Elég nehéz lesz ma írnom bármit is, de azért megpróbálom. Ugyanis teljesen elszállt a számítógépem. Minden fájl eltűnt róla, még egyes programok is – ilyen alapvetőek mint a Word meg az Excel. De annyira minden, hogy a dokumentumaim mappa egészen pontosan olyan mint amikor az ember újonnan megkapja a gépét. Nincs benne semmi - nada, niente, null, لا شىء, heç na, কিছু না, nula, wala, rien, nekas, tyhjänpäiväisyys, apa-apa, nic, niks, dim, nothing. Egészen egyszerűen minden eltűnt róla. Két és fél évnyi cucc.                               Iszom valamit és jövök.

Na, kellett nekem lemenni a konyhába, ahogy felkapcsoltam a villanyt vagy nyolc csótány igyekezett újra fedezékbe vonulni. Szerencsére csak egy nagy volt közülük és 6-ot sikerült utolérnem, mielőtt eltűnt volna. Aaahhh, az indiai élet szépségei. Na de mi ez ahhoz képest , hogy a számítógépem lenullázta magát. Letört sarkú cipő a cunamihoz képest, Bóna tanár úr egyese az éhező indiai gyerekekhez képest, szúnyogcsípés a koponyatöréshez képest, magánnyugdíj-államosítás a Fradi vereséghez képest - mondaná a komám, ezzel a legutóbbival én nem tudok azonosulni.

Szerencsére viszonylag rendszeresen mentettem a dolgaimat egy külső lemezre, de az internetes kedvenceim akkor is örökre eltűntek. Ez így az éves jelentés megírása előtt külön öröm, kereshetem meg az összes használható webszájtot újra. Hurrá. Szuper. Na de legalább ma is van miről írnom… Ja, és hogyan tudom írni, ha nincs Word a gépen? Ez egy másik gép.

Délután egyébként nagyon érdekes előadáson vettem rész, ahol az ide Indiába delegált okmányszakértők (két osztrák, egy finn és egy német) osztották meg velünk, milyen biztonsági eszközökkel próbálják meg hatóságaink felvenni a harcot az útlevél és vízumhamisítókkal, és milyen leleményes eszközökkel próbálnak túljárni az eszükön a banditák. A vízjeleket mindenki ismeri, de ezen felül még nagyon sok más biztonsági eszközt vetnek be. A legkevésbé ismert talán az úgynevezett „intaglio” nyomástechnológia, amely során nagyon vastag réteg festéket visznek fel a pénzre, útlevélre, részvényre, vagy más értékes papírra. Ezt szinte lehetetlen hamisítani, mert világszerte összesen ha 1000 darab ilyen nyomdagép van, amelyek mindegyikéről pontosan tudják a hatóságok melyik mit, mikor és mennyit nyomtat. Akinek pedig van, nagyon ügyel rá, hogy még a gyanú árnyéka se vetődjön rá, mert nem kapna több megrendelést. Gyártó talán öt van, aki egyáltalán tud ilyen gépet előállítani, ezért azokat végképp jól tudják ellenőrizni.

A hamisítók pedig jellemzően nagyon jó lézerprinterekkel és/vagy inkjet nyomtatókkal dolgoznak. Egészen hihetetlen, de már 8x-os nagyításnál is abszolút észre lehet venni, hogy az első látásra tökéletes másolatnak tűnő hamisítvány apró pöttyökre esik szét. De egy avatatlan szemnek nem tűnik fel.

Ami még érdekesebb, hogy egyesek fiktív államok útlevelével utazgatnak. Ezek lehetnek már megszűnt országok (Rodézia, Nyugat-Szamoa, Jugoszlávia stb.) vagy teljesen kitalál helyek is. Megdöbbentő, de az előadók szerint az iterneten rendelhető „World Service Authority” útlevéllel is sikerült már egyeseknek átlépni egyes országok határát. Az is gyakori, hogy létező útlevelek nem létező változatait készítik el a hamisítók, és egy tapasztalatlanabb határőr ezeket is „benyeli”.

Sok érdekeset tanultam ma is. Mint szinte minden nap Indiában. Sajnos ma elsősorban azt, minden nap kellene biztonsági mentést készíteni. Persze egyes dolgokat az sem hozna vissza. Na e is fejezem és megpróbálok valamit visszanyerni az eltűnt dolgokból.