Azt gondolom mindenki tudja, hogy mi vagyunk a EU soros elnökekei. A lisszaboni szerződés óta ez sokkal kevesebb feladatot jelent, mint régebben (azóta ugyanis van független EU bürokrácia, akik önállóan intéznek sok mindent), itt Delhiben mindenképpen. Korábban ugyanis minden EUs munkacsoportot a követségnek kellett vezetni, ezt most három kivételével az EU állandó képviselte csinálja. Más kérdés, hogy otthon viszont hatalmas teher hárul az államigazgatásra (nehezen is kapok bármire választ otthonról). Lényeg a lényeg, itt Delhiben nincs túl sok extra feladatunk, de minden ország igyekszik kitenni magáért az elnökség időszaka alatt. Itt mi annak köszönhetően, hogy jól működő – és Ázsiában egyetlen – kulturális intézetünk van, ez elsősorban kulturális programokat jelent. Nyitóprogramként a Magyar Állami Népi együttest sikerült kihozni Delhibe, ők adtak elő egy fergeteges néptánc műsort. Óriási sikerük volt, még a lépcsőkön is ültek (ami annak ellenére, hogy ingyenes volt, nem jellemző Delhiben) Mindenkinek ajánlom egyébként, én nem vagyok nagy néptánc rajongó, de amit ők csinálnak az olyan mértékig profi és élvezetes, hogy a világon bárhol fel lehet vele lépni. Olyannyira jó a műsor, hogy a görög kollégám 7 éves kisfia - aki sok ilyen kulturális programot unatkozott végig szegény – azt kérdezgette tőlem, hogy mikor lehet őket újra megnézni. Ennél nagyobb dicséret szerintem nincs, mert ez nem egy gyerekprogram, hanem nagyszerűen megkoreografált és még jobban kivitelezett táncvarázslat.

Az itteni előadásról egyébként csak a többiek beszámolója alapján tudok, mert én akkor szálltam le a Colomboból érkező gépről, mikor el kellett volna indulnom a követségről ez előadásra, de otthon már láttam őket. Mint kiderült nagy mázli volt, hogy én nem tudtam elmenni, mert az előadás utánra fogadást szervezett a nagykövet. Ez volt az elnökségi terminusunk nyitófogadása. Ahogy előre borítékolható volt, senki nem ért vissza a követségre, mivel értelemszerűen (rajtam kívül) minden magyar ott volt az előadáson. Még jó, hogy én a követségen voltam, különben senki nem tudta volna fogadni a vendégeket (más kérdés, hogy a nagykövetünk egyetlen szóval sem köszönte meg, hogy tartottam a frontot, pedig tényleg nagyon ciki lett volna, hogy ha az 6-7 nagykövet és még vagy 50 másik vendég, aki időben érkezett, itt várakozik a követség előtt). És nem 5 percet késett a nagykövet (meg akit megbízott, hogy mindenképpen érjen vissza), hanem jó 40 percet.

Végül mindenki megérkezett, a fogadás közepére a táncosok és zenészek is. Tulajdonképpen itt kezdődik, ami miatt ezt a posztot elkezdtem írni. Miután megkajáltak, és a vendégek nagy része már hazament, a nagykövet kérésére a táncosok rögtönzött táncbemutatót tartottak, aztán felkérték a még ott lévőket. Ezt követően a külföldiek valóban mind elmentek, de mi magyarok még maradtunk. Beszélgettünk, iszogattunk, aztán valaki elővett egy hegedűt. Elkezdett rajta játszani, mire a táncosok közül az egyik elkezdett bokázni. Aztán előkerült még egy hegedű, meg egy klarinét. Beálltak a lányok is, hol táncolni, hol énekelni. És a következő két órában folyamatosan zenéltek, táncoltak, nótáztak. Saját örömükre. Az egésznek csak az vetett véget, hogy a menedzserük hazaparancsolta őket hajnali kettőkor, mivel reggel hatkor volt az ébresztő.

Amíg néztem őket az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés emberek. Mert az a megélhetésük, amit igazán szeretnek csinálni. Tegye mindenki a szívére a kezét, mikor jutott eszetekbe egy bulin három whisky-kóla elfogyasztása után gyorsan megírni egy üzleti tervet, vagy egy marketing brief-et, kijavítani 15 dolgozatot, rezekálni egy bölcsességfogat, még egyszer átnézni a szerződést? Nekem biztos soha. És itt volt ez a 40 fiatalember, akik csak a saját szórakoztatásukra pont azt csinálták, mint amikor „dolgoznak”. Teljesen jogos az idézőjel, mert ahogy elnéztem őket, nekik ez tényleg nem munka. Nagyon irigyeltem őket.

Aztán az is eszembe jutott, hogy abban a két órában nekem is nagy mázlim volt. Kevés pozitív dolog van a munkámban, de azért azt be kell vallani, hogy ha nem a követségen dolgoznék, biztos semmi esélyem nem lenne látni Magyarország legjobb néptáncosait élvezetből, felszabadultan, saját örömükre táncolni. Lenyűgöző volt.