Egy újságcikkben láttuk meg milyen nagyszerű vár van Gwaliorban. Mivel mindössze három és fél óra vonattal Delhitől, úgy határoztunk kihasználjuk a gyerekek egyik szünnapját az iskolában, és leutazunk, hogy ezt a csodát is megnézhessük. Mint kiderült, a vár egyetlen egy szögből néz ki olyan jól, mint a képeken, illetve – köszönhetően annak, hogy India mindig jobban néz ki a képeken mint a valóságban – még onnan sem. Na ezzel le is lőttem a poént, akinek kevés ideje van, itt abba is hagyhatja!

Gwalior tényleg kisváros - kb. egymillió lakossal – Agrától száz kilométerre még délkeletre, Andra Pradés államban. Annyira kicsi és nincs a turistaútvonalak fő sodrában, hogy a híres várban és környékén egyetlen árus sincs!Először fordult elő, hogy senki semmit nem akart eladni nekünk. Meg is lepett. Kezdetben egy hindu dinasztia uralkodott itt, majd ezt a várost is elfoglalták a mogul uralkodók. Ez a váron meg is látszik, nem lehet ráfogni, hogy egységes stílusban épült volna. Ugyanazzal a vonattal kell menni, mint Agrába, így pénteken kora reggel indultunk. Mivel pénteken a Taj Mahal zárva van (hiszen muszlim síremlék) elsősorban indiaiakkal utaztunk és nem is volt tele a kocsi. Utunk eseménytelen volt, annál nagyobb sokk volt Gwalior maga. Utoljára Dzsodpurban voltunk ilyen kaotikus városban. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy motoros riksával mentünk, úgy sokkal jobban átérzi az ember a környezetét. Már maga a riksa is rettentően hangos. De az igazán mellbevágó a közlekedés többi résztvevőjének közelsége (szinte bármelyik motorost vagy tehenet amely mellett elmentünk megfoghattam volna, és még nem is kellet volna nyújtóznom), a teljesen átláthatatlan forgalom, a riksák és motorok zaja, az állandó dudálás, a kipufogók borzasztó füstje, az utak minősíthetetlen állapota. És persze megint a spontán térátrendeződés, mikor a riksa hirtelen összemegy - emlékeztek, mint a Kóbor Grimbusz a Harry Potter filmben – és átfér egy akkora helyen, ahol még biciklivel sem próbálkoztunk volna. Elég rég vagyunk Indiában, de ez most egy kicsit meglepett. Igaz, rég nem utaztunk riksával, és amikor elutaztunk, jellemzően a természetben voltunk, nem városokban. Delhiben meg a kocsiból nem ilyen az élmény.

Ezzel a kakofónikus, szemétteleppel kombinált városnak látszó tárggyal szöges ellentétben a szállodánk a béke nagyszerű szigete. A medence partjáról írom a blogot, ahova ma már be tudtunk menni, hiszen kisütött a nap és végre meleg van. Egy olyan Taj hotel-ben lakunk, amelyet eredetileg a helyi maharadzsa V. György királynak és feleségének épített, mikor meglátogatták. Biztos nem fértek volna el a saját palotájában. Hiszen ott csak 400 szoba van. De a mi szerencsénkre, maharadzsához méltóan nagyvonalú volt, és épített egy külön „kis” palotát a királynak és a királynénak. Ezt később hotellé alakították. Kis zavar volt a szobafoglalásnál, mert a Taj-lánc központi foglalási rendszerében 5 személyes szobát adott nekem a gép, elfogadható áron (nem került sokkal többe, mint két külön szoba egy kevésbé szuper hotelben). Mint kiderült ilyen nincs a szállóban, és a normál szobába nem fér 3 pótágy. Végül egy lakosztályt kaptunk, amely legalább 50 négyzetméteres. Jól is jön a kis luxus, mert ami a kapun kívül van, az eléggé lefáraszt minket.

