(Most már több mint egy hónapja visszajöttünk Sri Lankáról, ideje befejeznem az útibeszámolót. )

Ellából reggel kilenc körül indultunk el. Egész napos utazásra készültünk, mert a sofőrünk szerint 6-7 óra az út Ella és a Mount Lavinia 6°50′23″N 79°52′33″E között, ahova a tengerpartra igyekeztünk. Ez nem az első választásunk volt, mert közvetlenül Colombo 6°56′04″N 79°50′34″E mellett van, de nem találtam helyett másutt a tengerparton, így végül a sri lankai tiszteletbeli konzul utazási irodájára hagyatkoztunk, akik ezt találták. Újra bebizonyosodott, hogy nem szabad utazási irodával utazni, de erről majd a poszt végén.

Az utunk első felében gyakorlatilag végig lefelé mentünk, jobb oldalunkon a magas hegyek, bal oldalon a síkság. Nagyon szép volt. Aztán leértünk a síkságra, onnan kezdve nem volt érdekes az út, viszont sokkal hamarabb leértünk a partra, egykor már a szállodában voltunk. Zsuzsi szegény nagyot csalódott, mert ez a hotel gyakorlatilag a városban van. Nem az a szép, pálmafás part, amit az útikönyvben látott. Igaz, hogy közvetlenül a parton van, de a vonatsínek is a parton vannak, pont a szállodák előtt. A part maga nem csúnya, de nem is különösebben szép, átlagos sárga homok, kékesszürke tenger, közepesnél kisebb hullámok. Sajnos a város közelsége miatt több nylonzacskó van benne, mint hal. Elég kiábrándító állandóan beléjük botlani a vízben. De azért élveztük tengert.

A szállóhoz érve kisebb meglepetésként ért minket, hogy a sofőrünk elbúcsúzott, az utazási iroda ugyanis úgy gondolta, a tengerparton úgysem megyünk sehova, ott nem kell az autó. Ez rendben is lett volna, ha ezt előre tudjuk. Így azonban újabb vitába kerültünk az autóbérlés miatt. Az utazási irodának kifizetett összeg elég sok volt ahhoz*, hogy minden napra legyen autónk. Jól is jött volna, mert el tudtuk volna menni egy olyan partszakaszra, ami szebb. Így ez a lehetőség nem állt fent, ott maradtunk a hotelben. Két napig gyakorlatilag csak döglöttünk a parton. Jól esett. Peti és én egyik reggel segítettünk a helyi halászoknak kihúzni a hálót. Mit ne mondjak, nehéz munka. Pláne azért a nagyjából két bőröndnyi pár centis halért, ami a hálóban volt. Nem tudom, hogyan osztoztak a zsákmányon, de fejenként biztos nem volt több mint egy kiló. Nem is tudom hogyan tudták akkor kihúzni a hálót, amikor jó volt a fogás. Biztos már a sekély vízben elkezdték kiszedni a halakat.

Egyik este a tiszteletbeli konzul elvitt minket vacsorázni a város (ebből következően az ország) legelőkelőbb tengeri ételeket felszolgáló éttermébe. Az egész úgy van kialakítva, hogy a friss halak, rákok, kagylók, polipok, tintahalak ki vannak rakva ízlésesen egy jégágyra. A vendég rábök arra, ami a legjobban tetszik, és megmondja, milyen módon készítsék el. Mivel családunkban mindenki szereti a tengeri herkentyűket, és ezek nagyon finomak voltak – degeszre ettük magunkat.

