Egy kicsit ugyan elkéstem vele, de azért szeretnék néhány általános dolgot is leírni Kambodzsáról. Először is azt, hogy a térképen olyan kicsinek tűnik, közben kétszer akkora, mint kis hazánk. A kétszer akkora területen csak másfélszer annyi ember él, 90%-ban khmerek. Az ország korábban Vietnámmal együtt francia Indokína része volt, 1954-ben nyerte csak el függetlenségét. Amit gondolom – fiatal olvasóinkon kívül – mindenki tud, hogy a XX. század egyik legkegyetlenebb kommunista diktatúrája volt hatalmon 1975 és 1978 között, a Vörös Khmerek, Pol Pot vezetésével, akik Mao nyomdokain járva egy teljesen az agráriumra alapuló társadalmat akartak felépíteni, minden „nyugati” és „értelmiségi” befolyástól mentesen. A népesség nagy részét kitelepítették a városokból és sok esetben már egy szemüveg is elég volt ahhoz, hogy valakit kivégezzenek. Ezt a véres diktatúrát a vietnámiak kergették el, de nem is mentek ki, hanem gyakorlatilag a vietnámi nagykövet által irányított bábkormány vezette az országot egészen 1991-ig. Azóta van újra független Kambodzsa.

Ami nagyon hamar feltűnik, hogy a khmerek még mindig körülbelül abban az állapotban vannak, mint mi magyarok voltunk 91-92-ben. Mindenütt az optimizmus, a tenni akarás, az „előttünk a nagy lehetőség” látszik – már persze ott, ahol mi jártunk Kambodzsában. El is gondolkodtunk, mi miért nem itt tartunk, holott nagyjából ugyanakkor indultunk el újra az országépítés rögös útján. Persze a khmerek sokkal, de sokkal mélyebbről indultak (végül is alig 35 évvel ezelőtt még halomra gyilkolászták egymást, és 1954-ig gyarmati sorban voltak), lehet, hogy ezért tart még mindig a lendület.

A táj – természetesen arra, amerre mi jártunk – végtelenül unalmas, végeláthatatlan síkság, nagyon kevés elszórt domb, rizsföldek, apró kis falvak, magas cölöpökön álló házakkal. Nem tudom ez mindenütt jellemző-e, de az ország közepén, ahol a Tonle Sap nevű tó található, minden ház ilyen a falvakban. Ott is ahol vízben állnak, ott is ahol látszik, hogy évente néhány hónapig víz van, és ott is ahol biztos, hogy soha nincs víz a házak alatt. A lábakon álló ház arra is jó, hogy alatta nagyszerű élettér van, ahogy láttuk leginkább ott élnek az emberek, ott dolgoznak, esznek, alszanak a függőágyaikban. Ami nagyon feltűnő volt, hogy nagyon fel vannak öltözve. Rólunk szakadt a víz a 34 fokban, holott egy szál pólóban és rövidnadrágban voltunk. A khmerek – főleg az asszonyok – pedig állig felöltözve. Hosszúnadrág, zokni – persze papuccsal vagy
mokaszinnal – hosszú ujjú póló, pulóver, egy sapka és egy kalap. Látszik, hogy minden megszokás kérdése. Mondjuk az is igaz, a lehető legminimálisabb fizikai munkát végzik, és nem sietnek sehova sem. De akkor sem tudom elképzelni, hogyan bírnak magukon ennyi ruhát.

