Sokat gondolkoztam, hova utazzunk a gyerekek őszi szünetében. Ha kicsit elnagyolva nézzük, Indián  belül már csak két nagy tájegység van, ahova érdemes elmenni és ahol még nem jártunk (az igazi indológusok és akik imádják Indiát most biztos megköveznek ). Tamil Nadu és Ladakh illetve Shimla és környéke, de ez utóbbit egynek tekinthetjük, mert ha egyszer eljutunk Ladakhba, azt Shimla érintésével fogjuk tenni. Sajnos se Tamil Naduba, se Ladakhba nem lehet októberben elutazni. Délen (Tamil Nadu) még tart a monszun, Ladakh pedig annyira magasan van már a Himalájában, hogy a turistaszezon gyakorlatilag július-augusztusra korlátozódik (ezért is nem jutottunk el oda eddig, pedig nekem nagy vágyam).  Persze számos gyönyörű hely van még az országban, de olyan ahol egy hetet értelmesen el tudnánk tölteni – és még nem jártunk arra - már tényleg csak az említett kettő. Az összes többi nevezetesség két-három napos túrát jelent majd, ha egyszer eljutunk oda. Például Májszor (Mysore), amely egy gyönyörű palotával dicsekedhet, de jó fél napra van Delhitől és a környékén semmi más nincs. Vagy Khadzsuráhó (Khajuraho), ahol a Káma-szútra faragványok vannak, amely szintén a semmi közepén van, 3 óra repülőútra tőlünk.

Ezért aztán Indián kívüli célpontot kerestem. Több forrás szerint is Mauritius maga a földi paradicsom, és Indiából viszonylag könnyen elérhető. Mondjuk innen is 7,5 óra repülővel, de ez a fele annak, mint Pestről, és nem is kell átszállni közben, van közvetlen járat (ez pedig a repülőtéri illetékek jelen árai mellett nem elhanyagolható szempont). Annak köszönhetően, hogy Mauritius azt a szerepet tölti be az Indiaiaknál mint Ciprus hazánkban (az indiai külföldi tőkebefektések közel fele Mauritiusról származik, mert ott lényegesen kedvezőbben adóznak) , napi rendszerességgel közlekednek a menetrendszerű járatok. Így rendes turistaként befizettünk a Tui-nál egy egyhetes túrára.

Mauritius valóban gyönyörű. Egy kis ékszer a végeláthatalan óceánban. Buja zöld növényzet, kék tenger, meredek vulkáni hegyek (828 méter a sziget legmagasabb pontja), majdnem fehér homok, korallzátony – majdnem ilyennek képzeli az ember az álomnyaralást. Ráadásul minden bélyeggyűjtő ismeri a nevét. A világ legdrágább bélyegei ugyanis innen származnak. Még 1847-ben nyomták a „kék” és „narancs Mauritiust” amelyekből ha jól tudom 24 maradt fent, és egy olyan képeslap, amelyen mindkettő rajta van 4 millió dollárért kelt el. Mi sajnos ilyet nem találtunk. :-)

A szigetország másik világszerte ismert ikonja a dodó. Ezt a röpképtelen óriási galambot már vagy 300 éve kipusztították az emberek által Mauritiusra behozott egyéb állatok. Bár népszerű az a vélekedés, hogy az emberek közvetlenül  ölték meg a madarakat, mivel nagyszerű élelmiszerforrás volt az itt lehorgonyzó hajóknak, ez valószínűleg nem állja meg a helyét, mert a korabeli források szerint rossz volt a húsa.  Értelemszerűen mindenütt dodó van. Dodó fából, műanyagból, bambuszból, gyufákból, kagylókból. Plüssdodó, hűtőmágnes dodó, dodós póló, dodós étkészlet, dodós kötény, dodós sapka, dodós sál, dodós bögre. Az übergiccs verseny nyertese  (abszolút kategóriában, azaz nem csak a dodók között.) egy szivárványszínben pompázó dodó hógömbben (!!!), öt színben villogó LED-fényekkel (eddig egy floridai pálmafás-naplementés-fürdőruhás krokodil volt a csúcs, de ez simán letaszította képzeletbeli trónjáról). Itt komolyan meginogtunk, de végül inkább 5 kifejezetten jó dodós pólót vettünk.

Mi egyébként a sziget déli partján szálltunk meg a Mövenpick hotelben. Ez a nevének megfelelően szuper hely, jóval nagyobb szobánk volt, mint az első, feleségemmel közös lakásunk, dupla fürdőkáddal, külön zuhannyal és olyan szuper ággyal, amit azóta is visszasírunk. Gyermekeinknek szintén. A szálloda közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, saját stranddal. A tenger azonban inkább csak vizuális élményt nyújtott. Ennek több oka is volt. Egyrészt most már tudjuk, hogy ha már valaki elutazik Mauritiusra, az északi parton kell megszállni, mert itt délen olyan erős a szél, hogy többször előfordult, a 30+ fok ellenére még szárazon is fáztunk a parton. Másrészt a tenger tele van tengeri sünnel, ezért nagyon nehéz bemenni a vízbe. Ráadásul az apály idején annyira kicsi a víz, hogy a korallok ki is emelkednek a vízből, csak a dagály idején lehet bemenni. Akkor is csak óvatosan, mert olyan erős áramlatok vannak a vízben, hogy csak arra lehet menni amerre a víz visz, áramlás ellen úszni lehetetlen. A legtöbb, amit el tudtam érni (pedig szerénytelenség nélkül mondhatom se gyakorlatlan, se rossz úszó nem vagyok), hogy egy helyben tudtam maradni. De azt is csak nagy nehézségek árán. Pedig nem hideg a víz (mondjuk nem 28 fokos), és sok korall és hal is van közvetlenül a part mellett is.

