Belekezdek egy kísérletbe, a következő két hétben minden nap próbálok írni egy posztot, mintha naplót (vagy a mai világban inkább „rendes” blogot) írnék. Egyrészt Zsuzsi sajnos nincs itt (haza kellett mennie meglátogatni a szüleit) ezért van időm, másrészt a mai napon rájöttem, hogy nagyon jó lett volna sokkal gyakrabban írni a blogba, mert a napi történések elvesznek memóriánk szubjektív ködében. Ez a gondolat annak kapcsán jutott eszembe, hogy ma Petivel lepucoltuk a felfújható vízijátékokat és megint bemerészkedtünk a medencébe. Már múlt vasárnap is voltunk bent – sőt Peti szülinapján a gyerekek ruhástul randalíroztak benne – ezért nem volt nagy nóvum, de az igen, hogy semmivel sem volt melegebb, mint egy hete. Nem tudom hány fok lehetett, de 400 méter gyors után is hideg volt a víz, pedig jelenlegi edzettség szintem mellett (sajnos október elején volt alkalmam legutóbb úszni) eléggé kimelegedtem. Ennek kapcsán próbáltam felidézni, hogy tavaly mikor fürödtem először a medencében. Nem sikerült. Csak annyira emlékszem, hogy valamikor márciusban volt.

Persze tavaly a karbantartók nem álltak a helyzet magaslatán, és később töltötték meg a medencét, mint lehetett volna, ezért lehet, hogy a tavalyi első fürdőzés csalóka. De mindegy is, mert a lényeg az, hogy szembesülnöm kellett azzal, mennyire nem emlékszem arra sem, ami csak egy éve történt. Ezt megerősítette az, hogy én úgy érzékelem, idén jóval később jött a tavasz (ami az otthoni nyári hőmérsékletnek felel meg), mint tavaly. Mások szerint viszont idén jött előbb a meleg. Ha tavaly is gyakrabban írtam volna a blogba, ezt könnyen el lehetne dönteni, de így nem. Na ezért határoztam el most, hogy minden nap írni fogok, még ha csak két bekezdés is lesz. Ebből az is következik, hogy az eddig sem tökéletes írásaim színvonala csökkeni fog, mert azt bevallom, eddig Zsuzsi mindent átolvasott, és kijavította a hibáimat. Ez most sem az idő rövidsége, sem feleségem hiánya miatt nem lesz lehetséges.
Pont egy hete tartottuk Peti szülinapi buliját. Kicsit későn, mert a születésnapja február 16, de azért tatjuk minden évben ilyen későn, mert akkor már van annyira jó idő, hogy a gyerekek jól összevizezzék egymást. Erre való felkészülésként kb. 500 darab vízilufit töltöttünk meg, és vettünk 35 darab „holigun”-t. A buli ugyanis szerencsésen egybeesik az itteni Holi ünneppel (bővebben itt és itt), amely itt is a tavasz és a színek ünnepe. Itt nem egyszerűen vízzel locsolják le egymást, hanem jól beszórnak mindenkit festékporral, meg festékes vízzel. Erre természetesen célszerszámokat „holigun”-okat használnak. Ez egy rendkívül egyszerű szerkezet, egy dugattyú, amelynek a végén lyuk van. Ott lehet felszívni a vizet, és ott lehet kispriccelni. Kiválóan alkalmas arra is, hogy a gyerekek teljesen összevizezzék egymást. Ez idén annyira jól sikerült, hogy a végén egyszerűen beugrottak a medencébe, mert tényleg mindenki csuromvizes volt, nem változtatott az állapotukon a fürdés. Szerencsére (majdnem) mindenki hozott váltás ruhát, ezért ez nem volt gond.
Peti fiam egyébként bekerült az iskolai úszócsapatba. Annak ellenére, hogy ez nekünk teljesen egyértelmű volt, nem ment könnyen. A válogató után ugyanis nem írták ki a nevét. Érhetően el volt keseredve, főleg amiatt, hogy két olyan másik fiú is bekerült, akiket egészen konkrétan megelőzött. Nagy kavarodás volt a válogatón, ezért éltünk a gyanúperrel, hogy valamit rosszul adminisztráltak. Nem csoda, mert kilenc gyerek úszott egyszerre, akiket egyetlen stopperrel mértek. De azért az nekünk egyértelmű volt, ha olyanok bekerültek akiket a fiunk megelőzött, akkor valami nem stimmel. Ezért Zsuzsi (és szerencsére Peti sem) hagyta annyiban, másnap Petinek egyedül újra kellett úsznia a távot. Az edző már a negyedik tempónál mondta Zsuzsinak, hogy nem 2,38 a fiunk ideje, hanem 1,38. És valóban, Peti 1,40 alatt úszta le a 100 métert. Ez persze nem világcsúcs, de a 2,11-es szintidőnél lényegesen jobb. Így most Peti is az úszócsapat tagja.
Na mára ennyi elég is.
Szerző: zdyzs  2012.03.11. 19:19 Szólj hozzá!

Címkék: szülinap india úszás fürdés csapat medence holi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása