Állandó terrorveszély
Az egyik legnagyobb kockázat, amely az országot fenyegeti az az állandó lehetősége egy terrorista támadásnak. Sok szervezet van, amely miatt ez probléma. Korábban a Pakisztán által (is) támogatott szélsőséges iszlám szervezetek jelentették a legnagyobb veszélyt (lsd. mumbai terrortámadás 2009 novemberében), de az utóbbi félévben a naxaliták – az ország elmaradott, keleti részein tevékenykedő marxista ideológia mentén szerveződő banditák – megelőzték őket. Nem múlik el olyan hét, hogy ne olvassunk/halljunk egy terrortámadásról Orissza, Bengál vagy Dzsarkhand államból. Hol egy vonatot siklatnak ki, hol egy buszról szedik le az ott utazó katonákat (aztán lefejezik őket az út mellett), hol pedig egy katonai táboron ütnek rajta, meggyilkolva az összes rendfenntartót. Állandó a konfliktus Dzsammu és Kasmír államban is, amely jelenleg három részre van osztva India, Pakisztán és Kína között, de egyik állam sem ismeri el a jelenlegi határokat. Időről-időre fellángolnak szeparatista törekvések egy-egy tagállamon belül, amelyek rendre véres eseményekben végződnek.
A terrortámadások közvetlen kárát jóval meghaladja, az ország jelentős része állandó készültségben kell, hogy létezzen és működjön. Abból következően, hogy itt demokratikus berendezkedés van, hatalmas erőket köt le a terroristák mögött álló ideológia leküzdése is. Gondolom egy despotikusabb országban ez sokkal szimplább, egyszerűen megpróbálják levadászni a társadalmi békére veszélyes elemeket. Tudom, hogy ez sokszor nem sikerül maradéktalanul, de még mindig sokkal egyszerűbb, mint amikor még demokratikus köntöst is kell adni a leszámolásnak.
Azt is tudom, világprobléma a terrorizmus, de azért nagy különbség van hogyan éli meg az ember ezt Európában vagy itt. Itt tényleg napi szinten kell mindenkinek figyelni erre, még nekünk is, erről majd a „mikroszintű” SWOT-ban írok.
Óriási szakadék a gazdagok és szegények között
A társadalmi csoportok közötti szakadék soha nem tesz jót egy ország fejlődésének. Indiában ez tradicionálisan óriási volt, – gondoljatok csak a maharadzsákra, az általuk épített fényőzű épületek egy részét már láthattátok a fényképeinken – az angolok alatt szerintem csak nőtt, és az az érzésem, a szocializmus évtizedei is csak tompítani tudták a szakadék növekedését. Most pedig a gazdagok rohamtempóban gazdagodnak, míg a szegények csak rendkívül lassan zárkóznak feljebb. De legalább nem szegényednek tovább, igazából ez is eredmény. Mindenesetre állítólag New York után Mumbaiban van a legtöbb dollármilliárdos, miközben 500 millió ember él az ENSZ hivatalos szegénységi küszöbe alatt. (Lsd. Makró hátrányok poszt)
Szerencsére az ország hagyományai meg a vallás miatt itt mindenki jobban elfogadja ezeket az óriási különbségeket mint mi, de azért itt sem viselnek el mindent. A naxaliták pont azokban az államokban a legerősebbek, ahol a legnagyobb szegénységben élnek az emberek milliói.
Megcsontosodott szokások
Amennyire értékeltem egy korábbi posztban, hogy több ezer éves tradíciókra épül a társadalom, ez ugyanúgy lehet visszahúzó erő is. A XXI század kihívásainak nem lehet megfelelni VI. századi értékek alapján. Pedig sok minden még mindig úgy működik mintha semmi sem változott volna. Elég csak kinyitni bármelyik újság hirdetési oldalát, ahol a házassági hirdetésekben mindenütt vallás és kaszt szerint keresnek férjet/feleséget, jellemzően a szülők. És ez nem csak a falvakban van így, most hallottunk egy jól menő fiatal bankárról, aki büszkén mesélte, a szüleinek sikerült 4 hét alatt megfelelő feleséget találni számára. De mondhatnám példának a jósoktól tanácsot kérő politikusokat és/vagy üzletembereket meg száz másik dolgot.
