Az ünnep előtti hetekben természetesen mindent elárasztottak a karkötők. És hogy legyen minden társadalmi réteg számára választék: lehetett kapni a 25 Ft értékű fonottól , a színes golyókkal díszített pár száz forintoson át a „csillagos ég a határ” értékű drágakövesig mindenfélét.  Hasonló diverzitást mutattak a viszont-ajándékok is. A lánygyermekek tipikusan csokit vagy bizsu fülbevalót kapnak, később a ruhanemű vagy a pénz a legáltalánosabb. A gazdagok viszont nem ritka hogy drága műszaki cikkeket, akár autót is vesznek lánytestvéreiknek.

Az egykék sem maradnak ki mindenből (bár mi még nem találkoztunk olyan indiaival akinek nincs testvére). Ha ugyanis valakinek nincs vérszerinti testvére, az adhat / elfogadhat jó baráttól vagy ismerőstől is rakhit. Ha valaki ilyet ad vagy elfogad, azzal egyértelműen kinyilvánítja, hogy a másikat testvérének tekinti. Ez azzal is jár, hogy más érzelmi viszonyról szó sem lehet. Sok lány egy rakhival adja tudtára a fiúnak, akivel flörtöl, hogy többről szó sem lehet. Ezért azok a fiúk, akik az adott lánytól többet szeretnének, ezen napon kerülik, mint a tüzet, nehogy egy óvatlan pillanatban a becserkészni kívánt lány egy rakhit kössön a kezükre.

No és persze már a távolság sem akadály. Bár néha a testvérek messze élnek egymástól és ezért esetleg nem minden évben tudnak találkozni , a technika fejlődése lehetővé tette az e-üdvözletet, SMS-t, on-line vásárlást és csomagküldést.

Mivel a gyerekeink az iskolában kaptak rakhit, itthon Peti csuklójára is került a testvéri szeretetnek eme jele. A viszont-ajándék pedig igazán nagyon értékes volt: a lányok 1-1 zacskó, még Magyarországon vett és itt felbecsülhetetlen értéknek számító francia drazsét kaptak cserébe. Ezt nagy egyetértésben és szeretetben azonnal fel is falták hárman együtt.