Risikesbe alapvetően három dolog miatt mennek az emberek – a.) jógázni tanulni b.) raftingolni c.) megmártózni a Gangeszben. Állítólag itt találták fel ugyanis a jógát. Így az egész város, telis-tele van jógaiskolákkal, ahol egy hónap alatt jógaoktatót faragnak bárkiből. Sőt már egy hét alatt is lehet papírt kapni, amelyet lobogtathat az ember otthon. Na jó, lehet nem bárki, valószínű azok akik már tudnak valamennyire jógázni. Erről nem tudok közelebbit, mert nem próbáltuk.

A Gangeszben mártózást viszont kipróbáltuk, bár nem magában Risikesben. Nagyon hideg. Nem csoda, mert a Gangtori gleccserből ered (ha minden igaz itt 30°59′N78°55′E), amely a Himalája legnagyobb gleccsere. Egy városon kívüli vendégházat választottunk szállásnak, amely gyakorlatilag a folyó partján volt. Már amennyire egy mély és meredek völgyben rohanó folyó partjára lehet építkezni. Esetünkben ez azt jelentette, hogy a hegyoldalba épült és a szintén a hegyoldalba vájt útról csak gyalog lehetett megközelíteni, egy nagyon meredek, nagyon csúszós ösvényen. Mit ne mondjak 3x is meggondoltuk, megyünk-e valahova, és nagy örömmel perkáltuk ki a borravalót a helyieknek, akik a csomagjainkat cipelték le a szobánkhoz. Aztán ugyanígy lehetett lemenni a folyóhoz, amelynek partján óriási és kisebb sziklák hevernek össze-vissza.

Pechünkre pont a szállodánk előtti partszakaszon van egy remek ugrálóhely – nagy szikla, amely alatt viszonylag mély a víz, ezért a raftingolók fele megáll itt és ugrál. 6-7 méter magasból beleugrani egy jéghideg folyóba nem megy sikoltozás nélkül, emiatt csendesnek nem lehet hívni a lakhelyünket. Szerencsére közvetlenül a vendégház mellett egy kis patak száguld a Gangesz felé, amelynek olyan erős zúgása volt, hogy jellemzően elnyomta az indiaiak ordítozását.

Mi mindenestre kerestünk egy viszonylag szeparált kis öblöt, ahol belemártottuk magunkat a vízbe. Olyan 12 fok körül lehet, ha nem lett volna 35 fok kint, nem hiszem, hogy lett volna erőnk lemosni a bűneinket. A legtöbb hindu szerint ugyanis a Gangesz vize mindenkinek elmossa a bűneit. Reméljük is, mert nem kis elhatározás kellett belemártózni. A hithű hinduk persze elsősorban a városban kiépített lépcsőkön merítkeznek meg a vízben. Óriási tömegre van kiépítve minden, kilométereken keresztül húzódnak a lépcsők, melyek aljában láncok és korlátok segítenek a jellemzően úszni egyáltalán nem tudó indiaiaknak megkapaszkodni. Nem tudom hibáztatni őket, itt Indiában egy vallási ünnepre számunkra elképzelhetetlen tömegek gyűlnek össze. A Wikipedia szerint tavaly a Kumbh Mélán (amely egy több évente megtartott fontos hindu ünnep) Haridwarban és Risikesben három hónap alatt 40 millió, április 14-én (a legszentebb napon) 10 millió (!!!!!!!) ember fürdött itt a Gangeszban. Itt megint álljunk meg egy pillanatra, és képzeljük el mit is jelent ez. Magyarország teljes lakossága, újszülöttek és aggastyánok, ott tolong a pesti és budai rakparton (tegyük fel, hogy a Római-parttól a Lágymányosi-hídig mindenütt lépcsők van a vízig mindkét oldalon). Nemre és korra való tekintet nélkül belemártóznak a Duna vizébe, hogy aztán távozzanak. El tudjátok ezt képzelni? Én nem. Már egy tűzijáték alatt sem lehet megoldani a tömeg kezelését. Itt pedig ennél több mint tízszer annyian vannak.  

Szerencsére húsvét nem esett egybe semmilyen hindu ünneppel, ezért elég kevesen voltak a városban. A nők természetesen itt is állig felöltözve, a férfiak alsógatyára vetkőzve végzik el a rituális fürdést. Mi magunk fürdőruhában vágtunk neki (bár a lányaink elsőre magukon tartották a rövidnadrágjukat – látszik az amerikai iskola hatása), de így is több indiai férfi küzdötte fel magát a környező sziklákra, hogy bámulhassák a nőket.

