Reggel kiderült, nagyon jól tettük, hogy hallgattunk a helyi erő szaktudására, mert már éjjel hallottuk, hogy esik az eső. Sajnáltuk is a kora reggel induló turistákat (őket is jól lehetett hallani a hotelből – ez a hátránya annak, ha az ember a központban lakik), biztosan semmit sem láttak a kilátóból. Sajnos mi sem a szobánkból, pedig miután átköltöztettek minket a legrosszabb szobákból, pont a Kancsendzöngára nézett az ablakunk, akár az ágyból is figyelhettük volna a napfelkeltét. De csak ennyit láttunk. Mondjuk ez se rossz.

Az esőben továbbindultunk Dardzselingből Sikkim államba. Ez az egyik olyan állam Indiában, ami teljes egészében a Himalája területére esik. Mivel határos Kínával és egy ideig vitatott terület is volt, az államba való belépés engedélyhez kötött, és akkor is csak a megkérvényezett helyekre lehet elutazni. Indián belül ez talán az egyik legkisebb állam, csak alig több mint 7000 km². Etnikailag 3 nagy népcsoportból áll: az őslakos lepcsákból, a Tibetből bevándorolt butiákból és a nepáliakból. Ez utóbbiak ősei még jellemzően illegális munkavállalóként érkeztek a teaültetvényekre, ma a lakosság 70 %-át teszik ki. Bár Sikkim lakosságának többsége már hindu vallású, a buddhizmusnak továbbra is fellegvára maradt ez a terület. Kína 2005-ig nem ismerte el Sikkimet India részeként, ezért addig az India iránti pozitív érzések elősegítése érdekében az indiai kormány Sikkimet adómentes övezetté tette, és sok százmillió rúpiát öntött útépítésbe, az áram- és vízhálózatba, valamint a helyi iparba. Ennek eredményeképpen Sikkim meglepően gazdag himalájai mértékekben. Nem is merünk belegondolni, milyen lehet másutt!

Sikkim sokat háborúzott Butánnal és Nepállal (naná, ezek a szomszédai), amiben a britek sokszor kisegítették, cserébe mindig újabb területeket kértek. Így kapták meg többek között az addig lakatlan Dardzseling területét is, amely most ugyan Nyugat-Bengál államban van, de régen Sikkimhez tartozott.

Sikkim flórája és faunája is nagyon gazdag. Számtalan egzotikus állat (pl. vörös panda, hópárduc, himalájai örvös medve) él itt és növényvilága is különleges, mintegy 600 orchidea faj és több mint 300 féle rododendron honos itt. Sajnos az orchideák a monszun alatt, a rododendronok pedig március-áprilisban virágzanak, így most csak egy kaktuszfarmon (??!!) láthattunk érdekes virágokat.

Mi azért szerettünk volna Sikkimbe jönni, hogy lássuk a legmagasabb hegyeket és hogy kiránduljunk is valamennyit. Az útvonal megtervezésekor a Lonely Planet által megadott utazási időkkel számoltunk, ez hiba volt. Minden út legalább egy órával tovább tartott. Néhol kb. 15 km-et tudtunk megtenni egy óra alatt, de sohasem szárnyaltuk túl a 25 km/h-t. Az utak ugyanis meredekek és keskenyek, gyakoriak a hajtű kanyarok (többször voltunk 360 fokot is meghaladó, dugóhúzó szerű kanyarban, híddal), s a betonút is időnként elfogy. Ilyenkor vagy huplis föld-kőtörmelék helyettesíti az utat, vagy éppen egy patak medrén kell áthajtani. Rosszabb esetben az útszakaszt félig elmosta a monszun, ilyenkor laza hordalékon kell átmenni erősen kerülve az út szakadék felöli szélét, hisz ki tudja, mikor zuhan alá egy újabb rész. Többször pedig kerülő úton kellett mennünk, mert a tervbe vett útszakasz egy darabján teljesen el volt mosva az út. Az első rázósabb szakaszoknál égnek állt a hajam és azt gondoltam, mi a fenének is jöttem el ide, csak azért mert Paco látni akarta a nagy hegyeket, de őszintén szólva a sofőrünk olyan jól vezetett, hogy lassan megnyugodtam.