Elhelyezkedésünk után halált megvető bátorsággal rögtön elriksáztunk a várba. Azaz, csak a vár alatt levő parkolóba, ahonnan már egy másik motoros riksával mehettünk volna tovább. Ezen felül még fejenként 20 rúpiát le is akartak gombolni rólunk „belépő” gyanánt az ott tébláboló indiaiak, de ezt a próbálkozást én leráztam. Pedig még egy szép jegytömböt is kinyomtattak ebből a célból. Nem rossz üzleti modell, a semmiért pénzt kérni! De olyan nagyon jól nem működhet, mert túl sok turistával nem találkoztunk, és szerintem nem mi voltunk az egyetlenek, akik nem dőltek be nekik.

Felgyalogoltunk hát a várhoz, amely egy meredek domb tetején meredő sziklára van építve és hatalmas. Majdnem akkora mint Csittorgár, a budapesti Várnegyednek ránézésre a négy-ötszöröse. Út közben dzsáin próféták szobrai vannak belefaragva a sziklafalba. Aurangzeb mogul uralkodó idejében mindegyiknek lefaragták az arcát, nehogy sértse a szinte fanatikusan moszlim uralkodó jóérzését. Magán a váron belül több palota is van, ezek közül a Man Mandir maradt meg a legjobb állapotban, erről lehet mindenütt képeket látni, ez Gwalior jelképe. Rövid tanácstalanság után meg is találtuk a palotát, és elsőre nagyot csalódtunk. A képeken látható szép kék mozaikokkal kirakott homlokzat és a kerek bástyák csak a palota két oldalán maradtak meg, a többi részt eléggé megette az idő. Visszautasítottuk az egyik helyi vezető jelentkezését, és becsatlakoztunk egy indiai család mellé, mikor az ő vezetőjük nekünk is elkezdett magyarázni. A hindu uralkodók alatt palota a kultúra és a művészet fellegvára volt. Aurangzeb uralkodása alatt pedig börtön és kivégzőhely. Ide száműzte és itt ölette meg például egyik öccsét.

A gwaliori vár is a világörökség része – jó sok van itt Indiában – és arról (is) híres, hogy a világon először itt találtak írásos emléket a nulla használatáról. Egy kilencedik századi hindu templomocska alapításáról tanúskodó kőtáblán találták meg ezt a régészeti ritkaságot.

A palotába szerintem most egy valamikori mellékbejáraton lehet bemenni, és onnan lefelé menet lehet megtekinteni a még épségben levő termeket. Nagyon zegzugos, komplett helyiségek vannak teljesen körbevéve szűk folyosókkal, meredek lépcsőkkel. Minduntalan egész máshova lyukadtunk ki mint ahova gondoltuk, hogy megyünk. Engem egy kicsit arra a kolostorra emlékezetett, ahol Sean Connery próbálta megmenteni a kódexeket a Rózsa nevében. Szép belső udvarok köré szervezték a korabeli lakók életét, rendes indiai módra a ház ura kis balkonról nézhette az alatta táncoló bajadérokat. A nők meg áttört korlátok mögül hallgathatták a zenészeket. Sajnos egyetlen terem sem maradt meg a régi fényében, mindenütt csak csupasz falak vannak. Hajdanán biztosan nagyon fel volt díszítve. Az imateremben például vezetőnk állítása szerint drága- és féldrágakövekkel volt kirakva a fal. Mikor végleg kiélveztük a sok bolyongást, megkerestük a kijáratot és elindultunk felfedezni a vár további részeit. Az első csalódás után végül is azt kell mondjam, tetszett a palota.

Nem kis meglepetésünkre kiderült, a jegy amelyet megvettünk, csak a Man Mandir palotára és még három templomra jó, a további palotákhoz új jegy kell. Ezt is megvásároltuk és megtekintettük az újabb palota-együttest. Ez sajnos még az előzőnél is romosabb állapotban van, nehéz volt elképzelnünk a maharadzsák fényűző életét. Cserébe hatalmas, tulajdonképpen hét kisebb-nagyobb különálló palotából áll. Itt már nem volt vezetőnk, ezért ezekről semmit nem tudtunk meg.

Elgyalogoltunk a Sas Bahu ka Mandir templomig, amely egy dúsan faragott tipikus hindu templom, mellette egy egészen kicsi templommal. Mindkettő szép, és a kisebbik egészen jó helyen lehet, mert kifejezetten éreztük, hogy eltölt minket a mennyei béke. Biztos nem véletlenül ide tervezték.

