Egy hosszabb poszt is fog születni az indiaiak (számunkra) felfoghatatlan igénytelenségéről, de ma hallottunk valami olyat, amit már most meg akarok osztani veletek. „Szomszédoltunk” a cseh kereskedelmi kiküldöttnél (az egyiptomi és a cseh+szlovák követség között van a magyar) a lengyel kollégával együtt (ők meg szemben vannak). Szóba került, hogy milyen trehányul festették le az utcánkban az út mellett a járda szélét (itt ugyanis fehér-feketére vagy sárga-feketére lefestik mindenütt), össze-vissza locsolták a festéket, tele van pöttyözve mindenütt ahogy kicsöpögött az ecsetből a festék, mindenütt ferde, stb. A lengyel kolléga is megerősítette, sőt olyat mondott, amit ha nem lennénk Indiában már lassan négy hónapja, biztosan nem hinnénk el (bár annyira elképesztő, hogy ilyet kitalálni nem lehet), de kérek mindenkit tényleg vegye komolyan.
Azt történt ugyanis, hogy kutyasétáltatás közben a kutyájuk megszagolgatott egy kis fehér kinövést a járdaszegélyen. Mivel nehéz volt onnan elvonszolni, közelebbről is megnézték. Ez a vizuális elemzés kiderítette, korábban valamelyik kutya odapiszkított, és a festők nem vacakoltak, egyszerűen lefestették a kutyakakit. Végül is jogos, őket a festéssel bízták meg, nem utcasepréssel. :-(
Szerző: zdyzs  2009.12.19. 22:03 1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LErika 2009.12.20. 19:11:57

Hát a látnivalók is elképesztők, amikről írtok, de ez is...
süti beállítások módosítása