Csodálatosan buja növényzettel benőtt tájon vezetett az út, meredek hegyeken és szűk völgyeken keresztül. Sokfelé láttunk teaültetvényeket, rizsföldeket. Termelnek még sok kardamomot és banánt is(!), ami mutatja, hogy a völgyekben itt meleg van. Mindenfelé vízesések hullottak alá, a völgyek mélyén pedig zöld patakok folytak sebesen. A felhők hol a hegyek felett, hol a közepükön, hol pedig a völgyekben voltak. Ezt a tájat bármeddig el tudná nézni az ember, így nem is unatkoztunk a sokórás autózások alatt.

Dardzselingből Yuksam felé tartottunk. Dél felé már nagyon éhesek voltunk, kértük a sofőrt álljunk meg valahol ebédelni. Mondta, nemigen van hol, de tud egy helyet Tashidingben, úgyis útba esik. Meg is álltunk egy háznál, aminek volt egy közös helyisége két ócska asztallal és néhány székkel. A pultban volt zacskós Maggi tészta, mondták, hogy azt tudják megfőzni lével vagy megpirítani és tudnak rá zöldséget is tenni. Valamelyik gyerek csirkéset szeretett volna, de meggyőztük, azt itt nem szabad megkockáztatni. Valószínűleg ebben igazunk volt, mert amikor kinyitották a helyiségben lévő jégszekrény ajtaját, hogy kivegyenek valamit, romlott hús szaga töltötte el a helyiséget. Megrendeltük hát a sima és zöldséges tésztákat, no meg 2 kólát fertőtlenítési céllal (ez volt a teljes készletük). A zöldséges egészen ehető volt. A sofőr becsületére legyen mondva, hogy a sikkimi kis hegyi falvakban tényleg nincs hol enni egy európainak.

Pazar ebédünk után felmentünk a falu közelében lévő gumpába (buddhista kolostor). Csodálatos kilátás nyílt onnan a környékbeli tájra (bár sajnos a Kancsendzöngáig nem láttunk el a felhők miatt), a hegyekre és a két folyóra, nagy béke honolt itt. De fájdalom, nagyon el van hanyagolva, gondozatlan a kert, mállanak a sztupák és a különböző épületek. Itt van egyébként Sikkim legszentebb csortenje, a Thongwa Randol aranysztupa (az egész aranyszínű festékkel van bemázolva), melynek állítólag már a megpillantása is megszabadít az összes bűntől (jól meg is néztük!).  A gumpához kötődik még egy legenda is: egy szent ember, Gandak Chempo, megáldott egy edény vizet, miután 5 milliárdszor mondta el az Om Mani Padme Hum-ot. Azóta is őrzik ezt a szent vizet egy üvegedényben.

