Kora hajnalban érkeztünk meg Bangkokba a kacifántos busz utunkat követően. Természetesen a szállodában nem tudtuk elfoglalni a szobánkat. Eredetileg azt terveztük, hogy sétálgatunk a városban és felfedezzük, hol fogunk majd vásárolni. Mint mindenütt, itt is leszólítottak azonban a taxisok, hogy próbáljanak fuvart szerezni. Mivel Zsuzsi már korábban is szerette volna megnézni az úszó piacot, és a taxisok 1.200 baht-ért elvállalták, hogy elvisznek a piacra (és korábbi utunk miatt már tisztában voltunk azzal, ha befizetünk öten egy ilyen túrára az ennél többe kerül), végül úgy döntöttünk, inkább erre szánjuk a délelőttöt. Az úszó piac másfél órányira van Bangkok központjától (visszafelé két óra a nagyobb forgalom miatt), ezt több-kevesebb alvással töltöttük. Megérkeztünk egy parkolóba, ahol kiderült, az 1.200 baht, amelyet a taxis mondott nekünk csak annyira elég, hogy ebbe a parkolóba megérkezzünk, ott újabb összeget kell kifizetni, hogy egy kis csónakkal elvigyenek minket a piacra.

Értelemszerűen valami egészen pofátlan árat adtak meg, hiszen a turisták, akik idáig eljöttek, nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak. Annyi pénz nem is volt nálunk, ezért elég hatékonyan tudtunk alkudni, mert komolyan gondoltuk, hogy inkább visszamegyünk, anélkül, hogy megnéznénk a látványosságot. Végül az eredetileg ajánlott ár negyedért mégiscsak vállalkoztunk a túrára.

Itt az egész településen utcák helyett keskeny kis csatornák vannak, és az emberek csónakokkal közlekednek mindenhova. Az úszó piac kifejezés egy kicsit félrevezető, valójában az üzletek túlnyomó többsége a parton van, de csak csónakkal lehet megközelíteni azokat. Lehet, hogy van olyan nap a héten, mikor valóban úszó piac lesz belőle, ahol csónakokból árulják a zöldségeket – mint a képeken – de mi nem ilyen napon voltunk ott. Pedig korán odaértünk, nem az időponttal volt gond. Pedig Zsuzsi pont azt szerette volna látni. Nos, nem adatott meg nekünk, ismét felültettek minket a helyiek.

Maga a túra egyébként érdekes, de most már 100%-ban a turistákra van alapítva az egész „úszó” piac, a boltok mind kizárólag értéktelen, turistáknak való cuccokat árulnak, kétszer annyiért mint másutt. Az egyetlen fajta árusok, aki még mindig csónakból árulják a portékájukat, azok a kajáldák. A thai konyha kiválóan alkalmas erre, hiszen egy kis forró víz segítségével zsebkendőnyi területen tudnak hatalmas kulináris élvezetet nyújtó dolgokat előállítani. Ahogyan a városban sem kell egy négyzetméternél nagyobb terület, hogy a félkész alapanyagokból pillanatok alatt megfőzzék a finomabbnál finomabb dolgokat, ezt a csónakokon is minden további nélkül tudják produkálni. Mi itt éppen nem próbáltuk ki, de nem hiszem, hogy rosszabb lett volna, mint amit Ao Nangban ettünk a motorokra szerelt kifőzdékben.

A piacozás után elfoglaltuk szállásunkat, és belevetettük magunkat a vásárlásba. Mivel egy évvel korábban már voltunk Bangkokban, nem voltunk teljesen kezdők, és sikerült is megtalálnunk azt a nagyker helyet, amely tavaly annyira tetszett nekünk. Itt is előnyünk van, hogy ennyi gyermeket nevelünk, mert a nagyker árak jellemzően két darabtól élnek, mi pedig női ruhából ritkán veszünk egyet. A két nap alatt családunk nőtagjai kiélhették magukat. Jellemző a hely méretére, hogy nettó 6-7 óra vásárlással legfeljebb a központ hatodát tudták bejárni. Szerencsére minden további nélkül befértünk a bőröndjeinkbe –kevés cuccot hoztunk- és mindannyian nagyon elégedetten indultunk vissza Delhibe. Azt hittem sikerült olyannyira kiszámolni a váltott bahtjainkat, hogy a reptéri metrójegy kifizetése után már csak öt darab Magnumra maradt pénzünk, de a reptéren kiderült, van még nálunk némi apró. Ezt melegszendvicsre költöttük, és utaztunk vissza Indiába.

Nagyon jól éreztük magunkat, kellett is családunknak a kikapcsolódás a tavalyi év után.