Na, ez a nap is eljött (igazából már hétvégén, de nem volt azóta erőm leülni írni), családom többi tagja hazarepült. Azaz eltelt kilenc hónap. Azt mindannyiunk nevében mondhatom, hogy meglepően gyorsan eltelt. Mikor elindultunk tavaly augusztusban, szerintem mindenkiben az merült fel, hogyan fogjuk majd kibírni ezt a nagyon hosszú háromnegyed évet. Most pedig úgy tűnik alig pár hónapja ugrottunk fejest az ismeretlenbe. Milyen igaza van ennek a Proustnak. Lassan azt gondolom, mégis neki kellene fogni vele együtt keresgélni az eltűnt időt. (Mert ugye mindenki hivatkozik rá, de szerintem olvasni nagyon kevesen olvasták. Én bevallom nem. Egyszer belelapoztam, nem volt lebilincselően izgalmas. Talán nem véletlenül, mások hétköznapi emlékei ritkán azok. OK, Ti is abbahagyhatjátok itt az olvasást!) De aztán mindig van jobb dolgom is.
Az első két-három hét volt talán leghosszabb. Bár csak két és fél hetet laktunk a „szükséglakásban” (amely valójában a követségre 2-3 napra érkező vendégeknek van kialakítva, semmiképpen nem egy 5 fős családnak lakni), az szinte hosszabb időnek tűnik, mint az utána következő 35 hét. Ez persze túlzás, de nekem biztos, hogy diszproporcionálisan (Ej de szép, kiejthetetlen szó! Nem is javítom ki.) sok emlékem van abból a lyukból. Persze érhető, a legelején mindent felfokozottan éltünk meg, annyira furcsa és szokatlan volt minden. Nekem legalább már volt tapasztalatom ilyen nagy változást átélni (bár nagyon rég volt), de családom többi tagjának ez volt az első ilyen gyökértelen kultúrsokk élménye. Még szerencse, hogy legalább otthon már három költözésen túl vagyunk az elmúlt 10 évben.
És milyen sokk volt ez! Az biztos, India a különbözőségi skálán nagyon előkelő helyet foglal el. Az egyetlen, ami miatt nem mondhatom, hogy ez a kultúra tér el leginkább attól, amiben mi szocializálódtunk az, hogy az ország egyik hivatalos nyelve az angol. És itt Delhiben, ahol lakunk, az angollal mindig el lehet boldogulni. Na meg latin betűkkel is ki van írva minden. Mivel voltunk már olyan helyeken mi is, ahol csak számunkra értelmezhetetlen kriksz-krakszok vannak írás helyett, el tudom képzelni milyen lehet mondjuk Kínában, ahol még egy utcatáblát sem lehet elolvasni. De ezen felül (ami azért nagyon fontos) ami itt van, az annyira eltér a mi kultúránktól, hogy nem is lehet elmondani. Majd megpróbálom megírni milyen, ha összébb szedtem a gondolataimat. Most kérlek fogadjátok el, befogadhatatlan az itteni létezés.
Kezdődik azzal, amit egy apró nép még kisebb országában élő tagjaként még most sem lehet felfogni (és gyanítom nem is fogom soha): itt több mint egymilliárd ember él. Erre már többször próbáltam analógiát találni, de még magamnak sem tudok. Minden magyar mellé oda lehetne állítani 100 indiait. Azaz a mi családunkhoz már félezer embert kellene hozzárendelni. Bármekkora házunk is van otthon, ennyien oda sem férnének el. Még indiai viszonyok között sem. (Bár ha jobban meggondolom, a kerttel együtt igen J Na jó ebbe nem megyek bele mélyebben) És ez a hihetetlen számú ember mindent megváltoztat. Gondoljatok bele. Mondjuk egy nekünk olyan egyszerűnek tűnő dologba mint a népszámlálás. Hogy a fészkes fenébe lehet megszámolni 1,2+ milliárd embert??? Akinek ráadásul a 35-40%-a nem tud se írni, se olvasni. Továbbá olyan jó 10%-nak nincs lakcíme. Azaz legalább 300 millió embert semmilyen módon nem lehet elérni, csak személyes megkereséssel. Szerintem elméletileg is lehetetlen 10%-os hibahatáron belül megszámolni ennyi embert (az pedig itt 115 millió ember!). Ha egy évig tart a népszámlálás, akkor mire az ember végez, a megszámoltak közül meghal 11,7 millió és születik 33,5 millió másik. Az nettóban is két Magyarország évente!!!
És ez csak egy példa. Ezt a hihetetlen mennyiségű embert valahol el kell helyezni (India területe Magyarország területének csak 35szöröse, viszont 115ször annyi ember él itt!! És ennek egy része lakhatatlan sivatag vagy magashegység. Azaz az arányok még rosszabbak), etetni kell, ruházni kell, munkát kell nekik adni. Nem mindennapi feladat. Nem is megy olyan szinten, mint amelyet mi megszoktunk. Sőt még olyan szinten sem amit nagy kompromisszumok árán meg tudnánk érteni. De mindig, amikor felháborodom, hogy milyen igénytelenségben élnek az emberek, az is eszembe jut, milyen elképzelhetetlenül sokan vannak. Ha mondjuk hirtelen minden indiai csak a magyar átlag életszínvonalat elérné, valószínűleg hirtelen világméretű erőforrás probléma keletkezne. Pedig ezt a diszparitást sokáig nem lehet fenntartani. Persze, lehet hogy rosszul gondolom, végül is több ezer éve India így működik. Vékony, őrületesen gazdag réteg, kis középosztály és óriási nincstelen tömeg. Végül is ami működik 3000 éve, miért ne maradna meg tovább is?
LErika 2010.06.14. 11:27:43
katikám 2010.06.22. 23:59:15
Vagy csak nem meerd megírni :)
sibus 2010.07.29. 16:32:41
Hiányoztok Pákozdyak!