A harmadik templomot már nem néztük meg, mert három ember akit megkérdeztünk merre van, három különböző irányba mutatott. Legyalogoltuk a parkolóhoz, és gyors versenytárgyalás után 20 rúpiáért elvitettük magunkat az egyetlen bevásárlóközpontba. Ugyanis annyira nem volt bizalomgerjesztő egyetlen vendéglátóipari egység sem, hogy inkább a McDonaldsban ebédeltünk. Azt meg kinéztük, hogy a helyi üzletközpontban van egy. A visszaút szállásunkra nem volt egyszerű, mert az első riksa vezetőjének, akihez beültünk fogalma sem volt hol van a hotel. Ez persze az elején nem derült ki, mert rendes indiai módjára természetesen csak annyit mondott a kérdésünkre: „Yes sir”. Így teljes tájékozatlansága csak akkor derült ki, mikor megállt egy zsúfolt utca közepén és azt állította, megérkeztünk. Mikor megmutattuk neki a szálloda brossúráját, nagy bánatunkra a felismerés legkisebb szikrája sem világlott fel szemeiben. Rövid tárgyalás után – melyben leginkább azt próbálta elmagyarázni nekünk, hogy fizessünk neki többet, mint amennyiben megállapodtunk – visszavitt minket a bevásárlóközponthoz. Végül egy másik riksa elvitt minket a hotelbe, ahol kihasználtuk a gőzkabin adta lehetőségeket, sőt Peti és Csilla a rossz idő ellenére még a medencében is megfürdött.

Ma reggel sokáig lustálkodtunk és reggeliztünk, majd átgyalogoltunk a szomszédos Jai Vilas Palace-ba. Ez annak a családnak a székhelye, amelyik a mi hotelünket eredetileg építtette. A palota 1874-ben készült el, ezért egészen modern kinézete van. A Scindia család elég későn került hatalomra, csak a XVIII. sz végén. Mint kiderült, a jelenlegi maharadzsával én találkoztam tavaly januárban, mert ő a kereskedelmi miniszterhelyettes. Mindenestre mulatságos volt látni a gyerekkori képeit.

A palotának egy szárnya most múzeum, egy másik hotel, a többit a család a mai napig használja. Itt egy vezetővel mentünk végig, aki sok érdekeset elmondott, például azt, hogy a jelenlegi maharadzsa ükapjának két felesége volt, és az egyik mindössze 120 cm-re nőtt meg. Ezért a szobák tele vannak gyermek méretű bútorokkal, amelyek mind az ő kényelmét szolgálták. A túra végére tartogatják a báltermet, amely valóban grandiózus. Vezetőnk büszkén mutatta a két gigantikus kristálycsillárt, melyek egyenként 3,5 tonnát nyomnak és szerinte ezek a legnagyobbak a világon. Ezt a mondatot már hallottuk Isztambulban a Dolbamahche palotában. De mindegy is, mert szép ez is.(Kigugliztam, csak a 6. legnagyobb a világon, de a török is csak 5.) Mikor a palotát építették, nem bízták a véletlenre, hogy a statikus jól számolta-e ki a csillárok terhelését. Építettek egy kb. egy kilométeres rámpát az épület tetejéig, majd felhajtottak rá szép egyenként nyolc (más források szerint 10) elefántot. Az épület kibírta, fel lehetett akasztani a csillárokat.

A délutánt a szálloda medencéje mellett töltöttük, élvezve a mai napon végre megérkezett meleget. Még én is rávettem magamat, hogy belemenjek a vízbe, pedig Csilla és Peti szerint előző nap jégkockákkal kellett megküzdeniük a vízben. Ennyire azért nem volt hideg, de biztos nem volt 20°C fölött.

A vonatunk késett 20 percet (most már itt fejezem be a posztot), ezért elég sokat vártunk Gwalior vasútállomásán, amely egészen egyedülálló, mert kétféle nyomtávú vonatok is használják. Az 1-4-es vágányok széles nyomtávúak, aztán van kettő egészen keskeny – mint a kisvasút nálunk a Szalajka-völgyben. Most éppen kezdünk jégcsappá válni, annyira nyomatják a légkondit, ezért reméljük hamarosan visszaérünk jól fűthető otthonunkba.