A húsvéti 7vége nekem szerencsére extra hosszú volt, mert Indiában a nagypéntek, otthon a húsvét hétfő ünnep. Mi tartjuk mindkettőt, ezért volt 4 napunk elutazni. A gyerekeket kikértük hétfőről – Amerikában nincs locsolás, meg nyúlkergetés – és elutaztunk Risikesbe, ahol a Gangesz kilép a Himalájából és leér az alföldre. Légvonalban 186 km. Ez négy és fél óra vonatozást és kb 75 perc autózást jelent vagy ki tudja hány óra csupán autózást. Mi a vonat+autót választottuk, mert az autóútról sok horror-történetet hallottunk, volt akiknek 12 órába telt onnan visszaérni Delhibe. Három család ment együtt, ebből egy kénytelen-kelletlen kocsival jött (nem volt jegy már a vonatra), és kiderült, ha jó utat választ az ember – konkrétan a hosszabbat, mert ott kisebb a forgalom – hamarabb le lehet érni, mint vonattal (hozzáteszem, hazafelé már 9 órát mentek). De még mindig a vonatot ajánlom mindenkinek, aki Indiában közlekedik, sokkal békésebb és kulturáltabb mint autóval.
Új-Delhi 2011. április 2-a 23 óra 2 perc. Iszonyú hangzavar van a városban, tűzijáték mindenütt, folyamatosan robbannak a petárdák, dudálnak az autók, teljes hangerővel játszik a zenekar és emberek százai ordítoznak a követség melletti utcán . Azért csak ennyien, mert mi nem egy lakóövezetben lakunk. Delhiben biztos több millióan, országszerte pedig biztosan többen, mint Európa teljes lakossága. India ugyanis 28 év után újra megnyerte a világbajnokságot.
El kellett jönnie egy világbajnokságnak, ahhoz, hogy nagyjából megértsem a krikett szabályait. Így az eddig teljesen unalmasnak tűnő játékról kiderült, hogy nagy taktikai csata, rengeteg fordulattal. OK, nem olyan gyors játék, mint a jégkorong, de itt legalább látszik a labda. Megpróbálom összefoglalni mi is a lényege annak, amit a világbajnokságon játszanak (ugyanis sok változata van krikettnek, amelyek elsősorban abban különböznek melyik milyen hosszú).
Ahogy tavaly már megírtuk (itt -> 
Utazásaink során sokszor elgondolkoztam rajta, hogy kinek is való India? Nem úgy általában, hanem turistaként. Milyen embernek érdemes eljönni ide? Mert az remélem már kideült a blogból, hogy az itteni turisztikai hivatal szlogenje az „Incredible India” (azaz hihetetlen India) teljesen igaz. 
Úgy hozta az élet, hogy decemberi sri lankai látogatásom után röviddel újra el kellett utaznom Colombóba. A 2004-es tsunami után ugyanis a magyarok voltak, akik a leggyorsabban reagáltak, és a második segélyeket tartalmazó gép, amely leszállt Sri Lankán egy Malév gép volt. Élelmiszert, takarókat és ami a legfontosabb, mobil víztisztító berendezéseket hozott magával. Ezzel sok ezer sri lankai életét tudták megmenteni a káosz első napjaiban. Azóta hazánkat és minket, magyarokat nagy elismerés és szeretet övez Sri Lankán.
Goa. Mi is jut eszébe erről az embernek elsőre? Tengerpart, napsütés, ide menekült Bourne ügynök a nőjével, itt (is) szívta magába a szitárzenét a Beatles (meg még sok minden más anyagot, amely segített az indiai zenét befogadni), ez a hippik nirvánája és egyébként olyan portugálul hangzik. Egy indiai tartózkodás mindenesetre nem teljes egy goai kirándulás nélkül. Mi eddig nem mentünk el, mert a mi fejünkben klasszikus turistacsapdaként volt elkönyvelve. De mi sem hagyhattuk ki, ezért az idei Hálaadás ünnepén mi is elutazunk India legkisebb államába (ami persze kis csalás, mert vannak úgynevezett „Union Territory”-k, amelyek sokkal kisebbek, csak azok hivatalosan nem államok).