Már megérkezésünk napján elmentünk egy raftingra, egyszerűen leszólítottuk a hotel előtt kikötött gumicsónakok egyik vezetőjét és megbeszéltünk egy menetet négyre. Persze a megbeszélt időpontban nem volt ott senki. Mikor más feladtuk, megjelent egy kis pickup, amelybe bezsúfolódtunk mind a 12-en plusz a sofőr, meg egy kísérő. Hihetetlenül kényelmetlen volt a platón utazni, még szerencse, hogy mikor felraktuk a tetőre a hajót, akkor a mentőmellényeket is bedobálták hátra, azok egy kicsit segítettek elviselni az utat. Már maga ez az autózás elég nagy kaland volt, de a csónakban még jobban szórakoztunk. Óriási sikoltozások között abszolváltuk a zúgókat. Be kell vallani ezekből nagyon kevés van, az idő nagy részében szép csendesen csorogtunk a halványzöld vízen. A jobb vezetők mindenféle játékokkal szórakoztatják a népet – egyensúlyozás a hajó orrán, körbemenetel a hajó oldalán, stb. –mindnek az a lényege, hogy valaki beleessen. Ez meg is történt, a gyerekeink mind bekerültek a vízbe. Na, nem mintha mi nem lettünk volna csuromvizesek, a tajtékos víz válogatás nélkül beterít mindenkit a hajóban. Egyébként sajnos a gyerekeket (14 év alatt) nem engedik az „igazi” túrákra, ahol sokkal több és nagyobb zúgó van, így ugyanazt az útvonalat tettük meg háromszor – három különböző napon. De így is nagyon élveztük.

A hajózáson kívül nem sokat csináltunk. Felmásztunk egy vízeséshez, jó 400 métert a hegyoldalban, sétáltunk a városban, próbáltuk vásárolni (nagyon kevés sikerrel), olvastunk és hadakoztunk a majmokkal. Itt először találkoztunk valóban agresszív majmokkal, Krisztit és Csillát meg is cibálták egy alkalommal, máskor meg csak erős kőzáporral tudtuk őket elkergetni.

Annyit még érdemes elmondanom, hogy a Beatles itt írta a Fehér Albumot, 1968-ban ugyanis több hónapot töltöttek itt egy asramban. Az asram meditációs központ, leginkább egy kolostorra hasonlít. Nem olyan békések mint a gompák amelyeket Szikkimben láttunk, mert itt egymás hegyén-hátán vannak a városban. Bár belülről szépen rendben vannak tartva, nincs szemét, nincs tömeg, nekem valahogy jobban megfelelne az elmélyedésre valami félreeső hely egy hegy tetején. De ki vagyok én, hogy megtéljem ezt, még soha nem próbáltam – lehet, hogy Risikes a legjobb hely a megvilágosodásra. Az asramok meg a jóga tanfolyamok miatt nagyon sok fehér van Risikesben. Valószínű a Beatles is ugyanazt a spiritualitást kereste anno, mint azok az igencsak érdekesen öltözött európaiak (kicsit nagyon komikus a rasztahajú vagy hirtelenszőke nyugatiakat az európai ízlésre szabott indiainak gondolt ruhában feszíteni itt India közepén) akikkel találkoztunk. Az biztos, hogy a többség nem raftingolni jött.

Ja még valami, Risikes törvényileg vegetáriánus és alkoholmentes. Azaz sehol nincs hús és még egy korty sört sem lehet meginni. A nagy számban grasszáló fehérek átszellemült ábrázatát figyelve az volt a benyomásunk, hogy az alkoholt más tudtamódosító eszközökkel pótolják. Ezt főleg a házigazdánk esetében valószínűsítettük, aki már kora reggel bárgyú mosollyal közlekedett, és akármi történt nem változott a világot keblére ölelő hozzáállása. Ebből következően túl értelmes beszélgetést nem lehetett vele folytatni, de kétségkívül nagyon boldog volt. A vegetáriánus létnek teljesen ellentmondóan itt is sok a kóbor kutya. Úgy látszik azok valami evolúciós ugrást hajtottak végre és most mind növényevők lettek. Tényleg nem tudom min élnek, hacsak nem ők irtják a rágcsálókat és tizedelik a majmokat. Bár amilyen majmokkal mi találkoztunk, azok egy pitbullt is megennének reggelire.

Összességében békés négy napot töltöttünk a Himalája lábánál, ha meg lehetne győzni valamelyik társaságot, hogy a gyerekeket is el lehet vinni egy hosszabb túrára, szívesen visszamennék.