankára is, hogy egy kicsit tájékozódhassak az ottani üzleti lehetőségekről. A szigetországban tavaly végre felszámolták a tamil lázadókat (sokak szerint nem igazán humánus eszközökkel) és az országnak most már az egész területén béke van. Mindenki reményei szerint ez jót fog tenni az ország gazdaságának. Tiszteletbeli konzulunk egy helyi üzletember, akinek nagyon jó kapcsolatai vannak. Ezek kellenek is, mert az ország így első látásra teljesen a nepotizmusra van berendezkedve. Én például találkoztam az agrárminiszterrel, akinek a helyettese a sógora, titkára a veje és ő maga a miniszterelnök unokatestvére. Itt nem csinálnak belőle ügyet, hogy a saját rokonaikat előnyben részesítsék. Úgy tűnik nagy a rokonság, mert 60 (igen hatvan, nem elírás) minisztérium van!!! És ez már megszorításként értelmezhető, volt már 71 minisztere is Sri Lankának.
Elképzelhetetlen nyomor
Egy SWOT-ban kicsit szokatlanul, a hátrányokról két részletben fogok írni. Elsőnek arról, mi zavar itt a legeslegjobban. Az elképesztő nyomort és mocskot megtanultam lehetőleg nem észrevenni és semmiképp sem belegondolni, mivel olyan mélyen bántó és felforgató élmény, hogy ha nem tanulja meg az ember azt kizárni, akkor nemigen lehet itt létezni. Az indiaiak mérhetetlen igénytelenségén is túltettem magam. Azon persze el lehetne vitatkozni, van-e jogom nekem igénytelennek hívni másokat. Gondolom van, aki meg engem tart igénytelennek (mert mondjuk nem minden nap pucolom ki a cipőmet például), ez mindig relatív. Maradjunk annyiban, hozzám képest az indiaiak roppant módon igénytelenek. De ez már csak nagyon ritkán feszélyez.
Goa. Mi is jut eszébe erről az embernek elsőre? Tengerpart, napsütés, ide menekült Bourne ügynök a nőjével, itt (is) szívta magába a szitárzenét a Beatles (meg még sok minden más anyagot, amely segített az indiai zenét befogadni), ez a hippik nirvánája és egyébként olyan portugálul hangzik. Egy indiai tartózkodás mindenesetre nem teljes egy goai kirándulás nélkül. Mi eddig nem mentünk el, mert a mi fejünkben klasszikus turistacsapdaként volt elkönyvelve. De mi sem hagyhattuk ki, ezért az idei Hálaadás ünnepén mi is elutazunk India legkisebb államába (ami persze kis csalás, mert vannak úgynevezett „Union Territory”-k, amelyek sokkal kisebbek, csak azok hivatalosan nem államok).
Végre sikerült a telefonomról letölteni a több mint egy éve ott kuksoló fényképeket. Ezt most meg is osztom veletek! A numero uno közlekedési képem Indiából:
Ha valakinek esetleg kicsi a monitora és nem látja mi van a képen:
Nem írtam még arról, hogy az Indiaiak mennyire odavannak a rangokért és címekért. Persze nem mindegyik, de sokan. Ennek illusztrálására mellékelek egy névjegyet (a nevet a személyiségi jogok miatt itt is kitakartam:
Ugye milyen szerény?! De ez nem minden! A névjegynek ugyanis a másik oldalán is van szöveg:
Mint arról már sokszor írtunk, itt a Diwali (vagy Deepawali) a legnagyobb ünnep, gyakorlatilag karácsony és újév egyben. Mi tavaly direkt elutazunk Delhiből, egyrészt mindenki ecsetelte, hogy az ünnep alatt folyamatos petárdázás, tüzijátékozás folyik, és állandó durrogtatás van mindenütt, másrészt akkor is négy napos ünnep volt, amelyeket mindig igyekszünk kihasználni egy kis utazásra. Idén is terveztük, hogy elmegyünk raftingolni a Gangeszre, de végül nem jött össze, itt maradtunk Delhiben. Annyiban jó volt így, hogy Editék péntek reggel, Tamásék péntek este utaztak el, így tudtam nekik integetni a reptéren.
Származási hely: Aranytemplom |
Amritszár a szikhek „fővárosa”, ahol a vallás legszentebb helye található. Edit és Miklós programját úgy állítottuk össze, hogy mi is el tudjunk velük menni ide. Nem kis vállalás, mert 6 és fél óra vonattal, autóval kb. 12 óra. Érthető, ha mindenki vonattal megy. Ez egy jellemzően két napos túra (reggel vonattal oda, másnap délután vissza), mert a városban az Aranytemplomon kívül semmi említésre méltó nincs. Még egy látványosság van a környéken, el lehet menni az indiai – pakisztáni határra és megnézni ott a zászlólevonást (fura szó, de ha van felvonás, akkor biztos van levonás is, nem?). Ezt mindenki meg is teszi, aki már ráveszi magát, hogy ennyit utazzon.