Újabb két óra autózás után megérkeztünk aznapi célállomásunkra, Yuksamba. Mint utólag megtudtuk, ez a komoly túrázók fellegvára, innen indulnak az 5-10 napos hátizsákos gumpa-néző hegyi túrák. Ennek megfelelően finoman szólva is egyszerűek a szállások és még egyszerűbbek az éttermek. Nekünk szerencsére az egyetlen, a mi fogalmaink szerint hotelnek kinéző helyre volt foglalásunk. Tágas kertje volt és kellemes hangulatú szobái. Az étlap és a teljesen üres étterem azonban valahogy nem volt meggyőző, ezért úgy döntöttünk, lesétálunk Yuksam „city”-be és ott eszünk vacsorát. A Lonely Planet két étteremről írt, a Jakról és a Guptáról, melyekben a könyv szerint jó az étel, de „talán a Gupta jobb, mert az belül is hangulatosabb”. Hát megkerestük a két éttermet. Nem volt nehéz, mert Yuksam egyetlen utcából áll és valószínűleg mindössze ez a két étterem van benne, mindenesetre a közepén vannak, ráadásul gyakorlatilag egymás mellett. Ránézésre az étterem szót egyikre sem használtuk volna. A Gupta - mert ezt választottuk - gyakorlatilag egy vegyesbolt volt, ami belül kicsit kiszélesedett és volt benne két apró asztal (sajnos a hangulat helyszűke miatt már nem fért be), kint pedig volt két gyenge állapotú asztal műanyag székekkel. Volt még egy harmadik, ugyanilyen asztal, csak bambusztető alatt, mi azt választottuk. A hely forgalmasnak tűnt, sőt fehér hátizsákos túrázók is ettek ott, ezért felbátorodtunk, Paco engedélyezte a csirkét is a családnak (amit végül nem bírtunk megenni annyi kaját rendeltünk). Fillérekért nagyon finomat ettünk. A legtöbb pénzt kólára költöttük, gyomorfertőtlenítés céljából. Ez könnyen viselhető kötelezettség, különösen a gyerekeknek. Na és persze kóla mindenhol van. Elégedetten tértünk vissza a szállásunkra. Bevackoltuk magunkat az ágyba öten és megnéztük a Stardust című filmet (Michelle Pfeiffer, Robert de Niro) Sajnos ott este tíz felé elment az áram és többé nem is jött meg. Még szerencse, hogy a közös filmnézést a laptopon ez nem befolyásolta. Reggel ezért nem is vállaltuk be ott a reggelit (na meg azért, mert este hallottuk, amint egy konyháslegény mosogatás közben végig köhögött és köpködött mint egy tüdőbeteg).

Korán reggel kijelentkeztünk a hotelből egy kis „házi” müzlivel meg brownieval a hasunkban elindultunk megmászni a közeli hegyet, amelyen a Dubdi Gumpa van. Meredek, de szép út vezetett fel.   A hegytetőn teljes béke fogadott minket, ugyanis ez egy már nem működő gumpa, a kormány tartja fent. Gondozott kertben helyezkednek el a rendben tartott épületek. Nagy becsben van itt minden, mert ez a legrégebbi buddhista monostor Sikkimben: 1701-ben építették. Teljes odaadással élveztük a békét és a magányt (ebből Indiában nagy deficitünk van), figyeltük a lobogó imazászlókat és éreztük, hogy itt milyen jelentéktelenné zsugorodik számunkra a környező világ nyüzsgése. Teljesen, totálisan egyedül voltunk ugyanis.

A gumpából visszatérve tegnapi sikerünkön felbátorodva újra a Gupta étteremben ettünk. A legfinomabbnak a „csilis sajt szendvics” bizonyult, amiről utólag kiderült, hogy jak túróból volt a feltét. Szuper finom volt. Én (Zsuzsi – a szerk.) ezen el tudnék élni. Kár hogy valószínűleg soha többet nem fogok hozzájutni.

Elégedetten indultunk tovább Pelling felé. Útközben megnéztük az útba eső látványosságokat: egy szép vízesést és a Kecheopalri tavat (1951 méteren), melyet szentnek tartanak, számtalan imazászló lengedezik is körülötte. Az indiaiak szerint az bizonyítja, a tó szent, hogy soha nincs a felszínén levél, mert ha hullana is rá, azt a madarak azonnal elviszik. Lehet, hogy így van, de szerintünk lehet szerepe annak is a levéltelenségben, hogy messze vannak tőle a fák és olyan mély katlanban van, hogy a szellő sem rezdül. Sajnos a vízesés és a tó a helyi turisták által is kedvelt helyek, ezért mindenhol tömeg, tolakodás és közlekedési káosz volt. Nem időztünk sokat egyiknél sem.

Kora délután megérkeztünk Pellingbe (2083 m), mely aznapi végállomásunk volt.