Egy blog csak akkor ér valamit, ha írunk bele. Márpedig most nagyon nem volt rá időnk. Ezért most megembereltem magam és nekiültem. Semmi adott téma nincs, csak leírom, ami történt velünk az elmúlt héten. Meg ami eszembe jut.

 

Most már majdnem két hete a „végleges” lakásunkban lakunk, és egész jól sikerült mindent beszerezni, amit kellett. Ma pl. végre beszerelték a polcokat a lányok szekrényeibe is. Ugyanis a beépített szekrényekben jellemzően akasztós helyek voltak, mert ugye egy diplomatának biztos az kell. A gyerekeknek viszont gyakorlatilag semmi szüksége nincs ilyenre. Ezt sajnos már csak a beköltözésünk után láttuk be. Így aztán kértük, polcozzanak. Petiét meg is csinálták úgy jó egy hete, de valami nagyon sürgős munka miatt hirtelen abbahagyták és csak most értek rá befejezni a lányokét. Szintén máig tartott beszerezni egy új bidét. De most már az is megvan. Sőt még porszívót is vettünk.

 

Megérett ez első kovászos uborkánk is, de vagy az itteni uborka alkalmatlan, vagy még a három nap is sok volt neki, mert teljesen megpuhult a belseje. Kicsit furcsa, hogy a kapornak csak a magját lehet itt kapni, de az íze az hasonló az otthonihoz. Az utolsó hétvégénk egyébként is a magyar konyha jegyében telt. A szakácsnőnk megfőzött előre egy óriási adag gulyáslevest, sütött egy valag palacsintát. Ezt ettük három napig, meg a túrógombócot, amelyet Zsuzsi csinált. Túrót itt nem lehet kapni, úgy készítjük házilag. Jó lett. A palacsinta tömegre kb. annyi volt, mint amit édesanyám szokott sütni, de darabszámra kb. a harmada. Nem is bírtunk 2-3-nál többet egyszerre (otthon Csilla 10 körül szokott fogyasztani)

 

Azért volt három napos a hétvége, mert hétfőn volt Dussehra, amikor Ráma legyőzte valamelyik fődémont (Lord Ravanát). Legalábbis itt Delhi környékén. Más államokban Durga győzte le oroszlánháton lovagolva. Megint más értelmezés szerint Durga istennőt Ráma idézte meg, hogy legyőzze a gonsozt.Sőt, hogy a kép tényleg teljes legyen, van egy kb. 8.000 főt számláló népcsoport, akik a legyőzött démon egyenes leszármazottjának tekintik magukat (természetesen szerintük Lord Ravana csak egy meg nem értett lángelme volt). Ezért ők ezen a napon egész nap ki sem jönnek az elsötétített szobából, úgy gyászolják ősüket. A többiek viszont hatalmas démon-bábukat égetnek el, szigorúan este (hogy a világosság le tudja győzni a sötétséget), és különböző áldozatokat dobnak a folyóba (azt bármikor). Ezek elsősorban nagy Durga bábuk. Az ország egyes részein (főleg keleten) ez az év legnagyobb fesztiválja, van ahol öt napos ünnep, öt napon keresztül megy a karnevál.

 

Sokat lehetett olvasni arról milyen nagy szennyezést jelent ez a folyóknak, mert már nem agyagból készítik ezeket (ami ugye elolvadna), hanem papírmaséból, és mindenféle rikító festékkel megfestik, ami szintén belemegy a vízbe. Erőltetettnek hangzik, hogy pont ezen lovagolnak, de gondoljatok csak bele, ha Delhiben csak az emberek 5%-a dob bele a Yamuna folyóba ilyen bábut, az is majdnem egymillió!! Ennyi még a Dunában is nagyon látszana, pedig az vagy 10x nagyobb mint a Yamuna.

 

Mi ünneplésként elmentünk egy újabb városnézésre. A világörökség részének választott Humayun’s Tomb-ot, azaz Humayun síremlékét néztük meg. Maga ez az épület a mogul építészet első nagy remeke, a Taj Mahal is ez alapján készült. Hasonlítanak is (már persze amennyit képen láttunk a másikból), csak ez vörös és fehér márványból van. Megint korán indultunk, hogy még a hőség és a tömeg előtt letudjuk a túrát. Be kell vallanom, egyik sem sikerült tökéletesen. Olyan pechünk volt, hogy vagy tíz turistabusznyi katonanövendék lánnyal együtt érkeztünk. Olyan 12 és 16 év között lehettek. Nos ez a korosztály Indiában sem viselkedik másképp… El tudjátok képzelni. Ráadásul nekik a legnagyobb látványosság mi voltunk, le is fényképeztették magukat a gyerekekkel. Mondjuk a mi gyerekeinknek sem az épületek voltak a látogatás fénypontja, hanem a sasok (vagy ölyvek?), amelyek a fejünktől 1,5-2 méterre repkedtek, kergették egymást, majd fürödtek a kis mesterséges patakokban.