Az elmúlt 3 hétben sűrű programunk volt. Az ország észak-keleti részében tett nagy túránkról már részletesen beszámoltunk, de ezen felül is sok minden történt velünk. Elsősorban azért, mert végre valakik eljöttek minket meglátogatni (mindenkit várunk!). Mindjárt két csapat is érkezett hozzánk, egy négy fős (Tamásék), illetve egy házaspár (Editék). Tamásék rögtön visszaérkezésünk utáni nap hajnalban 3 hétre, Editék egy szűk héttel később két hétre. Jellemzően persze nem Delhiben csücsültek, járták az országot az előre leegyeztetett program szerint.
Pelling elvileg három részből áll, rendkívül ötletesen alsó, középső és felső Pellingből. Ezek azonban mára teljesen összenőttek. Az útikönyvünk szerint az egyetlen indok, amiért Pelling egyáltalán létezik, a nagyszerű kilátás a Kancsendzöngára. Ezt mi csak közvetett bizonyítékok alapján tudjuk alátámasztani, a felhők miatt ugyanis semmit nem láttunk az igazán nagy hegyekből. Az viszont abszolút biztos, a kilátáson kívül semmi nincs Pellingben, ami említést érdemel. Zéró, nada, niente. Azaz valóban csak a kilátás lehet az oka, hogy egyáltalán létezik a hely, mert nem is város, még csak nem is falu, csak 50-60 hotel egymás hegyén-hátán. Hacsak a közelben levő Pemayangtse gumpát nem vesszük figyelembe. Első utunk a hotelbe való becsekkolás után ide vezetett.
Ez az 1705-ben épített buddhista kolostor egy 2105 méter magasan hegy tetején áll, fantasztikus kilátással a környező hegyekre és a Kancsendzöngára (amelyet persze innen sem láttunk a felhők miatt).

Dardzseling egyik attrakciója a Tigris-hegyi kilátó, ahonnan nem csak a Kancsendzönga látszik kiválóan, de meg lehet pillantani a Mt. Everest csúcsát is. Mi eredetileg úgy terveztük, hogy a második éjszaka kelünk majd korán és megyünk ki megnézni, ahogy a nap első sugarai bearanyozzák a világ harmadik legmagasabb csúcsának havas lejtőit, de sofőrünk erősen ajánlotta, menjünk ki az első éjszaka, mert szép, tiszta az idő. Végül hallgattunk rá, és beállítottuk az órát 03:10-re. Azért ilyen korán, mert sofőrünk mindenképpen szeretett volna hamar odaérni a kilátóhoz, elkerülve a nagy tolongást. Fél négykor el is indultunk és annyira bejött a számítása, hogy abszolút elsőként érkeztünk meg 4 órakor a kilátóba. Még nem is volt nyitva (de a termoszból kávét áruló nénikék már ott voltak).
Fájó szívvel keltünk ma hajnalban, mert nagyon megszerettük Megaláját. A tulajdonos és családja megható módon felkelt búcsúztatásunkra, forró teával és kakaóval vártak és kedvesen búcsúztak.
Zsuzsi nagyon részletesen leírta, milyen is volt az érintetlen természetben szuper vadregényes helyeken teljesítménytúrázni. Mert azért egy nap alatt 700 métert megtenni le majd fel, az szerintem másképp nem jellemezhető. Nekem biztos elég nagy teljesítmény volt. Annyira szép és különleges nap volt, hogy szeretnék én is írni róla néhány szót.
Hulla fáradtan, de rettentően boldogan ücsörgünk szállásunk kertjében. Egy csodálatos nap van mögöttünk, amely ismét gyönyörű napsütéssel kezdődött.
A tegnapi mentális koncentrálás meghozta gyümölcsét, reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. Jó korán, mert mint hazánkban, itt is az időzóna keleti felén vagyunk. A vigasztalan, soha véget nem érőnek tűnő eső után kisebb csoda volt a ragyogó kék ég. Indiai tempóban megreggeliztünk, majd nekiindultunk a Szóhráig hátralévő 25 km-nek. Ahogy elindultunk megint elkezdett esni az eső, de a kocsiban ez nem zavart. Az első megállónk a Shillongra letekintő kilátó volt, amely egy légibázis közepén van (ezek a katonák mindig tudják hova kell települni, és itt a köztársasági elnök biztos nem volt eléggé környezetvédő). Befizettük a belépődíjat, kiszálltunk, örültünk, hogy éppen nem esik, felmentünk a kilátóba – és nem láttunk semmit a tejfehér felhőn kívül. De tényleg semmit. Még nem tudtuk, a mai napra ez lesz jellemző.
