A tegnapi napot komótosan kezdtük, reggel elüldögéltünk a szállodánk teraszán, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a melletünk lévő hegyekre és az alattunk elterülő síkságra. A tegnap előtti vita után úgy döntöttünk, nem megyünk sehova a kisbusszal, inkább kirándulunk a környéken. Ellában a kilátáson kívül ez a fő attrakció, bár őszintén szólva elég szegényes a kínálat. 2 azaz kettő darab túrát lehet megtenni innen kiindulva, hacsak valaki nem szánja rá magát, hogy a forgalmas, másfél sávos országúton sétálgasson a percenként mellette elzúgó nagyon zajos és büdös buszok és teherautók mellett - ekkor van még két másik látványosság, amelyet meg lehet látogatni. Ilyen vállalkozó szellemű embereket is láttunk, de mi ebből inkább nem kértünk. Egy napra – amennyit mi maradtunk itt – egyébként is elég az a két túra, amely legalább részben a természetben vezet (mert azok sem végig). A túrák a hotelünkből látható fantasztikus panorámát két oldalról keretbe foglaló két csúcsra vezetnek fel, a Kis Ádám (azért a megkülönböztetés, mert Sri Lanka egyik fő zarándokhelye az Ádám csúcs – nos ez nem az) csúcsra, illetve az Ella sziklához. Mindezek ellenére a hely dugig tele van turistával, látszik, hogy nagyon jó a marketingje.

Mi először a Kis Ádám csúcsra indultunk el. (a képen az előtérben levő gerinc legbaloldalibb csúcsa.) Ehhez az első fél kilométeren aszfaltozott országúton kell menni, majd egy teaültetvényt átszelve, meredek lépcsőkön vezet fel az út a csúcsra, ahonnan 360 fokos panoráma nyílik a környékre. Mivel későn indultunk, már elszállt a reggeli pára mire felértünk, kedvünkre gyönyörködhettünk a teaültetvényekben, sziklákban, a távoli hegyekben, a sok zöld fűben. A kötelező fényképek után visszagyalogoltunk a városba. Próbáltunk valami értelmes szendvicseket venni, de nem jártunk sikerrel, így végül egy szeletelt kenyeret és háromszögsajtot vettünk az előttünk álló második túrára.

Az Ella sziklához vezető út első két és fél kilométere a vasúti síneken halad, ezért ez egy nagyon kényelmes séta, hiszen a vonatok csak nagyon kis emelkedőket tudnak leküzdeni. A vonatsíneket elhagyva azonban egészen vadregényessé válik a túra. Először egy már elhagyott teaültetvényen kellett keresztülmenni, ahol a fű a fejünk fölé ért, és a csapás amelyen haladtunk másfél cipő szélességű volt. Finoman szólva is nem egyértelmű, merre kell menni, sok elágazás van, és egyiknél sincs kiírva a helyes irány. Nagy szerencsénkre az egyik helyi, mikor másodszor mutatta meg nekünk merre kell menni, mellénk szegődött vezetőnek. Biztos azt gondolta, ez a béna fehér csapat végképp eltévedne nélküle, és nem is járt nagyon messze az igazságtól (bár a nagy Buddha szobrot megtaláltuk pár napja). Így az ő vezetésével mentünk tovább. Hamar kiértünk az elvadult teacserjék közül, és egy gyönyörű erdőben folytattuk tovább az utunkat. Vezetőnk szerencsére a lankásabb, de hosszabb utat választotta, még így is rendesen megizzadtunk mire felértünk – ő bezzeg még csak nem is szedte szaporábban a levegőt, még akkor sem, mikor én már lihegve akartam volna pihenni. Persze ha én is mindenhova gyalog járnék, biztos jobb kondiban lennék.

A szikláról elénk táruló kilátás azonban minden korábbi szenvedést feledtetett velünk. Gyönyörű, remélem a képen is látszik. Ugyan itt „csak” 270 fokos a panoráma, de jó százötven méterrel magasabbról mint ahol délelőtt voltunk, és a szikla is meredekebben szakad le. Persze biztos az is növelte a hely szépségét, hogy milyen sokat kellett felfelé gyalogolni, de abszolút értékben is álomszép.

A visszaút után pihentünk egy nagyot a szálloda teraszán, majd legyalogoltunk a „központba” vacsorázni. Rendhagyó módon pizzát és hamburgert ettünk, mindkettő kifejezetten jó volt (a hamburgerben a hús kb. 4 meki-hús vastagságú volt), csak nagyon sokat kellett rájuk várni. Meg egy kicsit nehezményeztük, hogy állandóan elment az áram. Ez alapesetben nekünk már nem esemény, de kifejezetten azért ültünk ebbe az étterembe, hogy használhassuk a WiFijüket, és az áramszünet alatt – ez gyakorlatilag egybeesett az egész ott-tartózkodásunkkal - az pont nem működött.

A fárasztó nap után hamar ágyba kerültünk, és ma reggel a felséges panorámában mindjárt felkelő nap által vörösre festett aljú ég látványában időről-időre elveszve írom a tegnapi nap történéseit. Egyébként a fenti képen a jobb oldali hegyoldalban látszó magányos fa feletti kiugró sziklára másztunk fel tegnap, oda ahol a hegy tetején véget ér az erdő. Ma nem sok fog történni, lemegyünk a partra a tengerhez, ami kb. 6 órányi útra van innen, pedig csak 200 km.