Óriási kettősség van jelen a társadalomban. Egyszerre élnek a XXI. és a XIV. században. Bár a hindu életszemlélet nagyon rugalmas (és tegyük hozzá pragmatikus), ez nagyon nagy feszültségeket szül, amelyeket nehezen dolgoz fel a társadalom.
Despotikus uralkodó osztály
A felszínen jól működő demokrácia ellenére Indiát a függetlenség elnyerése óta Nehru volt elnök családja és környezete irányítja. Ez nem változott semmit az elmúlt 60 évben. Ez a kör senkit nem enged a politikai hatalom közelébe. De nem csak a központi kormány ilyen, az egyes szövetségi államokban is nagyon ritkán változik a hatalmat gyakorlók köre, csak akkor van rá egyáltalán esély, ha valamelyik politikus meghal (jellemzően végelgyengülésben, mert itt senki nem mond le csak azért, mert már elmúlt nyolcvan!).
Az üzleti életben az elmúlt 10 évben egy kicsit változott a helyzet, de azért alapvetően ott is a régi nagy családok uralják a gazdaságot. Mumbaiban, ahol 19 millió ember lakik, nem találkoztam még olyan üzletemberrel aki ne ismerte volna az összes többit akikkel szintén névjegyet cseréltem (pedig van vagy 150 névjegyem). És nem csak felületesen, egy klubba, egy iskolába, egy egyetemre jártak, vagy egyszerűen csak rokonok.
Mérhetetlenül elmaradott infrastruktúra
Amilyen nagy lehetőség új, világszínvonalú infrastruktúrát építeni, olyan óriási a kockázat India részére, ha olyan tempóban építkeznek mint eddig. Nem lesz, ami ellássa az egyre növekvő népességet. Ez pedig azon túl, hogy konkrét életeket követelhet (például a csatornázás teljen elhanyagolása), tovább fogja szítani az erőszakos cselekményeket az elmaradottabb vidékeken.
Egymilliárdon felüli lakosEz az, amit nem is lehet felfogni. Ilyen számokat nem tudunk befogadni, de az biztos, hogy ha belegondolok, hogy ennyi embernek enni, lakni, ruházkodni, vagy csak a legalapvetőbbet nézzük inni kell, akkor nem is tudom elképzelni hogyan lehet ezt megtenni, megszervezni. Az új generációknak értelmes munkát kell találni, hogy legyen miből fenntartaniuk magukat. Itt nem egymillió új munkahely létesítéséről van szó, hanem százmillióról
A vízbázis gátlástalan kihasználása
Az egyik legneuralgikusabb kérdés – amely azonban messze nem kap elég figyelmet – az ország rendelkezésére álló víz kérdése. India már most is a világ legnagyobb talajvíz felhasználója, és a mezőgazdaság miatt ez csak növekedni fog (etetni kell az egymilliárd embert). Sok helyen kiszáradtak a kutak, vagy 40-50 métert is csökkent a talajvíz szintje. A folyóvizek sincsenek jobb helyzetben, még a legszentebb folyó a Gangesz is majdnem eltűnik Ahmedabád előtt, mivel annyi vizet vesznek ki belőle öntözésre és a nagyvárosok ellátására.
A világ „harmadik pólusának” a Himalája gleccsereinek köszönhetően valószínű meg lehet oldani hosszú távon is a vízellátást, de ehhez az összes érintett ország összefogására lenne szükség. Abból következően, hogy Indiában se Kínával, se Pakisztánnal nem igazán jó a viszonya, ez rendkívül nehéz feladat. Egyelőre inkább viták vannak az országok között a folyók vízmegosztásáról.
Utolsó kommentek