Az eddigi legjobb szilveszterünket Malajziában a tenger partján töltöttük (itt olvashatsz róla). Én mindig is nagyon vágytam rá, hogy ne fagyos körülmények között köszöntsem az új esztendőt, és három évvel ezelőtt bebizonyosodott, ez nagyon jó ötlet. Sajnos az elmúlt két évben nem úgy alakult a téli utazásunk, hogy ezt meg tudtuk volna tenni, de most thaiföldi utunk tervezésénél ez volt az alappont, minden mást ehhez igazítottam.

A szállásunkon volt egy kis izgalom, mert a tulaj azt állította, kötelező szilveszteri vacsora van, holott ezt előzetesen semmilyen módon nem jelezték. Noha valóban ismerjük ezt a szokást, és sok szálláshelyen így van, nekünk ez semmiképpen nem felelt volna meg, mert bizony a hotelünk elég messze volt a parttól. Mi pedig mindenképpen a tenger mellett akartunk ünnepelni. Ráadásul még fejenként 10ezer forintnak megfelelő összeget is akartak elkérni tőlünk. Szerencsénkre Cooper segítségével ezt a próbálkozásukat sikerült leszerelni, így 31-én este ismét bevitettük magunkat Ao Nang kies városkájába. Illetve odáig már nem is tudtunk elmenni, akkora volt a tömeg, hogy hamarabb kiszálltunk. Beültünk kedvenc kávézónkba, ahol már régi ismerősként fogadtak (holott addig csak egyszer voltunk), úgy látszik, két nagylányunk meg lassan szintén kamasz fiunk könnyen megjegyezhetővé teszi a családunkat.

Amint az várható volt, hatalmas tömeg hömpölygött az utcákon, a helyi rendőrök nyitott, színes fényekkel kivilágított autóiból ezerrel szólt a zene. Nem tévedés, a parti rendőrségnek komoly zenecucc és bazári fények voltak a járműveiken. Mindenütt szólt a zene, a turisták ellepték a főutcát. A boltok persze ilyenkor is nyitva voltak, el nem tudom képzelni, ki az, aki ilyenkor határozza el magát fürdőruha vagy bőrönd vásárlásra, de biztos van ilyen is.

Mi vacsora után vettünk rágcsálnivalókat meg innivalót, no meg legfontosabb előkészületként egy nagy vászonból készült lámpást. Ezeknek az alján egy mécsest kell meggyújtani és mikor eléggé felmelegítette a levegőt el lehet engedni. A meleg levegőtől felemelkedik a levegőbe, és hőlégballonként vitorlázik, amíg a mécses ki nem fogy. Letelepedtünk a kavicsos partra, néztük, ahogy az emberek meggyújtják és elengedik a lámpásokat. Itt is – mint Malajziában – az a szokás, hogy az év végén a családok egy vagy több ilyen lámpást engednek fel az égbe a tenger felé. Az este a partról mindig fújó szél a lámpásokat messze a tenger fölé viszi. Nagyon megkapó látvány a sok ezer apró fénypont a sötét égbolton.

Ettünk, ittunk, nézelődtünk, majd mi is megpróbáltuk meggyújtani a lámpásunkat. Ez nem volt egyszerű, mert a helyi gyufák állandóan megadták magukat a lengedező szellőben. Végül egy francia pár kölcsönzött nekünk egy öngyújtót, mikor látták, mennyire szerencsétlenkedünk. Ezzel sikerül meggyújtani a hő és fényforrást, és felengedni a lámpást. Talán negyedóráig is néztük, ahogy egyre kisebb pontként távolodik tőlünk.

Az egyik étterem pont mellettünk rendezett tűzijátékot – annyira, hogy odébb is kellett ülnünk – így első sorból nézhettük, ahogy a rakéták felröppenek, majd az égbolton felrobbannak. Ez valami szörnyen nagy zajjal jár, jobb ezt tisztes távolságból nézni. De kétségtelenül szép látvány.

Hajnali egy körül elindultunk vissza a szállásunkra. A tömeg nem lett kisebb, jó ideig csak nagyon lassan tudtunk haladni. Jó másfél órát gyalogoltunk, szép komótosan a tengerparti sétányon. Nagyon sok embert láttunk, akik kis sátrakban húzták meg magukat a tenger partján vagy a sétány mellett. A városkától távolodva egyre csendesebb lett a környék. Csak a helyi vidámpark környékén sűrűsödött össze a nép. Itt a búcsúban nálunk megtalálható dolgok (körhinta, céllövölde, stb.) mellett sok olyan játékot lehetett játszani, ahol a siker esetén egy nagy plüssállatot lehetett nyerni. A feladatok persze úgy vannak megkomponálva, hogy szinte lehetetlen legyen megcsinálni. Mondok egy példát. Az egyik helyen egy a függőlegestől kb. 15 fokkal eldöntött táblára kellett rádobni egy kemény műanyag labdát, úgy, hogy az a táblát érintve beleessen a tábla alatt a földön elhelyezett igen kicsi lavórba. Természetesen a tábla hozzánk képest hátrafelé volt megdöntve. Nem is láttunk senkit, akinek sikerült volna. Ezek a játékok nagyon hasonlítottak azokra, amelyeket Amerikában, a Sea World-ben lehet játszani, és ahol Zsuzsi egy ilyenen egész véletlenül nyert egy hatalmas orkát. A kezelők szerint ő volt az egyetlen aznap, akinek ez sikerült. Nem volt egyszerű a 120 cm-es kövér plüssállatot hazahozni Magyarországra. Az Orlando – New York járaton például saját ülést kapott.

Itt nem próbálkoztunk, mert lényegesen kevésbé vonzó nyeremények voltak.  Vettünk viszont finom csemegéket, mert az árusoknál végre újra lehetett kapni mindenféle rovart kisütve. Be is vásároltunk belőlük, de csak mértékkel, mert nagyon drágák voltak. Most a lárvákat is bevállaltuk, és nagyon finomnak bizonyultak, igazából jobb is, mint a szöcske vagy a sáska, mert nincs nekik kitinpáncéljuk, nem szorul be a fogad közé, nem kell meghámozni. Kár, hogy ilyen drágán adják. No meg az is, hogy itt Delhiben nem lehet kapni.

Elfáradva, de boldogan értünk vissza hajnali fél négy körül. Nagyon jól éreztük magunkat, tényleg nincs jobb, mint a tengerparton köszönteni az újesztendőt, mindenkinek ajánlom, akinek van rá lehetősége. Jó meleg van, előtted a végtelen tenger, jó a hangulat, ezernyi pici lámpás száll az égben. Varázslatos élmény.

Szerző: zdyzs  2014.02.25. 16:04 2 komment

Címkék: tengerpart Szilveszter Thaiföld sült szöcske sült lárva

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

पेतॅर 2014.04.04. 09:45:47

Egész az utoló előtti bekezdésig nagy élvezettel olvastam :))
süti beállítások módosítása