Utolsó napunkat a főváros „nevezetességeinek” megtekintésével töltöttük. Colombo ebben a tekintetben még rosszabb, mint Kalkutta vagy Bombay, itt semmilyen látnivaló nincs. Az útikönyvek persze kényszerből ráfogják egy-két dologra, hogy milyen érdekes, de ezt nyugodtan nevezhetjük koholmánynak. Nem véletlen, hogy a Tripadvisor webszájton összesen 17 „látnivaló” van felsorolva, és az első egy wellness spa (!!!). A sri lankaiak persze tudják ezt, nem is erőltetik a városnézést, mindenáron vásárolni akart elvinni minket a sofőrünk. A Nemzeti Múzeumuk megtekintése után (itt egy-két érdekes dolog volt, de alapvetően időpocsékolás) beadtuk a derekunkat, pedig nem akartunk semmit venni, mert már előző nap bevásároltunk a kedvenc sri lankai áruházláncomnál, az Odelnél (ez itt a reklám helye, középáras, de nagyon jó minőségű és dizájnos pólók, ruhák vannak). A kényszeredett vásárlás után elmentünk megnézni egy buddhista templomot (Gangarayama templom), amely leginkább egy hatalmas ócskapiacra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy semmit nem lehet venni. A hívők ugyanis válogatás nélkül adakoztak a templomnak, amely az összes tárgyat megtartotta és kiállítja (bár a kiállít szó nem pontos, helyenként inkább ömlesztve vannak a tárgyak). Egészen hihetetlen volt órákat, fényképezőgépeket, tollkészleteket, vázákat, lámpabúrákat, régi családi képeket látni nagy össze-visszaságban. Vannak persze szobrok, képek is, sőt egy háború előtti Mercedes is árválkodik az udvaron. A sok kacatot befogadó termek mellett természetesen van egy szentély is, ami a leges-legtöményebb giccs, amivel valaha is találkoztam (pedig voltam már kínai templomban is). Az egyik udvarban van egy nagy banyan-fa, amely szintén szent lehet, mert a hívek folyamatosan locsolják, kis zászlókat aggatnak rá, és imádkoznak körülötte. Ami érdekes a templomban az az, hogy látszik, ez egy „élő” templom. A hívek egyfolytában fohászkodnak, valakik söpörgetnek, takarítanak, éppen volt egy esküvő - szóval zajlik benne az élet. És ezt még turistaként is érzékelni lehet. Keresztény templomban még soha nem éreztem ezt. Pedig eddig azért messze vezetnek a meglátogatott keresztény kegyhelyek a buddhista templomokkal szemben.

A templom után saját kérésünkre megkerestük a Lonely Planet által ajánlott Holland Házat. Bár ne tettük volna! Intő jelnek kellett volna lennie, hogy angolul kiválóan beszélő sofőrünk még soha nem járt ott, és egyetlen külföldit sem vitt még oda. Nem untatlak vele titeket milyen jelentéktelen és semmitmondó hely, elég volt nekünk végigszenvedni. Mennyivel jobban jártunk volna ha a belépőre fizetett pénzt megesszük vagy elisszuk!

A kevéssé érdekes múzeumház után visszagyalogoltunk a szállodánkba, amely megegyezett azzal, ahol én szoktam lakni mikor üzleti úton vagyok. Vagy erre, vagy a tiszteletbeli konzulra való tekintettel Zsuzsit és engem egy lakosztályba raktak, ami gyakorlatilag két összenyitott szobát jelentett, amelyekből az egyikben csak egy ülőgarnitúra volt, ágy nem. De a gyerekeknek is jó helyük volt. Ráadásul, amint tudhatjátok egy korábbi posztból, ez a szálló a kissé megkopott szobákat az este 6 és 7 óra között felszolgált ingyen itallal próbálja kompenzálni, ezért mind az öten megittunk fejenként két-három koktélt (a gyerekek természetesen alkoholmenteset, mi szigorúan nem.) a szálloda tetején levő étteremben.

A koktélok után lementünk a partra sétálni, annak ellenére, hogy a távolban fenyegetően villámlott. Mondanom se kell, a szállodától jó 15 perces sétára hirtelen elkapott minket egy igazi trópusi felhőszakadás. Bekéredzkedtünk egy árus ernyői alá, és próbáltuk kivárni az eső végét. Mintegy viszonzásképpen az aránylag száraz (azért ez erősen viszonylagos volt!) helyért, vettünk tőlük egy nagy adag sült krumplit. Mivel azzal nem laktunk jól, a szomszéd árustól vettünk egy adag sült polipot, amelyet nagy egyetértésben elfogyasztottunk a zuhogó esőben. Mikor már csak esett (és nem ömlött) akkor visszaindultunk a szállóba. Akkor derült ki, hogy mindenki csuromvizes. Ez a meleg miatt nem lett volna nagy probléma, ha nem abban a cipőben lettünk volna mindannyian, amelyikben hajnali 4-kor el kellett majd indulni a reptérre. Ennek ellenére jót nevettünk az egészen. Ez pontosan az a fajta kaland, amelyet biztosan 20 év múlva is jó emlékkel fogunk emlegetni. A szállóban a vizes ruhákat szépen izoláltuk, a cipőket pedig elkezdtük szárítani. Mázlinkra az extra szoba miatt három hajszárítóval tudtuk dolgozni, legalábbis addig, amíg az egyik fel nem mondta a szolgálatot. Szerencsénkre egész jól sikerült az akció, alig voltak vizesek a cipőink, mikor hajnalban elindultunk a reptérre, és ezzel vissza átmeneti otthonunkba, Delhibe.

