Ma megint egy bámulatra ejtő napon vagyunk túl. Pedig a második nap ugyanazon a helyen mindig nehezebb, nincs meg az újdonság varázsa. De ez park tényleg csodálatos. Annyi állatot, mint itt szerintem csak a híres afrikai szafari parkokban lehet látni.

Délelőtt a középső területre mentünk újra, de most dzsippel. Ez azt is jelentette, kicsit tovább alhattunk volna (mivel a dzsip túra akkor indul, mikor a második elefánt-szafari visszaér), de már fél hatkor felébredtünk. Korán kell itt nagyon a nap, légvonalban kb. 1600 km-rel vagyunk keletebbre, mint Delhi, de az időzóna ugyanaz. Cserébe egy jó órával hamarabb is sötétedik – ennek még jelentősége lesz.

A reggeli dzsip túrán ma vízibivalyból láttuk a legtöbbet, egész nagy csordák legelésztek körülöttünk. Tényleg hatalmas állatok ezek, akár 1800kg-t is nyomhatnak. A szarvasmarha-félék közül csak a gaur nagyobb (amely szintén Indiában él), viszont ezeknek a bivalyoknak van a legnagyobb szarvuk. Eredetileg barnás színük van, de ez a rajtuk levő vastag sárréteg miatt ritkán látszik. Az az igazság, hogy a bivalyok, az elefántok meg az orrszarvúk egyöntetűen szürkék.

Szerencsénkre a dzsipünkön nem tükörradiál volt (mint az autók 90%-án), mert előző este esett az eső, ezért több helyen is elég rendes sáron kellett átgázolnunk, ami vacak gumikkal nem megy. Ezt külön élveztük – korábban ugye direkt mentünk ilyen helyekre a Land Roverünkkel – főleg Peti. De nagyon megérte mert még vidrákat is láttunk hancúrozni a vízben. Egy nagy holtág melletti magaslesnél (amely a parkőrök szállásaként is szolgál) tartottunk pihenőt, pont akkor szállt fel négy hindu gólya mikor odaértünk. Nagyon nyugodt hely. Minden harsány zöld, csönd van. Orrszarvú mama és kicsinye legel a víz partján, egy másik fajtársa szügyig a vízben falatozik a vízinövényekből, szarvasok és bivalyok legelésznek békésen a fűben, a hatalmas gólyák lustán köröznek a termikeken. Mindezt nem több mint 150 méterre tőlünk, a gólyák majdnem a fejünk felett. Sokkal több időt is el tudtunk volna itt tölteni, de ugye a túra az túra, mentünk tovább a vakító napsütésben.

A hotelben megint pihentünk egy nagyot aztán egy könnyű ebéd után indultunk újra a park nyugati régiójába, hogy most már a teljes kört megcsináljuk, mert tegnap csak kb. háromnegyedéig vitt el minket a sofőr, ott visszafordult. Most már tudjuk miért, azon a szakaszon, ahol tegnap nem voltunk, viszonylag sűrű erdő van, elég sok saras résszel. Ezt a tegnapi autó nullára kopott gumikkal nem tudta volna leküzdeni, néhányszor még ma is csúszkált össze-vissza a dzsip (a mi legnagyobb örömünkre). 

A mai délután az elefántoké volt. Összességében legalább 100 vadelefántot láttunk, az egyik csorda önmagában több mint 50 egyedből állt. A túra felénél itt is van egy magasles, ahol megálltunk gyönyörködni az állatokban. Itt egy kisebb csoport (3 nőstény és két különböző korú kölyök) egészen közel volt hozzánk. A nagyon basic WC-től (egész egyszerűen elkerítettek egy rész a bozótban, és odaraktak két téglát a közepére), körülbelül 10 méterre. De olyan békések voltak, hogy eszünkbe sem jutott félni. Egészen addig, míg a velünk ellentétes irányból meg nem érkezett egy másik dzsip, amelynek kereket kellett cserélnie. Mint kiderült azt megtámadta egy másik elefánt és valami tönkrement a bal hátsó kerekénél. Bár volt velünk egy vadőr egy legalább 50 évesnek kinéző puskával, azért óvatosan mentünk tovább, két dzsip együtt. Mikor odaértünk ahol a támadás történt, egy nagyon vemhes elefánt valóban ott állt az út mellett (gondolom a terhessége miatt volt agresszív). Megálltunk és vártunk. Szerencsénkre hamar megunta az ácsorgást és nagyon komótosan átment az úton, majd továbbállt. Megvártuk, amíg egy kicsit eltávolodik, aztán tempósan elhagytuk a környéket.

Egy viszonylag éles kanyar előtt a zöld növényzeten keresztül megláttunk valami nagy szürkeséget. Óvatosan előrébb gurultunk és a kanyar után ott állt az út mellett egy jól megtermett orrszarvú. Jöttünkre abbahagyta a legelészést, és jól megnézett magának minket. Kicsit túl jól is. Mivel nem volt messzebb, mint 20 méter, néhány gyors fotó után továbbálltunk, ennél közelebb nem szeretnék lenni egy ekkorra vad állathoz.