Nem is töltöttünk túl sokat a parton, mert a befizetett túra része volt három kirándulás is a szigeten. Így szinte az egész szigetet bejártuk, hiszen nem valami nagy, az egész mindössze 1865 km², jóval kisebb, mint hazánk legkisebb megyéje, Nógrád (2544 km²). A szigeten mindenütt cukornádültetvények vannak, nem csoda, a Wikipedia szerint a művelhető terület 90%-a ezzel van bevetve. Ebből következően az ország exportjának 25%-a is cukor. Jártunkban-keltünkben kicsit az volt az érzésünk, hogy a parton tartózkodni másutt sem lehet felhőtlen, mert az országbeliek mindent megtesznek, hogy az egészen jelentéktelen dolgokat is látványosságként „adják el”. Megnéztünk így egy kis szigetet (ahol a part pont olyan volt, mint másutt), egy rég (300ezer éve) kialudt vulkán kráterét, egy hatalmas Síva szobrot, egy valóban szép vízesést, egy teljesen jelentéktelen hindu templomot, és számtalan üzletet, ahol zömmel Indiában készült cuccokat árulnak kétszer annyiért. Láttuk a fővárost, Port Blairt, és az ottani erődöt, amely sokáig börtönként üzemelt. Az egyik üzletben vettünk is egy kézzel készített hajómodellt a Bounty-ról. Talán a legérdekesebb a „hétszínű föld” látványosság, ahol valami furcsa véletlen folyamán kőkemény agyagképződmények vannak, amelyeknek tényleg valószerűtlen színe van.

Nagyon jól éreztük magunkat, nagyszerű kikapcsolódás volt mindannyiunknak.

Disclaimer - Innentől csak az olvassa, akinek nem zavarja meg a világképét, ha egy kicsit kontextusba helyezem a földi paradicsomot. Aki szeretné Mauritiust megtartani magában, mint a világ egyik legjobb helyét (ahogy a marketing szövegekben olvashatjuk) itt hagyja abba.

Sokszor rájöttem már, hogy nem jó szakmát választottam. Az eddig gyártott sok üzleti terv, megtérülési számítás, meg költségvetés miatt soha nem tudom megállni, hogy a magánéletben is mindig megvizsgáljam mindennek az ár-érték arányát. Többek között ezért sem járok síelni, de ez egy másik történet.

Most sem tudtam kibújni a bőrömből, és Mauritiust is megnéztem ilyen szempontból. Már csak azért is, mert még innen Indiából is nagy vállalás oda eljutni, anyagilag és időben is. Ha így nézzük, akkor bizony nehezen lehet megindokolni minek is utazik oda az ember.

Az első indíték a tengerpart lehet. Mivel a déli féltekén van, a mi telünk idején ott nyár van. De ahogy leírtam a tengerpart nem ideális, köves-sünös és a víz sem olyan meleg, hogy egész nap lehessen benne lubickolni. Azaz emiatt nem érdemes odamenni, a Vörös-tenger sokkal közelebb van és ott is vannak ugyanilyen szuper szállodák.

Szintén magyarázat lehet a korallzátony és a tengeri élővilág. Ez megint nem ideális itt, ha valaki erre vágyik, menjen a Maldív-szigetekre (vagy ismét csak a Vörös-tengerre), ott – ha jó szigetre megy -tényleg pár méterre a szobájától láthatja az ezernyi halat meg a korallokat. Ott még a tenger is van olyan meleg, hogy egész nap el lehet benne lenni, anélkül, hogy fáznánk. Nem drágább, mint Mauritius és nincs is messzebb (a Vörös-tengerről nem is beszélve. És – hogy egy egészen közeli eseményre is utaljak - sajnos a buszvezetők Mauritiuson sem vezetnek jobban mint Egyiptomban).

Esetleg annak érheti meg rávenni magát a 15 órás útra, aki nem szeret egy hétig csak a parton heverészni, hanem szeret körülnézni, kirándulni is (Ez ugye nagy hátránya a Maldív – szigeteknek, ott tényleg semmi látnivaló nincs). Nekik az lesz a gondjuk, hogy a szigeten a lakosság az afrikai rabszolgák és az indiai munkások keveredéséből alakult ki. Azt hiszem nem kell külön ecsetelnem, ha ezen két kultúra fuzionál, az nem az európai értelemben vett pontosságot, precizitást, megbízhatóságot, tisztességet és a korrektséget eredményezi. Azaz szinte biztos lesz olyan pontja a nyaralásuknak, amely szelíden fogalmazva nem úgy alakul, ahogy tervezték. Ahhoz pedig drága ide eljutni, hogy ne minden tökéletes legyen. Arról nem is beszélve, hogy a „látványosságok” amelyeket a szigeten meg lehet nézni, (finoman szólva) egészen biztosan nem érnek meg 15 óra repülőutat. Indiában kapásból tudok mondani 5 olyan helyet, amely abszolút megér még ennél hosszabb utat is, mert valóban egyedülállóan, kiemelkedően, lélegzetelállítóan gyönyörű. És utána el lehet menni egy kicsit lazulni Goára.

Summa summarum, nagyon élveztük az ott töltött időt, a sziget gyönyörű, de biztos, hogy nem fogunk visszatérni, egyszer elég volt. Abból, ahogy a helyiek kezeltek minket, ezzel nem lehetünk egyedül, fehér holló lehet a visszatérő vendég. Nem csak az beszél belőlem, hogy úgysem lesz módom a jövőben újra meglátogatni Mauritiust, mert még annyi más hely van a világon. (Mert ugye ez is lehetne a helyzet) A hasonlóan messzi Maldív-szigeteken már többször is megfordultunk, mert annyira tetszett.