*Egy kis adalék még ide a végére az itt Ázsiában általános üzleti hozzáállásról. Ez megint negatív lesz, de tanulságos. Csak szólok előre.

Szóval az előkészítés során támaszkodtam a sri lankai tiszteletbeli konzulunkra is. Ő az, aki hivatalból képviseli hazánkat Sri Lankán. Én viszonylag szoros kapcsolatot ápolok vele, hiszen az üzleti dolgokban is ő tud segíteni nekünk. Én is sokat segítettem neki magyar kapcsolatokkal, mert évek óta szeretne Colombo-Male-Budapest repülőgépjáratot indítani. Mivel korábban a reptéren dolgoztam, mindenkihez volt közvetlen kapcsolatom, akivel tárgyalnia kellett, mindenki fogadta is és el is érte amit akart.(Más kérdés, hogy szerintem soha nem fogja beindítani a tervezett járatot és nem csak a MALÉV csődje miatt) Ezeket csak azért mondtam el, hogy lássátok, messze nem vadidegenként kértem tőle segítséget.
Ő alapvetően ugyanis vállalkozó, és van egy utazási irodája is. Állandóan noszogatott, hogy vigyem el a családomat is Sri Lankára, majd ő megszervezi. Többek között ezért is töltöttük ott a szilvesztert. Úgy éreztem, ha már Sri Lankára megyünk, nem tehetem meg vele, hogy nem élek a vendégszeretetével, ezért tőle kértem ajánlatot az utunkra (még mindig működnek a régi reflexeim). Közben ugyan egy-két szállodát kénytelen voltam magam foglalni, mert nem voltak megfelelők, amelyeket a kollégái ajánlottak, de alapvetően az ő utazási irodája szervezte az utat azon itiner alapján amelyet én adtam meg nekik. Ők adták a kocsit és sofőrt, és a szállásaink kétharmadát. Természetesen előre kérték a pénzt, mint az utazási irodák általában. Valami baki folytán azonban 285 dollárral kevesebb pénzt utaltam át nekik, ezt a helyszínen fizettem volna ki. Mivel a kocsibérlés nem úgy alakult, ahogy én gondoltam, ezt a pénzt mégsem voltam hajlandó kifizetni a helyszínen, jeleztem, hogy utána fogok számolni és amennyiben jár nekik, majd átutalom.
Nos, hazatérvén utána is számoltam. Megnéztem a neten a kocsibérlés díját, a konkrét szállodák árait. Ebből az derült ki, hogy közel 30%-al többet akartak fizettetni velünk, mint amennyit kellett volna. Még szerencse, hogy ebből valamennyi maradt nálunk az utalás körüli tévedés miatt.
Újabb lecke arra, hogy soha, senkinek nem szabad semmit elhinni a világnak ezen a környékén. Még akkor sem, ha mi úgy gondoljuk az illetővel jó kapcsolatban vagyunk és a mi fogalmaink szerint le van kötelezve nekünk. Akkor is meg fog kopasztani. Megmondom őszintén, nekem nem fordult meg a fejemben, hogy valaki, akinek sokat segítettem, az ilyen mértékben át fog verni. Mert az, hogy rászámol a költségekre 10%-ot azt még talán el lehetne fogadni. Bár őszintén szólva az utazási irodáknak a szálláshelyektől kapott jutalékból kellene megélniük, nem a turistából, de egye fene, 10%-ot hajlandó lennék lenyelni. De 30%-al átverni egy „jó” ismerőst. Ez nagyon ázsiai tempó.
Ja, azóta mióta szembesítettem ezzel, nem hajlandó velem kommunikálni.
Tanuljatok belőle legalább ti más kárán (most éppen az enyémen), ha már nekem nem sikerült ennyi idő után sem.