Angkor megtekintéséhez Siam Reap volt a bázisunk – mint mindenkinek. Ez egy nagyon fiatal városka, és teljesen a turistákra épül. Szállodák minden mennyiségben és minőségben, a napi 10 dolláros szobától a több száz dollárosig. Mi értelemszerűen nem az utóbbiakban laktunk, nem is lehetett használni a meleg vizet az egyik szobában, mert annyira forró volt. Nem nagyon zavart, a hideg csapból is 28 fok körüli víz jött, ami a nagy melegben még jól is esett. A városka központjában van egy Kocsma Utca (Pub Street), ahova és amely köré települtek elsősorban a vendéglátóipari egységek. Itt valóban minden ház egy étterem, szuper jó és olcsó ételekkel és a már egyszer hozsannázott nagyon olcsó és jó sörrel. A közönség persze 98%-ban külföldi, de azért lehet látni egy-két kambodzsai rendszámú Lexus terepjárót meg néhány hasonló felségjelű Jaguárt is. Megtalálhatóak az elmaradhatatlan piacok is, ahol csak látszólag van árubőség, alaposabb vizsgálódás után látszik, ugyanazt az 500 árut árulja minden bolt. Idén úgy tűnik a Dr. Beat fejhallgató a sláger, Bangkoktól kezdve Siam Reapen, Phnom Penh-nen, Saigonon keresztül Hanoig mindenütt ezt lehet kapni. Ez az egyencucc, ezen felül persze mindenféle helyi sajátosságot, bisz-baszt lehet venni. Egy-egy fejhallgatót a Jézuska a mi gyerekeinknek is megtalált, amelyet persze majd csak Saigonban fognak megkapni.

A legtöbb dolog egy dollárba kerül (van doláááá), ami persze nagyon jól hangzik, és az esetek többségében nagyon jó árat is jelent, például egy 20 perces lábmasszázsért 220 forint valóban nem pénz, egy komplett reggeli egy dollárért ingyen van - de mondjuk a boltban egy három decis sör a helyi viszonyoknál már nem éri meg, az egy dollárért árult másfél literes vízről nem is beszélve (ez már otthon sem lenne jó vétel).

Amiről még mindenképpen szeretnénk írni: az angkori komplexumban található rengeteg vendéglő és árus üzleti modellje. Nekem egyszerűen nem megy a fejembe, miből tudnak ezek megélni, mikor 4 dollárért lehet nálunk egy adag kaját kapni. Minden látványosság mellett van ugyanis egy vendéglősor, ahol minimum 5 teljesen egyforma vendéglő sorakozik egymás mellett. Ezekben a vendég olyan ritka, mint a fehér holló. Mi az abszolút főszezonban voltunk ott, de egyetlen egyszer sem láttunk 5-6 asztaltársaságnál többet ezeken a helyeken, pedig egy-egy helyen harminc-százötven asztal van. A legmeglepőbb ilyen egység talán Kabal Spean mellett található. Itt megszámoltam, 12 vendéglő van, átlagban 8 asztallal, azaz közel száz asztal van. Erre a viszonylag eldugott helyre becsléseink szerint naponta 150-200 embernél több semmiképpen nem jön el és ezeknek biztosan csak elenyésző része étkezik itt. És mindez az abszolút főszezonban, a monszun alatt biztosan nulla vendég van. Ugyanakkor a vendéglősöknek minden bizonnyal kell helypénzt fizetni, a berendezés is pénzbe kerül (bár ez jellemzően filléres műanyag cuccokat jelent – nem véletlenül) és bár a kaja legnagyobb részt tésztás levesekből áll, amelynek a fő alapanyaga sokáig eláll, azért vannak gyorsan romló összetevői is, pl. a zöldségek meg a csirkehús. Azt is értem, hogy az alapanyagok biztosan nagyon olcsók, de mégsem tudom megérteni, hogyan tud megélni egy vendéglős két-három naponta egy vendégből. Főleg mikor a nagy konkurencia miatt gyakorlatilag a felére le lehet alkudni az ételeket. Csak azt tudom elképzelni, hogy még a fele áron is legalább 250%-os haszonkulcsuk van, különben nem tudnák kifizetni az állandó költségeiket, de rövid számolás után még ez sem jön össze, én nem tudnék ezekkel a forgalmi adatokkal egy védhető üzleti tervet összerakni. Tuti elkaszálná már a vezetőségi értekezlet, nem is kerülne az igazgatótanács elé. Ez is mutatja, hogy aki Ázsiában akar boldogulni, annak nem lehet európai üzleti modellekben gondolkozni. Ezt nagyon sokan elvétik, és vagy nem is jönnek ide, vagy egy-két év után szégyenszemre hazakullognak, vagy nagy veszteségek árán tudják csak itt megvetni a lábukat.

Ezzel mára be is fejezem, remélem valamennyit sikerült átadnom abból, milyen is általában Kambodzsa.