Második napunk a Ha Long-öbölben sajnos ugyanolyan időben kezdődött, mint ez előzők – a felhők majdnem leértek a tengerig. Mi reggeli után átszálltunk egy kisebb hajóra, amelyen nem voltak kabinok. A túrák ugyanis úgy vannak megszervezve, hogy a „nagy” hajók (amelyeken aludni is lehet) minden nap pontosan ugyanazt az útvonalat járják be. Délután kettő körül felveszik az utasokat, elhajóznak az „alvóhelyükre”, majd másnap reggel elmennek egy nagy barlangig és onnan visszaviszik az utasokat a kikötőbe, ahol ki is tesznek mindenkit. Ez a kétnapos túra. Akik – mint mi is – három napra jönnek (ez persze azzal három nap, hogy oda-vissza kell utazni Hanoiba), azok a második napot egy másik hajón töltik. Ezek a hajók kisebbek, de ezeken is van konyha, meg étkező.

Első utunk egy gyöngytenyésztő-telepre vezetett. Itt nagy ketrecekben tenyésztik a gyöngyöt adó kagylókat. Nagyon macerás dolog. Először is egy kagylóból kioperálnak egy kis darab köpenyt - ez az a része a puhatestűnek, amely bevonja a kagylóba került idegen testet és évek alatt gyöngyöt formál belőle. Ezután a köpeny egy-egy apró darabját belehelyezik sok-sok másik kagylóba, egy apró kis golyócskával együtt. 

Itt van a behelyezett golyó

A „műtét” után a kagylót összezárják és belerakják a vízbe. Kb. 12 hónap múlva kész a tenyésztett gyöngy. Persze nem minden kagyló éli túl a beavatkozást, és nem mindegyik növeszt gyöngyöt. Kb. a kagylók 30%-ban képződik használható igazgyöngy. Így most már értjük, a tenyésztett gyöngy miért sokkal olcsóbb, a legnagyobb része ugyanis nem természetes anyag. Azt nem sikerült kiderítenünk pontosan milyen anyagot tesznek bele a kagylóba, akár műanyag is lehet, amelyet aztán vékonyan be fog vonni a kagyló a gyöngyházzal. De még akkor is csalás van a dologban, ha darált gyögyház-réteget formálnak kis golyókká. Természetesen itt is volt lehetőség gyöngyöt venni, de mi nem éltünk vele.

A telepen tett látogatás után szép komótosan elhajóztunk egy védett öbölbe – ezekből persze sok száz van – és mindannyian átszálltunk egy-egy kajakba. Én pont az idegenvezető lánnyal kerültem egy hajóba, ez van, ha páratlan számú családtag utazik. Áteveztünk egy barlangon, amelynek a túloldalán egy gyönyörű, a sziklák által teljesen körbezárt öböl volt.

Ez itt a második öböl

Rövid evezés után egy még szűkebb és sötétebb barlangon átevezve megérkeztünk egy másik, szintén teljesen körbezárt öbölbe. Ennél sokkal csendesebb és elszigeteltebb helyet nem nagyon lehet találni, két barlangon is át kell jutni, amelyből a második ráadásul csak apály idején hajózható. Varázslatos volt. Persze megint jóval kevesebb időnk volt, mint amennyit szerettünk volna, de azért így is nagyon éveztük.

Egy nagyszerű ebéd után tovább hajóztunk a megkapó tájon. Mivel a nézelődésen kívül más dolgunk nem volt, sokat beszélgettünk utastársainkkal. A hosszas keresés után kiválasztott túránkon – ezek a túrák kifejezetten drágák, nekünk annyiba került a két éjszaka, mint utunkon az első 13 nap szállása összesen, pedig majdnem a legolcsóbbat választottuk – négy ausztrállal és két némettel voltunk együtt. Csak a miheztartás végett, az ausztrálok közül az anya-lánya páros egyik tagja tanár, a másik ápolónő volt, a másik ausztrál pár villanyszerelő-takarítónő, a német páros mindkét tagja – erősen túlkoros - diák. Jól mutatja, mennyit keres egy magyar diplomata. Tudom, nem fair összehasonlítás, mert mi legalább megengedhettük magunknak, hogy elutazzunk a Ha Long-öbölbe, de akkor is kijózanító dolog szembesülni, hol helyezkedünk el a fejlett világ ranglétráján.

