De ma mostanáig írtam az indiai költségvetés elemzését. Ez itt Indiában a gazdasági-politikai élet legnagyobb eseménye. Nem csak a következő évi számokat mondja el a pénzügyminiszter, hanem az ország gazdasági stratégiáját is ilyenkor határozza meg a következő évekre. Éppen ezért erre itt nagyon készül mindenki. Általában február utolsó péntekjén szokott lenni a költségvetés benyújtása (Indiában április 1-től március 31-ig tart az állam pénzügyi éve), de most a februári választások miatt ezt elhalasztották két héttel.

Az újságok nem is tudom hogyan csinálják, de másnap már mindegyik 20-50 oldalas (nem vicc, az egyik gazdasági napilap melléklete 54 oldal volt) mellékletet közöl, amelyben ízekre szedik a költségvetést. És nem csak a szerkesztőségi alkalmazottak, hanem az üzleti és politikai élet prominens szereplői is értelmezhető hosszúságú cikkekben mondják el a véleményüket. Másnap. A gazdasági lapok értelemszerűen csak erről szólnak, egészen részletesen elemzik minden részét a törvénytervezetnek. Bonckés alá veszik a szöveget és minden apró témát alaposan kifejtenek. Így persze nem nehéz elemzést írnom nekem sem. Illetve igen, mert a bőség zavarában szenvedek. De most harmadszorra más sokkal könnyebb és már érzem, hogy egész jól értem miről van szó. Hiába no, a tapasztalat sokat segít.

A politikusok egyébként itt sem mások, érdekes olvasni a beterjesztett törvényt. A miniszter bevezetőjében azt mondta ugyanis: „Fel kell gyorsítani a reformokat”. A továbbiakban aztán pont ennek az ellenkezője olvasható ki a törvénytervezetből - azt a reformintézkedések teljes hiánya jellemzi.

 Azt is kijelentette a pénzügyminiszter, hogy „olyan útelágazásnál vagyunk, ahol kemény döntéseket kell hozni”. Nos lehet, de ezek bizonyára a másik úton lehetnek, mert a kemény döntések abszolút hiányoznak a költségvetés tervezetéből.

A költségvetést bizonyos körökben felfokozott várakozás előzte meg, mert kb. 18 hónapja van még a kormánynak, mielőtt a választási láz minden lehetőséget el fog söpörni az érdemi változtatásokra. Sokan várták azt, hogy a romló gazdasági növekedési adatok és az újra kedvezőtlen világgazdasági helyzet rákényszeríti a kormányt egy ambiciózus, reformer költségvetés beterjesztésére. Nekik mindenképpen csalódniuk kellett, csak homályos utalások vannak a reformok folytatására. Surjit Bhalla, az Oxus Investments elnöke egyenesen a második legrosszabb költségvetésnek nevezte a jelenlegit (az első nála az 1970-71-es költségvetés, amelyben Indira Gandhi 97%-ra emelte az SZJA legfelsőbb sávját – na az még egy szocialista irányultságú elnöktől se semmi), amely semmilyen stratégiai víziót nem vázol fel.

Az indiai belpolitikai fejlemények ismeretében véleményem szerint indokolatlan volt azoknak az elvárása, akik most számon kérik a reformokat a kormányon. A hatalmon lévő koalíció folyamatos defenzívában volt az elmúlt évben, ráadásul a kormányzó koalíció vezető pártja, a Kongresszus párt, súlyos vereséget szenvedett a közelmúltban tartott választásokon. Ezek fényében nem volt reális, hogy mélyreható változásokat fognak javasolni. Ez akár azt is kockára tehette volna, hogy állandóan kikacsingató és fenyegetőző koalíciós partnereik megszavazzák-e egyáltalán a költségvetést. De azért az mókás, hogy hivatkozik az anyag a reformokra, csak nincs benne egy sem.

A költségvetésről megszólaltatott elemzők és üzleti szereplők nem elhanyagolható része ugyanakkor dicséri a költségvetést, pont azért, mert kiegyensúlyozott, pragmatikus és óvatos. Mukesh D. Ambani (A Reliance Industries elnöke, India leggazdagabb embere) egyenesen egy olyan bajnok krikettezőhöz hasonlítja Pranab Mukherjeet (ö a pénzügyminiszter), aki be tudja osztani az erejét.

Nekem az a véleményem – bár valóban sok igazság van abban, amit a jelenlegi költségvetés támogatói mondanak – hogy a kormány nem nézett szembe a problémákkal, a mostani javaslat elodázza a legégetőbb nehézségek megoldását. A sajátos belpolitikai helyzetben az azonban teljesen várható volt. Az egyre jobban atomizálódó Indiai politikai életben a helyi pártok egyértelmű megerősödésével nincs olyan politikai erő az indiai politikai palettán aki fel tudná vállalni a reformok továbbvitelét.