A reggel kicsit nehezen indult. Trichy „üzletember hoteljének”- mert ahol megszálltunk, a Hotel Femina a Lonely Planet szerint erre szolgál itt (bár szerintem a mi szobánk színvonala a hátizsákos túristáknak jobban megfelelt volna mint a legigénytelenebb üzletembernek) a reggelije mondjuk úgy nem pontosan az volt amire vágytunk. A közepesre sem sikerült indiai ételek mellett csak a pirítós volt és az ehetetlen piros lekvár. Sebaj, lehoztam a szobából az útra elvitt Nutellát, azzal a gyerekek szerintem a cipőtalpat is megennék.

Ezután továbbindultunk Thandzsavurba 10°48′0″N 79°9′0″E (másik nevén Tandszore), mely Trichy-től kb. 6O km-re keletre helyezkedik el. A jó utak miatt hamar odaértünk és elfoglaltuk a szobáinkat. Ebben a szállodában is a 24 órás check-in elvét alkalmazták, és itt meg is kérdeztük, mi az (nekünk ugyanis abszolút újdonság). Azt jelenti, hogy bármikor be lehet jelentkezni, attól számított 24 órára szól a befizetett összeg. Ez a hotel egész kellemes volt és nagyon központi helyen is volt, a buszpályaudvar közelében, a piac közepén, a város két fő nevezetessége között. Ez persze azt is jelentette, hogy elképesztően hangos volt. Szerencsére mi az egész napos sétálgatásban elfáradtunk annyira, hogy hamar el tudtunk aludni.

 Tamil Nadu Dél –India bölcsője, azon belül Thandzsavur, a Csóla dinasztia  “fővárosa“, olyan a dél-indiai kultúrának, mint Európának Athén. Bámulatos a történelme. Ma azonban ugyanolyan kaotikus, piszkos városka, mint oly sok másik Indiában. Két fontos látnivaló van itt: a palota és a templomegyüttes.

Először a palotába mentünk. Ez egy nagy, rózsaszín falú épületegyüttes, mely részben a Nayak és részben a Maratha-korban épült (feltehetően a Csólák palotáját likvidálták).  Sajnos nem maradt fent olyan jó állapotban mint a radzsasztáni paloták, és nincs is olyan gondosan kezelve. Egyes épületszárnyakat már teljes egészében elfoglaltak a denevérek. Említésre méltó a könyvtár, mely II. Serfoji-t dícséri, aki felismerte, hogy meg kell őrizni az indiai vallásos irodalmat és számos papírra és pálmalevélre írt vallási írást gyűjtött össze és őrzött meg. Találhatóak a könyvtárban még régi térképek, anatómia könyvek, sőt külföldi könyvek is, mint pl. francia és olasz szótár, valamint egy könyv a Kínában alkalmazott kínzási szokásokról. Kissé eklektikus gyűjtemény. Az egykori palota  ad otthont egy művészeti múzeumnak is, mely  szoborkiállításának döntő többsége Parvati ábrázolás, a maradék jellemzően Síva és Visnu. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire hasonló szobrokat alkottak a különböző évszázadokban. Minden Istennek van egy (vagy néhány) tipikus ábrázolása (értsd póz, testalkat, ruházat, kézben tartott eszközök, társállat, stb.) és mindig azt alkotják. Annyira, hogy még most is pont ezeket lehet megvenni bronzból kiöntve a piacokon és a különböző boltokban.

A város másik fő látnivalója a Brihadishwara templom. Ez egyben egy erőd is, árok veszi körül és várfal. A Csóla dinasztia építészete csúcspontjának ezt a komplexumot tartják. Érdekessége, hogy nem valamelyik kapu (gopuram) a legmagasabb épülete, hanem az egyik Síva-szentély központi tornya (vimana). A templomot 1OOO-ben kezdték építeni Rajaraja (jelentése királyok királya) megrendelésére, és kb. 12 év alatt (haláláig) végeztek is a fallal és a központi Síva szentéllyel valamint az azzal szemközti Nandival (Shiva szállítója a hinduk hite szerint Nandi,a bika) . Rajaraja utódai tovább bővítették a templom-együttest, apró szentélyekkel és pihenőkkel gazdagodott. A Brihadishwara templom különbözött az eddig látottaktól abban is, hogy a kapuk és szentélyek épületei és díszítései nem voltak lefestve. A tűző napban sárgásnak tűntek, a naplementével átváltottak izzó narancssárgára. A templom-komplexumot körülvevő várfal belső fele egyben egy kerengő is, melynek fal felé eső felét kisebb-nagyobb szentélyekbe zárt Síva lingamok teszik ki.

A trichy-templom óriási zsivajához képest itt olyan béke honolt, el is határoztuk, hogy leülünk egy kicsit szemlélődni, merengeni. Megfigyeltük, ahogy az emberek először Nandihoz mentek, majd a Síva-szentélybe. Utána sétálgattak a kerengőben, egyesek be-betértek a lingam-szentélyekbe, és azokat is körbejárták szigorúan balról jobbra. Sokan leültek utána a fák árnyékában, a kerengőben vagy valamelyik pihenőben és beszélgettek, vagy ették a szent templomi eledelt. A legtöbben nem egyedül jöttek, hanem családok, barátok együtt.

Elérkezett a vacsoraidő, meg is éheztünk. A Lonely Planet ajánlására a hotelünk közelében található Sathars étterembe mentünk. Hát első pillanatra kicsit megrettentünk, mert kiesnek biztos, hogy ez sem volt mondható. A személyzet azonban nagyon kedves volt, úgy döntöttünk, teszünk egy próbát. Végül is tegnap is egy randa helyen zseniálisat ettünk. Hát, ha lehet, ma még nagyobb szerencsénk volt. Minden, amit rendeltünk szuper volt (három főétel – nagyon csípős, extrém csípős és hűb...meg-ilyen-nincs-is kategóriában – de annyira jók voltak, hogy még Kriszti is mindenből evett), élén a parathaval, mely felvenné a versenyt a legjobb francia croissant-okkal is. Éljen a dél-indiai konyha! (és most le a kalappal a LP előtt, nagyon jó tanácsot adott)

(Még több kép itt)