Mint arról már sokszor írtunk, itt a Diwali (vagy Deepawali) a legnagyobb ünnep, gyakorlatilag karácsony és újév egyben. Mi tavaly direkt elutazunk Delhiből, egyrészt mindenki ecsetelte, hogy az ünnep alatt folyamatos petárdázás, tüzijátékozás folyik, és állandó durrogtatás van mindenütt, másrészt akkor is négy napos ünnep volt, amelyeket mindig igyekszünk kihasználni egy kis utazásra. Idén is terveztük, hogy elmegyünk raftingolni a Gangeszre, de végül nem jött össze, itt maradtunk Delhiben. Annyiban jó volt így, hogy Editék péntek reggel, Tamásék péntek este utaztak el, így tudtam nekik integetni a reptéren.
Reggel kiderült, nagyon jól tettük, hogy hallgattunk a helyi erő szaktudására, mert már éjjel hallottuk, hogy esik az eső. Sajnáltuk is a kora reggel induló turistákat (őket is jól lehetett hallani a hotelből – ez a hátránya annak, ha az ember a központban lakik), biztosan semmit sem láttak a kilátóból. Sajnos mi sem a szobánkból, pedig miután átköltöztettek minket a legrosszabb szobákból, pont a Kancsendzöngára nézett az ablakunk, akár az ágyból is figyelhettük volna a napfelkeltét. De csak ennyit láttunk. Mondjuk ez se rossz.
Dardzseling egyik attrakciója a Tigris-hegyi kilátó, ahonnan nem csak a Kancsendzönga látszik kiválóan, de meg lehet pillantani a Mt. Everest csúcsát is. Mi eredetileg úgy terveztük, hogy a második éjszaka kelünk majd korán és megyünk ki megnézni, ahogy a nap első sugarai bearanyozzák a világ harmadik legmagasabb csúcsának havas lejtőit, de sofőrünk erősen ajánlotta, menjünk ki az első éjszaka, mert szép, tiszta az idő. Végül hallgattunk rá, és beállítottuk az órát 03:10-re. Azért ilyen korán, mert sofőrünk mindenképpen szeretett volna hamar odaérni a kilátóhoz, elkerülve a nagy tolongást. Fél négykor el is indultunk és annyira bejött a számítása, hogy abszolút elsőként érkeztünk meg 4 órakor a kilátóba. Még nem is volt nyitva (de a termoszból kávét áruló nénikék már ott voltak). 
Zsuzsi nagyon részletesen leírta, milyen is volt az érintetlen természetben szuper vadregényes helyeken teljesítménytúrázni. Mert azért egy nap alatt 700 métert megtenni le majd fel, az szerintem másképp nem jellemezhető. Nekem biztos elég nagy teljesítmény volt. Annyira szép és különleges nap volt, hogy szeretnék én is írni róla néhány szót.
Hulla fáradtan, de rettentően boldogan ücsörgünk szállásunk kertjében. Egy csodálatos nap van mögöttünk, amely ismét gyönyörű napsütéssel kezdődött.
A tegnapi mentális koncentrálás meghozta gyümölcsét, reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. Jó korán, mert mint hazánkban, itt is az időzóna keleti felén vagyunk. A vigasztalan, soha véget nem érőnek tűnő eső után kisebb csoda volt a ragyogó kék ég. Indiai tempóban megreggeliztünk, majd nekiindultunk a Szóhráig hátralévő 25 km-nek. Ahogy elindultunk megint elkezdett esni az eső, de a kocsiban ez nem zavart. Az első megállónk a Shillongra letekintő kilátó volt, amely egy légibázis közepén van (ezek a katonák mindig tudják hova kell települni, és itt a köztársasági elnök biztos nem volt eléggé környezetvédő). Befizettük a belépődíjat, kiszálltunk, örültünk, hogy éppen nem esik, felmentünk a kilátóba – és nem láttunk semmit a tejfehér felhőn kívül. De tényleg semmit. Még nem tudtuk, a mai napra ez lesz jellemző. 
Állandó terrorveszély
Rezidens pávánk pont vele szemben ült az erkélyünkön. Na ez a madár tényleg színes, mint India.
Utolsó kommentek