A kilátó után megálltunk az Elefánt-vízesésnél. Ez egy három lépcsőben lezúduló vízesés, megkapó környezetben, szépen kiépített lépcsőkkel. Kicsit turistás a hely, de nagyon szép (persze később ennél még jobb helyeken voltunk, de ez ekkor is egy szépen kiépített és jól karbantartott látványosság).
A gyerekek őszi szünetét kihasználva újabb útra vállalkoztunk, ezúttal India észak-keleti részébe utaztunk el. Nem minden izgalom nélkül, ugyanis két és fél nappal az utazás előtt én belázasodtam. Mint minden magas láz esetében, fájt minden végtagom, a szemem, meg általában alig tudtam mozogni. Sajnos pontosan ezek a tünetei a dengue-láznak is, amely minden évben megjelenik a monszun után, de idén úgy tűnik sok-sok év óta a legnagyobb járvány lesz Delhiben. Egyesek szerint a sok eső, mások szerint a sok építkezés miatt keletkező pocsolyák miatt. Ezt is szúnyogok terjesztik ugyanis. Megijedtünk, mert a dengue-láz 5-7 nap teljes ágynyugalom (a láztól és a fájdalomtól olyan levert az ember), és vérkép megváltozása miatt kizárt a repülés. Másnap szinte az egész délelőttöt a kórházban töltöttem várva az orvosra meg a vérvizsgálatra (tegyük hozzá addigra már nem volt lázam), de megérte, mert estére kiderült, csak egy egyszerű vírus vagy baci fertőzött meg. Ennyire még soha nem örültünk a hasmenésnek!!!
Az izgalmak után pénteken (október 8.) dél körül elindultunk Guwahatiba. Ez a legközelebbi reptér úticélunkhoz, Cserrapundzsihoz vagy Szóhrához, ahogy a helyiek hívják
Mármint a monszunnak. Múlt pénteken esett utoljára, azóta szépen süt a nap. Így mindannyian azt gondoljuk, kijelenthetjük: a monszunnak vége. Ideje, már nagyon vártuk a jó időt. Egyből jobb kedve van mindenkinek. Biztosan nagyon kell itt az eső, de az idén egy kicsit sok volt a jóból. A pakisztáni áradások híre gondolom elért hazáig (20 millió embert érintett), de arról, ami itt Indiában történt biztos nem hallottatok, hiszen még itt is csak az újság 11. oldalán volt róla tudósítás. Pedig Indiában is több mint 200-an meghaltak és 1200 falut érintett az árvíz. Ezerkétszázat. Magyarországon ez nagyjából azt jelentené, hogy az Dunától keletre minden települést elöntött a víz. Gondolhatjátok, milyen hír lenne. Itt meg, ahogy mondtam a 11. oldalra került. Persze az is igaz, a három állam, ahol az árvíz pusztított 3,5x akkora mint hazánk és majdnem 22x annyian laknak bennük. De ez elsősorban Uttar Pradés miatt van, amely ha önálló állam lenne, a világ hatodik legnépesebb országa lenne (190 millióan lakják) !!!.
Állandó terrorveszély
Most megtudhatjátok miért is jobb a férifaknak itt. Nos persze azon kívül, hogy ha egy nő nem az apjának tetsző férjet szeretne (értsd rangban, kasztban alatta állót) még mindid előfordul, hogy a családja megöli; a lányos családnak kell állni a teljes esküvőt és még hozományt is kell adni; az esküvő után a nő gyakorlatilag nem látja többet a szüleit, testvéreit; a fiatal asszonyt sokszor rabszolgaként kihasználja "új" családja; ha kevés volt a hozomány élete végéig az orra alá fogja dörgölni a férje. Nos ezek mind megkeserítik az itt élő nők életét. Na de mi az ami miatt igazán sokkal-sokkal jobb a férfiaknak? Hadd mutassam be röviden. Itt láthatjátok a legnagyobb bollywoodi sztárokat. Először jöjjenek a nők:
35 év alatti átlagéletkor
Múlt héten Zsuzsi számítógépezés közben kinézett az ablakon, és ezt látta: Rezidens pávánk pont vele szemben ült az erkélyünkön. Na ez a madár tényleg színes, mint India.
Utolsó kommentek