A túra végén - mint tegnap - elmentünk egy nagy holtág partjára, ahol megint nagyon jó volt megpihenni. Nem is gondoltuk volna milyen fárasztó közel három órán át állni a dzsip platóján és izmainkat megfeszítve kapaszkodni, hogy ne essünk el, és ne üssük be magunkat a ponyvatartó vasakba (sajnos mint este a kék-zöld foltokból kiderült, ez közel sem sikerült maradéktalanul). De ha nem lettünk volna fáradtak, akkor is nagyon békés hely. A távcsöveinkkel szétnézve hirtelen új világ tárult a szemünk elé, egész csordákat láttunk, amelyeket szabad szemmel észre sem vettünk. Egy jégmadár a mellettünk levő fáról becsapódva vadászott a vízben. Jó ideig gyönyörködtünk a háborítatlan tájban, szerencsénkre pont nem volt ott egyetlen hangos indiai csapat sem. Mikor az első megérkezett és megtörte a csendet, bekászálódtunk a járműbe és még néhány orrszarvú, vaddisznó, majom és szarvas lefényképezése után visszamentünk a hotelbe.

Mivel Indiában Asszám államban termelik a legtöbb teát, Zsuzsival úgy döntöttünk, hogy a gyerekeket hátrahagyva elgyalogolunk a főút mellett jó 10 km-en keresztül húzódó teaültetvény mintaboltjába teát venni. Itt nem a minőségre, hanem a mennyiségre gyúrnak, ezért le is nézi Indiában mindenki az asszámi teákat. Most, hogy már elég sokat kipróbáltunk – joggal. Bivalyerős, de nem túl jó ízű teák jönnek innen, hogy még akkor is tea ízük legyen, mikor jól teleöntik tejjel. Mégis, a lehető legjobb döntésnek bizonyult a kis túránk. Egyrészt azért, mert másnap mikor elmentünk a bolt mellett kocsival, nem volt nyitva, másrészt mert a visszaúton kiderült, feloldották az alkoholtilalmat, vettünk 4 üveg sört.

De mindezek eltörpültek amellett a csoda mellett, amelyet a szállásunkhoz vezető úton láttunk. A mintabolt jó 20 perc sétára volt, pont végig kellett várnunk egy nagy csapat indiai rendelését -  a lényeg, mire visszaindultunk, teljesen besötétedett. Közvilágításban Kohora falu nem erős, ráadásul újhold volt, ezért a teaültetvény mellett egy jó szakaszon sötétben mentünk (csak, hogy megnyugtassam a posztot olvasó családtagokat, ez már nem a főút volt, hanem egy forgalom nélküli mellékutca). Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fény, amelyet egy a távolban szembejövő biciklinek véltem (mert annyira kacsázott) kialszik és öt méterrel arrébb villan fel egy másik. Oldalra néztem, és a teacserjék felett mindenütt apró fények cikáztak! Az egész teaültetvény felett ezernyi szentjánosbogár járta mesés táncát. Varázslatos látvány volt. Fent a csillagok, lent a kis lámpások. Percekig szóhoz sem jutottunk csak bámultuk, hogy ameddig a szem ellát (talán emlékeztek rá az ültetvény 10 km hosszú!!!), repkednek a fények.

Értetlenkedve kérdeztük egymástól, hogy lehet, hogy ezt senki nem mondta (nincs benne az útikönyvben sem). Malajziában órákat utaztunk kemény pénzekért, hogy a folyó mellett megnézzük a szentjánosbogarak táncát. Itt meg kilométereken keresztül majdnem ugyanaz a látvány, teljesen ingyen. És mint kiderült, egészen a szállásunkig mindenütt ez a káprázatos kép kísért minket. Azaz csak ki kellett jönnünk az erős lámpák fényköréből és láthattuk a bámulatba ejtő fényjátékot. Ha lenne eszük az ittenieknek, jó pénzért szentjánosbogár túrákat szerveznének mint a malájok. Aztán rájöttem, a helyieknek eszébe sem jut, hogy ez látványosság. Nekik ez természetes, hiszen mindig láthatják. Mi mindenestre gyorsan kihoztuk a gyerekeket is és nagyon örültünk, hogy elmentünk teát venni, mert fantasztikus élményben lehetett részünk. És ha valaki Kaziranga környékén jár, el ne felejtse megvárni, míg lemegy a nap a teaültetvények felett!!!

A gyerekek ágyba terelése után leültünk a kis kabinunk tornácára, kibontottuk a sört, rágyújtottam egy szivarra, és élveztük a természet hangjait. Egy-egy megtévedt szentjánosbogár elrepült előttünk, de leginkább a csillagokban gyönyörködtünk és örültünk a mai napnak. Ilyenkor örülünk, hogy Indiában vagyunk.