Ebéd után kikötöttünk egy nagyobb sziklánál, amelynek szép homokos partja is van, itt a program szerint fürdési lehetőség van. Ez persze a mi esetünkben nem jött szóba. Bár az igazat megvallva a víz valószínűleg nem volt hidegebb, mint a levegő, de azért nem próbáltuk ki. Inkább felmásztunk a szikla tetejére, ahonnan pazar kilátás nyílt a környező sziklákra. Az idő továbbra is ködös, szürkés volt, de ezzel együtt is sokáig gyönyörködtünk a látványban. Ezzel sajnos véget is ért a napi kirándulás, szép lassú tempóban visszahajóztunk a lakóhajónkra. Az élelmes vietnámiak kis csónakokkal járták körbe a lehorgonyzott hajókat és sört, csokit, kekszet meg ki tudja mit árultak. Mi sört vettünk tőlük, mert a hajón kifogyott a Ha Noi sör, és Heinekent nem vagyok hajlandó inni. Mentségemre legyen mondva, hogy a két napra érkezett holland páros is inkább a helyi sört itta.

Másnap reggel elhajóztunk egy hatalmas cseppkőbarlangba, amely az egyik nagyobb szigeten van. Nekünk magyaroknak Aggtelek után a cseppkövek nem voltak nagy durranás, de a legnagyobb barlangterem tényleg hatalmas. Itt persze egymás sarkát taposták a turisták, de azért kifejezetten szép volt ez is.

Ezek után már csak összepakoltunk és komótos tempóban visszamentünk a kikötőbe. Az idő közben teljesen elromlott, az utolsó húsz percben csúnya szitáló esőben hajóztunk. A Ha Noi felé való visszaúton még egyszer megálltunk abban a hatalmas bevásárló-komplexumban, ahol ide úton, és most vettünk is egy hímzett képet. Sajnos időközben Csilla belázasodott, ezért Ha Noiban már semmit nem tudtunk csinálni, mondjuk nem is terveztünk semmi érdemit. Zsuzsi és én próbáltunk transzfert szerezni a repülőtérre, és érdekes módón a városból a reptérre drágább volt, mint a reptérről a városba.

Másnap reggel hajnalban indultunk tovább Bangkokba. Csilla láza szerencsére eltűnt, nekem viszont sikerült elrontani a gyomromat. A sok utcán evés után pont a hajó kosztját nem bírta a gyomrom. Persze lehet, hogy csak túl sokat ettem a születésnapi tortámból előző este. Így mindenesetre kimaradtam egy újabb nagyon jó utcai ebédből.

Bangkokban a régi reptérre (Don Muang) érkeztünk, ahonnan átbuszoztunk a szép új Suvarnabhumi reptérre. Nagyon jól meg van oldva, egy ingyenes járat 35 perc alatt átviszi az utasokat, pedig nincsenek közel. Az új reptéren beadtuk a csomagmegőrzőbe a bőröndjeinket, mert csak hajnali 1-kor indult a gépünk, így bementünk gyorsvasúttal a városba. Ott újra hajóra szálltunk (mint majdnem három hete), csak most a másik irányba, a városközpont felé. Megvártuk a naplementét a Ratchanatdaram templomban. Gyönyörű színek voltak ismét. Visszamentünk a gyorsvasút megállójához, ahol végre megtaláltuk azt az üzletközpontot, ahova eleve menni kellett volna korábban. A fiúk szerencséjére éppen zártak, ezért csak kevés ideig tudtunk vásárolni, a lányok szerintem egy egész napot is el tudtak volna tölteni itt. De végre tudtunk venni egy-két jó ruhát nekik. Ezek után már csak egy vacsora volt hátra, és utána mentünk vissza a reptérre. Zsuzsi és Peti végig aludtak a gépen, én a lányokkal sajnos végigszenvedtem az utat, elég összetörten érkeztünk meg hajnali négykor Delhibe, ahol +2 fok volt. Nem akartunk hinni a fülünknek, ilyen hideg még soha nem volt a három és fél év alatt, amióta itt vagyunk. Elég nagy kontraszt volt a 30 fokos Bangkok után.

Ezzel véget is ért hosszú nyaralásunk (telelésünk?). Sok gyönyörű helyen jártunk, négyezer kilométert utaztunk (nem beleszámítva a Delhi-Bangkok-Delhi távot!), több mint háromezer fényképet készítettünk, jókat ettünk, és még a tengerben is tudtunk fürödni. Nagyon jó út volt.