Kandybe még tegnap kora este megérkeztünk. A város szélén megálltunk egy apró kis műhelyben, amelyet  drágakő „üzemnek” (gem factory) nevezett a sofőrünk. Ez még helyi viszonyok között is nagyon erős túlzás, egy fél tanteremnyi helyiségben volt kilenc munkahely, amelyből 5-nél ült éppen valaki. Nem is tudtunk meg semmit arról, hogyan vágják és csiszolják a drágaköveket, azon kívül, hogy egy erős, de hőre lágyuló ragasztóval rögzítik egy fém pálcika végére, és úgy csiszolják egy gyémántporos tárcsán (ami pontosan úgy néz ki, mint a hétköznapi, minden Obiban kapható flex tárcsák). A mintegy 300 másodperces „bemutató” után átmentünk a boltba. Illetve a velünk foglalkozó eladó többször elmondta, ez nem bemutatóterem, ez a család háza. Ők nem is igazán kereskedők, csak fogadják itt a turistákat. Természetesen emiatt hiper-szuper olcsón lehet majd nálunk vásárolni (na persze). Az eladó a mintakollekción elmagyarázta milyen drágaköveket és féldrágaköveket bányásznak Sri Lankán, melyik milyen keménységű, melyik színt minek hívják. Ebből nekem csak annyi maradt meg, hogy azon kövek, amelyeknek a keménysége 8,5 felett van drágakövek (ez a gyémánt, a zafír és a rubin). A többi mind csak féldrágakő. Mivel semmit nem értünk az ékkövekhez, nem vettünk semmit. Sajnos itt már abban sem lehet biztos az ember, hogy nem műanyagot kap. De ha még mondjuk igazi követ kapnánk, akkor is nagyon könnyen elképzelhető, hogy van benne valami apró kis hiba, amelyet csak szakember vesz észre, és ettől hirtelen a felét (se) éri. Meg siettünk is elfoglalni a szállásunkat, mert a programunkban volt egy helyi kulturális bemutató aznap estére betervezve.

A szállodánk egy több mint kétszáz éves épület (legalábbis egy része), amely sokféle funkciót betöltött, többek között Lord Mountbatton a dél-keleti-ázsiai front angol főparancsnokának főhadiszállása is volt két éven keresztül. Jól választott. A hotel ugyanis a XIX. sz. elején az utolsó szingaléz uralkodó által duzzasztott tó partján van, és biztosan már 1944-ben is nagyon kényelmes lehetett. Óriási szobákat kaptunk, korhűen berendezve (szerencsére a fürdőszoba abszolút modern), szép kilátással a tóra. Jól esik egy kis luxus.

A szobáink elfoglalása után gyalogosan elmentünk egy nagy előadóterembe, ahol minden este fél hatkor sri lankai néptánc-bemutató van. Jól „megszervezte” nekünk az utazási iroda, a sofőrünk egyszerűen elvitt minket egy olyan helyre, ahol minden este van műsor. Ráadásul jó nagy késéssel, már nem is volt ülőhely. Végül mégis szereztünk 4 széket, és a színpadtól tisztes távolban végignéztük az előadást. Nekem nem volt újdonság, ugyanazokban a ruhákban, ugyanazt adták elő, mint amit januárban láttam a nagy felvonuláson (lsd itt -> http://ahovakolumbuszindult.blog.hu/2011/01/22/kivilagitott_elefantok_macskazenevel), bár az igaz ott nők egyáltalán nem voltak. Nos, itt sem hiányoztak volna, bár két táncot is bemutattak. Szerintem az egész műsor feledhető, zeneileg gyakorlatilag monoton dobolásból áll, némi disszonáns trombitaszóval. A leglátványosabb a befejező rész volt, amikor az előadóterem előtt a szabadban egyrészt átrohantak egy tál még kicsit lángoló parázson, másrészt különböző fáklyákkal hadonásztak, a bőrükhöz érintették, az egyik még meg is nyalta a lángot. Mivel közben sötét lett, ezek a trükkök nagyon jól mutattak.

Másnap reggel elsőként a Szent Fog templomba látogattunk el. Ahogy már írtuk, itt Sri Lankán Buddha egyik állítólagos foga a legszentebb ereklye. A fogat magát természetesen nem lehet látni, csak az azt (illetve egyes teóriák szerint biztonsági okokból csak egy másolatát) tartalmazó  ereklyetartót.  Mi viszonylag korán érkeztünk, ezért be tudtunk állni abba a sorba, amely elhalad az ereklyetartó előtt. A sorban a sri lankaiak ugyanúgy tolakodnak, mint az indiaiak, a személyes tér számukra, mint fogalom nem létezik, mindenki addig nyomul, amíg hozzá nem préseli magát az előtte állóhoz. Ezt egy női szépségverseny döntőjének résztvevői között esetleg díjaznám, másutt elég kellemetlen. Mondanom sem kell, itt nem modellek között álltunk. Egész gyorsan haladt a sor, egészen addig, amíg már majdnem befordultunk az ereklyetartó elé. Ekkor azonban elkezdődött valamilyen ceremónia, és teljesen megálltunk. Majd valamilyen okból a másik oldalról kezdték el beengedni az embereket, ezért jó negyedóra után kiálltunk a már egyáltalán nem mozduló, csak tömörülő sorból (bár ez korábban lehetetlenek tűnt), és csak tisztes távolból néztük meg az ereklyetartót.