 

A hőséget sem sikerült elkerülni, bár 11-re végeztünk, addigra már rég 35 fok volt. Így legalább tudtuk értékelni az egykori építőmesterek tudását. Amíg kint meg lehetett sülni, az épületek úgy voltak megépítve, hogy mindig fújt bennünk egy kis szellő és az árnyékban már teljesen elviselhető volt a hőmérséklet. Bár az épületek mind síremlékek (összesen több mint 100 sír van), ezért gondolom, nem sokat tartózkodtak benne emberek, ennek ellenére nagyon jól voltak megépítve. Az egész komplexum 6 vagy 7 mauzóleumot takar, gyönyörű kertekkel körülvéve. Magát a kertet a Koránban leírt paradicsom képére hozták létre (hurival eggyel sem találkoztunk). Négy kilométernyi sekély kis csatorna szeli át geometrikus alakzatokban a kertet, szögletes tavakkal és szökőkutakkal tarkítva. Ezek mellett, a nagy fák árnyékában szintén abszolút jó idő van, ezt sem csak az esztétika miatt építették (pedig szép!) (Képeket a Picasán meg lehet tekinteni!)

 

Miután itt kellőképpen elfáradtunk, átmentünk a Purana Qala (vagy Kila) erődbe. Ezt a Humayun szultánt elkergető Sher Shar Suria építette 1538-45 között, lerombolva Humayun itt épült városát. Mikor meghalt, Humayun visszajött és odaköltözött. Itt nem sok épület maradt fent, csak egy mecset és egy ún. „pleasure house”. Ezt mindenki saját vérmérséklete szerint értheti, Humayun szultán mindenesetre egy könyvtárat rendezett be benne. Aztán egy évvel a visszatérése után megbotlott a könyvtár lépcsőjén és sérüléseibe belehalt. A mecset egészen sajátos, mert egy nyitott építmény, amely csak három oldalról zárt, és egy nagy kertben végződik. A régészeti leletek alapján ezen a helyen már i.e. 2000 óta élnek emberek.

 

Végre sikerült tényleg fillérekért vásárolnunk a piacon. Én már rég óta akartam venni egy könnyű vászonnadrágot, amilyet itt hordanak a férfiak, most sikerült, kemény 50 rúpiáért. A lányoknak egy-egy gyönyörű ruhát sikerült találni, Zsuzsinak pedig egy pashmina sálat. (Ez a legutóbbi nem volt olcsó, de tényleg gyönyörű)

 

Lassan megtörik a meleg, most már a reggeli úszásnál a vizet meg kell szokni, és reggel nem ömlik be a meleg a nyitott ablakon, kifejezetten kellemes a hőmérséklet. Ennek (és valószínűleg a Dussehra-val kezdődő ünnepi szezonnak, amely majd az itteni karácsonnyal a Divalival ér véget október közepén) köszönhetően, beindult az esküvői szezon. A követség háta mögött kb. 50 méterre van egy vendéglő, ahol az elmúlt három napban minden éjjel esküvő volt. Az indiai esküvők elképesztően bonyolult ceremóniák, nem is értjük még mi és hogyan történik, de az biztos, hogy este 10 körül, mikor megérkezik a vőlegény, fülsüketítő zene-bona kezdődik. Szerencsére olyan 25-30 percnél tovább nem tart. Cserébe hajnali 4-5 között, mikor az ifjú pár eltávozik, ez megismétlődik. Egyelőre még nem szoktam hozzá annyira macsakazene. (Kriszti lányom szerint külön tenyésztik itt a süket lovakat. Ugyanis a vőlegény fehér lovon érkezik, és a harsogó zenekar pont a ló mellett áll. Az meg csak tűri bambán, hogy a fülébe ordít a zenének nehezen nevezhető nyivákolás)

 

Egyébként annyit hadd dicsekedjek a lányokkal, hogy földrajzból mindketten csillagos ötöst írtak (az itt A*). Kriszti már vagy tíz angol könyvet elolvasott, Csilla csak azért van lemaradva (azon felül persze, hogy senki nem olvas olyan gyorsan, mint Kriszti), mert ő a Harry Potter 1-et olvassa angolul és abban állandóan vissza-vissza megy egy korábbi részre, amelyik tetszett neki. Jövő héten osztálykirándulásra mennek, 5 napra. Egy régi palotából átalakított hotelben fognak lakni (Bhadrawati Palace), a helyi iskolában fognak segédkezni, találkoznak a falubeliekkel és szőni is fognak.

 

Jaj, most látom mennyit írtam, elismerés és köszönet ha idáig eljutottál!! Abba is hagyom.

 

Paco