Elég régóta nem írtam a napi dolgainktól. Pedig zajlik az életünk rendesen – még ha nem is utazunk. Rendhagyó módon magammal kezdem, mert legkevesebb újdonság velem történik. De még az én munkámban is vannak változások. Egyrészt új nagykövetünk van, ami mindig fordulatot jelent, most éppen örömtelit. Anélkül, hogy részletekbe mennék, legyen elég annyi, mindenki örül a követségen a cserének. Kaptam egy új munkatársat is, így már nem kell teljesen egyedül küzdenem a munka frontján. Nagyjából ennyi.

Peti az egész első szemesztert leginkább az alsósok színdarabjára való felkészüléssel töltötte - OK, sok mást is csinált, de ez volt a legfontosabb. A tavalyi darabban nagyon jól érezte magát (Lajos király volt a Dzsungel könyvéből), ezért idén nem nagyon kellett győzködni, hogy elmenjen a válogatásra. Igazából csak azért egy kicsit, mert idén a Borsószem-királykisasszony musical változatát adták elő, és az – fiam értékítélete szerint – olyan lányos mese (őszintén szólva igaza van, szerintem sem a legjobb választás). De sikerült rábeszélnünk. Én azért is ragaszkodtam hozzá, hogy menjen el, mert a tavalyi szereplése alapján biztos voltam benne, hogy idén nagy szerepet fog kapni, ragyogott a színpadon (tavaly mindenki nagyon dicsérte). Igazam is volt, a herceg szerepét kapta meg, ami szerintem a darab főszerepe, bár arra kínosan vigyáztak, hogy ne legyen ez senkire sem kimondva. Mindesetre a stáblistán ő volt az első és ő volt az egyetlen, akinek szólója volt a darabban.
Mikor hazahozta a szövegkönyvet kicsit megszeppent, mert a tavalyihoz képest nagyon sok szövege volt. Szerencsére mikor egy hét múlva nem csak a saját, hanem az összes szereplő szövegét kívülről fújta, megnyugodott. Onnantól már csak a technikáján kellett csiszolni. Ez abból a szempontból nem volt könnyű, hogy Petinek korához képest nagyon mély hangja van, a zeneszerző pedig minden jel szerint azt gondolta, hogy a kisiskolások 4-5 oktáv szélességben (ez a jó kifejezés?) tudnak énekelni, a koloratúr szopránnal bezárólag. Kicsit küzdöttünk azzal, hogy sok esetben sokkal jobban hangzott volna, ha Peti lefelé megy egy stanzánál, de végül megoldotta. A darab idén is nagy sikert aratott, Peti nagyszerűen megállta a helyét és idén is nagyon élvezte az egészet. (Aki esetleg meg akarja nézni - https://www.youtube.com/watch?v=8K71Xmq7ui0 . Kicsit hosszú, ezért a betöltés eltart egy ideig. Peti szólója 10:07-nél kezdődik) Az biztos, annyit elértünk, a fiam nem ijed meg a színpadtól. Itt minden évben van úgynevezett ENSZ nap, amikor az összes alsós összegyűlik és minden országból egy valaki anyanyelvén és angolul békét kíván a világnak és az iskolának. Mivel magyar-magyar család csak mi vagyunk a suliban (van még egy svéd-magyar, egy svájci-magyar, meg egy amerikai-magyar), ezért idén megint Peti mondhatta ezt el. Az eseményre aki tud, kiöltözik. Idén sikerült szerezni neki egy díszes szűrt az itteni magyar intézetből. Olyan nagyon-nagyon-nagyon hímzettet. Na, azóta akivel csak találkozunk az iskolában, mindenki megemlíti/megkérdezi, hogy "ugye az én fiam volt az, aki olyan hangosan és talpraesetten mondta el a szövegét?" Mert nem csak bement, hanem be vonult és „viselte” a ruhát a színpadon.
A második szemeszterben Peti focira és krikettre iratkozott be, így most három nap is sportol az iskolában.
Lányaim szintén a színházzal voltak leginkább elfoglalva. A felsősök minden évben két darabot adnak elő. Csilla és Kriszti már tavaly is részt vettek ezekben. Az elsőben ügyelők voltak mindketten (mert abban a félévben színháztechnika volt az egyik órájuk), a másodikban Kriszti a tánckarban volt, Csilla pedig újra ügyelőként tevékenykedett. Idén is ez volt a felosztás. Mindketten nagyon élvezték és a mostani előadás évek óta a legsikeresebb volt. Egy egészen összetett produkció volt, videókkal, PowerPoint bemutatókkal fűszerezve. Ez leginkább Csillát dicséri, mert ügyelőként neki kellett biztosítani, hogy minden összeálljon. Kriszti pedig a táncosok között remekelt. Nagyon sokat dolgoztak a sikerért - heti három próba - gratulálok nekik, de az is látszott, hogy nagyon élvezik az egészet. Az előadás után jó három órát buliztak.
Volt a darabban egy olyan táncbetét, amely simán elment volna bármelyik Delhi művészeti fesztiválon is. Láttunk már eleget, így igazán tudhatjuk. A legutóbb éppen egy magyar énekesnő előadására mentünk el, aki egy klasszikus gitár kíséretében adott elő magyar nótákat. Bár ők sem voltak a legjobbak (külön-külön biztos szuperek, de a klasszikus gitár egyértelműen nem passzol a magyar nótához – vagy csak mi még nem vagyunk eléggé kifinomultak és érettek) de ami tényleg elkeserítő volt, előttük egy dél-afrikai tánccsoport lépett fel. Sajnos mi korán érkeztünk (jó 40 perc késéssel ahhoz képest, mikor az énekesnőnek el kellett volna kezdeni) ezért a táncosok utolsó két számát is megnézhettük. Nos, a III. kerületi művház amatőr tehetségkutatóján, vagy az Áldás Utcai Általános Iskola kétévente megrendezésre kerülő gáláján talán tapsoltunk volna nekik, de egy nívósnak beharangozott kortárs művészeti fesztiválon biztosan nem.
A lányoknak sajnos ebben a félévben nem maradt idejük a sportra. Úszni mentek volna, de a színházi próbák és az edzések sokszor ütköztek és a magyar tananyag tanulása mellett a két dolog már biztosan nem ment volna, maradt a színdarab. Nagyon elfoglaltak, mert az iskolában is elég sokat kell tanulniuk, ehhez még hozzáadódik, hogy a magyar anyaggal is haladni kell, minden nap nyolcig tanulnak és szombat-vasárnap is naponta 3-4 órát. Na ja, valamit - valamiért. Nekik sem fenékig tejfel itt lenni. De azért nagyon-nagyon jól érzik itt magukat.
Szerző: zdyzs  2011.11.22. 19:43 Szólj hozzá!

Címkék: előadás színház tanulás india ensz peti lecke szűr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása