Már két hónapja nem írtam semmit. Érdekes módon néhány látogató ennek ellenére minden nap van a blogon, köszönöm azoknak, akik ennyire kitartóan keresik az újabb írásokat. Sok oka van miért nem ültem le a gép elé, de nem érdemes sorolni ezeket. Annyi előnye van annak, ha sokáig nem írok semmit, hogy van miről írni, mert ennyi idő alatt még a mi egészen unalmas életünkben (tényleg az!) is sok minden történt.

A legfontosabb, hogy végleg eldőlt, még egy évet maradunk itt Indiában. Ahhoz képest, hogy 2009-ben két évre jöttünk ki, ez elég hosszú idő lesz. Nekünk felnőtteknek is, de főleg a gyerekeknek. Nekik az eddig eltelt éveik jelentős részét teszi ki ez az indiai kaland (a lányoknál durván 31,25% lesz  jövőre, Petinél 37% - ez azért már elég számottevő). Elég szerencsétlen, hogy mindig egy évvel hosszabbodik meg az itt-tartózkodásunk, mert így most, lassan négy év után is, átmeneti állapotban vagyunk itt. Számtalan dolgot másképp csináltunk volna, ha tudjuk, hogy öt évig távol leszünk Budapesttől. Biztosan kihoztuk volna a legjobb konyhai eszközeinket például, amelyek most szépen várják otthon a gyönyörű konyhaszekrényünkben, hogy majd egyszer használjuk őket. Itt pedig próbáljuk megoldani a főzést a közepesen randa és időnként csótányokat is tartalmazó konyhabútorunkban megtalálható messze átlagon aluli eszközökkel. Ez persze eddig nem jelentett nagy problémát, mert jellemzően nem mi főztünk, de azért sokszor eléggé bosszantó volt. Most azonban ránk hárult az összes házimunka (a miértről majd később) és most nagyon zavar. Aztán mindannyiunkat elhajtottam volna hindit tanulni, de egy-egy évre annak sem volt értelme. De ezen nincs mit keseregni, így alakult. Ha körülnézek, még talán szerencsések is vagyunk, hogy egy évre előre látjuk mi fog történni. Amilyen bizonytalan a világ, már ennek is lehet örülni.

Gyakorlatilag idén még nem is írtam semmit arról, mi is történik itt velünk.

Kriszti és Csilla folytatták a középiskolát, ami lényegesen több tanulást, nagyobb felelősséget, de ugyanakkor nagyobb szabadságot is jelent. A tanrendjükben például minden másnap van egy lyukasórájuk, amelyet tanulásra használhatnak. Kell is, mert nagyon sok kollaboratív feladatuk van, és ez olyan időpont, amikor van egy kis esély arra, hogy megcsinálják a kapott házi feladatokat a csoporttársaikkal. Márciusban az iskolával voltak mindketten egy hétre kirándulni. Ez az egy hét a tanrend része, 26 féle lehetőségből lehet választani, 10-15 fős csoportokban utaznak a gyerekek. A zenetábortól a biciklitúrán keresztül a 4000 méter feletti hegyekben való komoly túrákig mindenféle akad. Lányaink szerencséjére mindketten a sorrendben elsőnek választott útra mehettek el. Kriszti raftingolni volt a Baghirati folyón, Csilla pedig Naintal környékén túrázott. Mindketten rendkívül élvezték, életre szóló élményeket szereztek.

Ebben a félévben nem sportoltak, nem volt olyan sport, amelyik felkeltette volna az érdeklődésüket.  Sajnos a röplabda (amelyet ők szeretnek) és az úszás (amelyet pedig adottságaik és testfejlődésük miatt kellene űzniük) mindig pont ugyanakkor van, ezért ezek között választaniuk kell. Kár, mert mindketten jól úsznak (mert persze ők a röplabdát választják – nem tudom hibáztatni őket, sokkal érdekesebb). Annyira, hogy a képzeletbeli családi úszóbajnokságon leszorultam a dobogóról, mindhárom gyerek gyorsabb nálam. Ez persze nem lenne akkora nagy kunszt, ha nem úsznék én is minden reggel 1000-1500 métert. Azaz, elsősorban nem az én lassúságom miatt van ez, hanem amiatt, hogy a gyerekek nagyon gyorsak lettek. A lányok nem tudom mitől, mert az utóbbi időben nem nagyon gyakorolnak.

Petinél tudom miért jobb nálam, bekerült ugyanis az iskolai felsős úszócsapatba, annak ellenére, hogy csak hatodikos (itt csak három évfolyam, a 6.-7.-8. osztály a felső). Eleinte nagyon nem bízott magában, mert mindenki, aki indult a csapatba, kivétel nélkül nagyobb volt nála és a legtöbben idősebbek is. Aztán rámutattam, hogy én még ennél is idősebb és nagyobb vagyok, és engem is meg tud verni, így egy kicsit megnyugodott. Be is került a csapatba, több idősebb és nagyobb gyerek előtt. Hat hétig volt nekik heti három edzés, aztán Csennájba utaztak el, ott volt az indiai amerikai iskolák közötti verseny. Ott persze már nem lett helyezett, de a saját korábbi legjobb idejét mindenütt megjavította ahol indult.  Végül is ennél többet nem is vártunk tőle. A csapat sem teljesített jól, háromból harmadikak lettek, de ez elsősorban azért volt, mert a mi iskolánkban a legjobbak csak egy másik bajnokságban indulhatnak, míg a többi iskolában nincs ilyen korlátozás (nekünk ez szerencse, mert ha nem lenne ez a szabály Peti biztos nem utazhatott volna). Mindenestre Peti rettentően jól érezte magát, és mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy hatodikosként bekerült a csapatba. A hat hét alatt nagyon sokat fejlődtek az izmai, a lányok meg is jegyezték, hogy kockahasa lett!

Kellet is neki ez a sikerélmény, mert viszont a tavaszi iskolai darabba nem válogatták be. Ez nagyon meglepett bennünket, mert az őszi darabban játszott szerepe után nagyon sokan gratuláltak nekünk, hogy milyen ügyes volt. Beszéltünk is a tanárral, aki szerint Peti bármilyen szerepet eljátszhatna, de most másnak akarták megadni a lehetőséget. Ez persze nem kis mértékben sántít, mert voltak olyanok, akik most újra lehetőséget kaptak, biztos jobban lobbiztak a szüleik. Meg azért sem fair, mert a sportban is az számít ki a legjobb, nem jótékonyságból választják ki a csapattagokat. Akinek pedig csak a színészethez van tehetsége, annak nem szabadna rosszul járni, csak azért, hogy nála kevésbé tehetséges diákok is bekerüljenek. Szerencsére Peti nem csak színészkedni tud, a sportokban is jól teljesít.

Zsuzsi április folyamán elvégzett egy jógatanári tanfolyamot. Nagyon komoly feladat volt, hetente hat nap (!), reggel kilenctől (néha 11-től) délután háromig voltak gyakorlati és elméleti órák. Minden nap jelentős házi feladatot is kaptak, ezért bizony sokszor még éjfélkor is tanult a kedvesem. Kemény volt. De megérte, mert most végzett jógatanár. Emellett egy régen húzódó ügyben is előrelépett. Itt írtam arról, hogy az egyik iskolai szülőtárs valamelyik rokona azon felül, hogy rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkező üzletember, spirituális guru is. Nos, azóta próbálják meggyőzni Zsuzsit, hogy legyen ő a magyar képviselőjük. Egy ideig hárítottuk ezeket a próbálkozásokat, de most úgy látszik eljött az idő, hogy megtudjuk milyen is a tanításuk, mert Zsuzsi most éppen Risikesh felett van valahol a hegyekben egy ír csoporttal, ahol a Bhagirathi (itt volt Kriszti raftingolni) és a Alaknanda folyók összefolynak (itt 30.146315°N 78.598251°E). Ez az a pont ahol a Gangesz „születik”, innen kezdve hívják Gangesznek. Ebből következően el tudjátok képzelni ez milyen szent hely. Négy napra ment, hajnalban kelnek, későn fekszenek és mindenféle szent rituáléban vesznek részt. Biztos van benne valami érdekes, mert az írek fejenként háromezer Eurót fizettek ezért a bő egy hétért, amit töltenek (plusz a repjegy). Van, aki már hatodszor jött el, és a csoport jó 50 fő. Majd ha kedvesem visszajön, remélem megírja.

Velem semmi érdekes nem történt.

Meg egy kis hírrel tartozom, miért is vagyunk sokat a konyhában. Sajnos eddigi házvezetőnőnk már nem dolgozik nálunk. Egy nap ugyanis közölték velünk, hogy a mi alkalmazottunknak két héten belül ki kell költöznie a részére biztosított kis lakásból, mert másnak kell a hely (hogy miért, és miért pont a mi alkalmazottunknak kellett költözni, nem másénak, arról most inkább nem írok). Mi persze szívesen dolgoztunk volna vele akkor is, ha nem itt lakik, de tudtuk, csak idő kérdése és el fog menni. Azt nem gondoltuk volna, hogy ez az idő gyakorlatilag nulla, miután megmondtuk neki, hogy nem tudunk lakást biztosítani neki, nem is jött többet. Nagyon nem tudom hibáztatni, elég nagy szemétség volt két hetes határidővel kiköltöztetni. De azért ő sem volt korrekt, egyszerűen itt hagyott minket. Mindegy, a lényeg, azóta nincs senki, aki segítene a háztartás vezetésében, magunk oldjuk meg a dolgokat. Remélem nem sokáig, mert nem nagy öröm.

Nos, nagyjából ennyi történt velünk, az idei év volt eddig leghidegebb, még májusban is volt eső, ami eddig soha nem történt meg, és egészen április végéig kellett várni az igazán melegre. Mindenki örült neki, nagyon kellemes volt a hőmérséklet. Most már megjött a meleg, az utóbbi két napban 45 fok felé ment a hőmérő higanyszála. Végre!!!

Szerző: zdyzs  2013.05.20. 19:25 3 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juciutja · https://www.juciutja.blogspot.com 2013.05.20. 20:52:27

Végre egy bejegyzés, hipp hipp hurrá! :) remélem hamarosan lesz ùjra segItségetek a háznál!

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.05.21. 07:42:15

Jipííí, bejegyzés! Olvastam a bejegyzéseidet amiket régen írtál, és hát Indián kívül a családot is kicsit megismertem. Szóval nem csoda, hogy várom a fejleményeket. Gondolom nem én vagyok az egyetlen vadidegen, aki így van ezzel.

zdyzs 2013.05.30. 16:38:06

@juciutja: Nagyon lusta voltam idén, remélem mostantól több erőm lesz írni.
@Ahmet: Köszönöm az érdeklődést, próbálok majd egy kicsit rendszeresebben leülni a gép elé és írni.