Kérdezhetitek miért nem Goa II? Nos mert voltunk másodszor is Goán még márciusban, de arról nem írtam. Most megint kihasználtuk az amerikai Hálaadás ünnepe alkalmából kapott két szünnapot a suliban és ismét elutaztunk Goára (tavaly is ilyenkor voltunk). Ez duplán is jó időpont, mert nem indiai ünnep, ezért itteni turista nincs (illetve csak hétvégén a helyiek), és mert a szezon legeslegeleje, így nyugati turisták is kevesebben vannak. A megszokott szerény, elfogadható és még itteni árakhoz képest is nagyon olcsó szállásunkon foglaltunk helyet – tudjátok, oda, amelyikhez a disznóólnál kell jobbra befordulni. Az „olcsó, egyszerű, de tiszta szállás”  üzleti modell úgy látszik bejött nekik, mert egy teljes emeletet és egy újabb szárnyat építettek éppen. Ez sajnos a tisztaságot elég negatívan befolyásolta – egy építési terület értelemszerűen nem lesz soha makulátlan – de még így is megérte ott lakni.

Négy napra mentünk, és megint csak döglöttünk a parton, nem csináltunk semmi turistásat, egy kis vásárláson kívül (már persze ha a tengerparti döglés nem turistás). Majdnem vettem még egy táncoló Sívát, de kiderült, hogy nem fér bele a bőröndünkbe. Pedig már lealkudtam kétszázezer forintról kilencvenezerre és szerintem 75ezerért odaadta volna a pasi, de túl nagy volt (több mint 16 kiló bronz). Kár, mert valami furcsa módon Goán lehet a legszebb ilyen szobrokat kapni, ami ugye nem is olyan nagyon hindu, vagy legalábbis arányaiban több a keresztény mint másutt. Vettem viszont egy csomó gyönyörű ezüst ékszert. Azért beszélek egyes számban, mert itt csak az a taktika működik, hogy a lányok kinézik, mit szeretnének, aztán én egy nap múlva elmegyek egyedül alkudni. Sokkal jobb árakat tudok elérni, ha nincsenek mellettem.