Második napunkat Angkorban ismét az egyik közeli vendéglőben kezdtük, ahol kemény 1 dollárért kaptunk tojásrántottát egy nagyszerű baguette-el, valahogy nem volt kedvünk hajnalban kelni megnézni a napfelkeltét Angkor Watban, pedig állítólag szép. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, az igazat megvallva lusták voltunk felkelni. De másoknak csak javasolni tudom, annyi előnye mindenképpen megvan, hogy elfogadhatóbb a hőmérséklet. Bár nekünk már meg se kottyan a 32-35 fok, de ezzel nem minden európai turista van így. Onnan tudjuk, hogy reggel hűvösebb van, hogy Zsuzsi elnézte az órát, másfél órával korábban keltünk, mint kellett volna. Így is sikerült fél tízig elhúznunk az időt, amikor is újra beültünk már megszokott kis járgányunkba és ismét nekiindultunk a templomok felfedezésének.

Ezen a napon a Banteay Kdei templomban kezdtünk. Ez egy nagy, alig helyreállított épületegyüttes a XIII. század elejéről. Elég ramaty állapotban van, itt láttunk először olyan fát, amely igazán ránőtt a templomra. Ezekből a leghíresebb a következő templomban a Ta Phromban van, amelyet direkt úgy restauráltak, hogy sok helyen meghagyták olyan állapotban, ahogyan a természet elkezdte visszafoglalni. Hatalmas fák nőnek a romokon, pontosan olyan, mint amilyeneket az ember egy kalandfilmben lát. Annyira, hogy pl. a Tomb Raider c. film egyik jelenetét konkrétan a Ta Phrom templomban forgatták. Nehéz leírni, hogyan is néz ki, talán a fotókból kiderül. Sokáig sétálgattunk, sokat fotóztunk, nagyon szép hely.

Innen a Pre Rup templomba mentünk, amely egy újabb templomhegy. Ismét megmásztuk a szinte függőleges lépcsőket. Leérve ettünk is az egyik közeli vendéglőben, de utunk során először nem ízlett, amit kaptunk. Még szerencse, hogy lealkudtuk felére a megrendelt tészták árát, de még azt sem érte meg. A következő állomásunk az East Mebon templomba vezetett, amely eredetileg a keleti víztározó, az East Baray közepén meghagyott szigeten állt, de ez a víztározó már feltöltődött, helyén most nagyon termékeny szántóföld van. Egyébként több elmélet szerint is az akkori viszonyokhoz képest nagy népesség fenntartásához szükséges mezőgazdasági termelés ezen a klímán alapvető kellékeinek, a víztározóknak az eliszaposodása (is) okozta Angkor hanyatlását. A monszun időszakon kívül ugyanis nem esik itt sem eső, és csak akkor lehet évente háromszor(!!!) is aratni, ha van elegendő öntözővíz. Az egyik elmélet szerint emiatt építettek óriási víztározókat, mások szerint csak vallási jelentőségük volt – ezt én nem tudom elfogadni, ismerve az itteni vallások mélyen pragmatikus szemléletét egészen biztos volt hasznos funkciójuk is. Óriási alatt tényleg ezt kell érteni, az East Barayban ugyanis több víz volt anno, mint ma a Velencei-tóban!!! Számítások szerint a gátak, amelyeket köré építettek, nyolcmillió köbméter földet tartalmaznak. És nem is ez a legnagyobb, a nyugati víztározó (West Baray) – amelynek egy részében még ma is van víz – még 30%-al nagyobb. Mindezt minden gépi segítség nélkül. Tényleg fantasztikus dolgokra képesek az emberek. Maga az East Mebon templom itt is középpontosan szimmetrikus és a többiekkel ellentétben nem vezet hozzá hosszú híd, gondolom elég volt a körülötte levő temérdek víz.

A következő templom, a Ta Som, mintha a Ta Phrom kicsinyített változata lett volna, csak jobban rendbe volt rakva, bár egy hatalmas fa itt is volt, amely szép lassan összeroppantja a gyökereivel ez eleinte támasztékul szolgáló kaput, amelyen nő. A helyi vezetők szerint két fajta fát lehet itt megtalálni, az egyik a selyemfa, a másik a fojtófüge (a Wikipédia szerint nem egyértelmű milyen fák nőnek itt, de a szócikk önmagának is ellentmond, maradjunk ennél a kettőnél.) Mindkettőnek komoly támasztógyökér-rendszere van és a fejlődésük korai szakaszában nagy segítséget jelentenek nekik az ember által emelt falak és épületek, ezekre támaszkodva sokkal gyorsabban tudnak nőni. Később, megerősödve a gyökereik olyan vastagok lesznek, hogy szétnyomják a köveket, és azokat már csak a gyökerek tartják össze. Aztán mikor a fa elhal, és a gyökerek elkorhadnak, támaszték hiányában a kövek is lepotyognak. De erejük teljében egészen különleges látványt nyújtanak a hatalmas, világos fák a sötét köveken.

Ezek után láttunk még egy olyan templomot, amelyet teljesen körbevesz a víz (Neak Pean, ha valaki még akarja követni), ami ugyan itt csak négy nagy medence- Nem is lehet bemenni, csak az egyik medence partjáról lehet megtekinteni. A naplemente előtt még elmentünk megnézni a Preah Khan templomot, ahol nem csak hitélet, de oktatás is folyt, a jelek szerint több mint ezer diák tanult az itteni egyetemen.  Ez megint egy óriási labirintus volt, sok-sok óriási, a kövek közül kinőtt fával. Varázslatos.

A nap végén elmentünk még egyszer Angkor Watba, hogy ott nézzük meg a naplementét, de ez kevés sikerrel járt, mert ahonnan tényleg érdemes lett volna - a legmagasabb szintről – na oda már nem engedtek fel senkit. Viszont élvezhettük, hogy szinte egyedül vagyunk többször is.

Este ismét a Kocsma Utca (Pub Street) felé vettük az irányt, ettünk egy igazán jót az egyik étteremben, megkóstoltuk a khmer békahúst, majd befizettem a családomat egy-egy lábmasszázsra. Masszázs szalonok ugyanis minden sarkon vannak, ahol egyenpólóba öltözött lányok, kisebb mértékben fiúk, várják a megfáradt turistákat, „masszá sző, van dolááá” kiáltásokkal, a maguk egészen furcsa, éneklő, a szavak végét mindig elnyelő beszédükkel. Én közben beültem a már megszokott kis sarokba és ittam a fél dolláros söröket. 110 forintért négy deci jéghideg csapolt bizony nagyon jó ajánlat. Kár, hogy ilyen messze kell utazni érte….