A templom Kandy stílusban épült, amennyire meg tudtam ítélni ez azt jelenti, sok szépen faragott oszlopfő tartotta szellős csarnokot kell építeni fából és/vagy kőből. Kicsit érdekes számomra miért Kandy stílusnak hívják, mikor már a sokkal korábban épült Polonnaruwában is így néztek ki az épületek, de az elnevezések nem mindig logikusak. Ebben a Szent Fog Templomban két fő csarnok van, egy régebbi, fából épült kétszintes, ahol az ereklye van, és egy jóval nagyobb kőből épült, amelyet a thaiföldi buddhista közösség építetett. Ebben a másodikban a falakon a fog története van képekben megörökítve, ugyanúgy ahogy a stációkat szokták ábrázolni a mi katolikus templomainkban. Ebből megtudhattuk, a fog elpusztíthatatlan és csodatévő, még az angolok („britishers” ahogy itt hívják őket) is használták egy kilenc évig tartó szárazság megszüntetésére. A portugálok keresztény hitbuzgóságból megpróbálták megsemmisíteni, és ugyan azt gondolták, hogy elpusztították, de az „természetesen” csak egy replika volt, az igazi biztonságban túlélte a századokat (innen származik az az elképzelés, hogy biztonsági okokból most is csak egy másolat van kiállítva, az eredeti jól el van rejtve, nehogy valaki megkaparinthassa). A képek alatt egy nagy csapat buddhista hívő imádkozott, nagyon kellemes hangon énekelve. Üdítően nyugtató volt a sok dobolás, sípolás és trombitálás után. Nem is értem, miért nem ilyen harmonikus, békés zenei aláfestése van a buddhista szertartásoknak, miért van szükség a mi fülünk számára éktelen macskazenére. Ugyanolyan ellentétben áll nekem a buddhizmus pacifista jellegével, mint a templomaik elképesztő színorgiája és félelmetes démon-ábrázolásai. Ha valaki ismeri ennyire a buddhizmust, örülnék neki, ha feloldaná ezt a számomra létező ellentétet.

Mivel pont szilveszter napján voltunk itt látogatóban, nagy volt a tömeg, de én élek a gyanúperrel, itt mindig sokan lehetnek, végül is ez a legszentebb hely Sri Lankán, és amennyire én tudom, Buddhából más ereklye nem maradt meg, ezért biztosan más nemzet buddhista fiai is nagy számban elzarándokolnak ide.

A templom után elmentünk megnézni a másik legnagyobb nevezetességet Kandyben, a botanikus parkot. Ezzel sikerült magunk számára az abszolút csúcsot beállítanunk az egy évben megtekintett botanikus kertek terén, ez volt a harmadik (mondjuk éppen csak becsúszott 2012-be, de technikailag akkor is 2012). Annak ellenére, hogy ez is nagyon szép volt, szerintem nagyon sokat elmond egy városról (sőt Mauritius esetében országról) ha az egyik fő látványosság egy botanikus kert. Ez azért nagy biztonsággal azt jelenti, más nem nagyon van a környéken. De ez csak a velem született (vagy a jó magyar valósággal magamba szívott?) cinizmus mondatja, nagyon élveztük az ott eltöltött időt. Gyönyörű orchideákat láttunk. Itt is béke és nyugalom van és a növények gyönyörűek. Könnyű a trópusokon ilyen kertet nevelni! (Aki sok szép orchideát akar nézni kattintson ide: https://picasaweb.google.com/zspakozdy/Orchideak?authuser=0&feat=directlink

Mást már nem is terveztünk erre a napra, csak élveztük a szállodánk nyújtotta luxust. Annyit azért még megtettünk, hogy sötétedés előtt körbesétáltuk a velünk szemben levő tavat. Nos, ez megint azok közé a „látványosságok” közé tartozik, amelyet kényszerből írnak bele a bédekkerekbe. A Lonely Planet szerint ugyanis „nincs is szebb mint egy kényelmes séta a Kandy központjában lévő tó körül”. És teljesen igazuk is, van - amennyiben valaki szereti a zajt, a port és a kipufogógázok illatát. A tó körül ugyanis egy rendkívül forgalmas út vezet, gyakorlatilag folyamatos a forgalom. Eleve majdnem öt percig tarott egyáltalán átmenni az úton, és akkor is csak azért mert valaki megkönyörült rajtunk és megállt. A buszok és teherautók olyan hangosak, hogy egymást is alig hallottuk. Így nehéz értékelni a valóban szép látványt. Még szerencse, hogy a Szent Fog Temploma előtt már nincs közlekedés, ott legalább lehet egy kicsit élvezni a tavat. De aztán újra vissza kell menni a forgalomba.

A szilveszteri vacsorakor elég nagy meglepetésben volt részünk, kiderült ugyanis, hogy egy ismerős család szintén ugyanabban a szállodában tölti a szilvesztert. Megörültünk egymásnak, majd szépen megvacsoráztunk. A buli maga nem sikerült valami fényesen, és ennek  - a méregdrágán, extra felárral adott italok mellett -  a zenekar volt az oka. Mi nem siettünk elfoglalni a helyünket és még a szobában hallottuk, ahogy elkezdődik a zene, majd valaki elkezd énekelni. Pár szám után egymásra néztünk és megállapítottuk, hogy a programban ugyan nem szerepelt, de úgy tűnik karaoke parti van. Lelki szemeink előtt már-már megjelent amint a gyerekkel együtt éneklünk, de mikor lementünk, hatalmas meglepetésünkre kiderült, amit mi a vendégek amatőr nyávogásának gondoltunk, azok a profi, fizetett zenekar énekesei. A minősíthetetlenül hamis éneklés az egész estére rányomta kicsit a bélyegét. Nem is bírtuk sokáig, így az éjfélt szűk családi körben a szobában köszöntöttük.