Ez egy kicsit szakmai poszt, de talán annak is érdekes lesz, aki nem sokat foglalkozik a makroökonómiával.

A csütörtöki újságban olvashattátok volna (ha járna nektek a kb. 40 forintba kerülő MINT című indiai gazdasági napilap), hogy a miniszterelnöki  tanácsadó testület elnöke C. Rajnagaran megerősítette a korábbi sajtóhíreket, Indiában a gyors gazdasági növekedés nem járt a foglalkoztatás hasonló bővülésével. Rajnagaran kiemelte, 2004 és 2009 között összesen kb. egymillió új állás jött létre Indiában, ami egészen finoman fogalmazva is drasztikus visszaesés  az 1999 és 2004 közötti 60 millió új álláslehetőséghez képest. A központi bank volt elnöke rámutatott, sürgősen meg kell vizsgálni mi az oka annak, hogy a munkavállalók száma gyakorlatilag nem növekedett, miközben mind a népesség, mind a GDP erős növekedésben volt.

Rajnagaran állásfoglalása fontos mérföldkő a nyár óta felerősödött vitában. A már említett MINT gazdasági újság által júniusban napvilágra hozott egyik tanulmány azt állította, a gazdasági növekedéssel nem járt együtt a munkahelyek bővülése. A hírt a kormány és a kormányon levő koalíció azonnal cáfolta és megkérdőjelezte a tanulmány hitelességét. Az, hogy a miniszterelnök tanácsadó testületének elnöke hasonló következtetésre jutott, remélhetőleg szakmai szintre tereli a vitát.

A kérdés rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen Indiában havonta 1-1,2 millió új munkavállaló lép a munkaerőpiacra, és a Világbank múlt héten kibocsátott jelentése szerint ez a következő évtizedekben tartósan így lesz. Az a tény, hogy a kiemelkedő gazdasági fejlődés ellenére Indiában az elmúlt 5 év alatt sikerült annyi új álláslehetőséget teremteni, mint amennyi havonta kellene, nagy aggodalomra adhat okot (érdekes, hogy az előző öt évben sikerült megteremteni a havi 1 millió új álláslehetőséget). Bizonyos szempontból rávilágít, hogy az Indiában mindenki által első számú prioritásként kezelt „inclusive growth” (jobb fordítás híján - a tömegekre is kiható fejlődés – ezzel a szófordulattal jellemzik azt az igen összetett problémát, hogy a gyors növekedésnek mindenki életét jobbá kellene tenni) területén az ország és a kormány nem érte el céljait.

Szerintem az Indiát sújtó számtalan probléma közül ez hamarosan a legfontosabbak közé fog emelkedni, hiszen amennyiben a munkaerőpiacra belépő milliós nagyságrendű munkavállalónak nem sikerül értelmes elfoglaltságot találni, az a már amúgy is meglévő társadalmi feszültségeket olyan szintre emelheti, amelyet még az egyébként viszonylag jól működő indiai demokrácia keretein belül is nehéz lesz alacsony intenzitású konfliktusokkal kezelni.

Különösen nyugtalanító a hír annak fényében, hogy júliusban nem bővült a szolgáltató-szektor teljesítménye, amely eddig a növekedés egyik motorja volt. Bár egy hónap adatai alapján nem lehet érdemi következtetéseket levonni, ha a szolgáltató szektor kétszámjegyű növekedése megtorpan, az tovább nehezítheti a munakerő-piaci helyzetet. A bővülő teljesítményű iparnak ugyanis egyelőre nincs olyan súlya a nemzetgazdaságban, amely fel tudná szívni a piacra lépő havi egymilliónyi új alkalmazottat.

Eddig ráadásul a szolgáltatóipar – azon belül is a különböző call-centerek, programozók és más back-office funkciókat a világ más részeinek ellátó központok – voltak a foglalkoztatás-bővülés forrásai. Az itt dolgozó indiaiak gyorsan az anyagi jólét útjára léptek (ez persze csak indiai mértékben képzeljétek, még így is negyedét keresték annak, amit otthon ugyanezek az emberek). Ezen felbuzdulva hatalmas tömegek választották a továbbtanulás olyan formáit, amelyek ilyen képzettséget adtak. A kereslet miatt nagyon sok erősen változó színvonalú iskola specializálódott ezekre a képzésekre. Az viszont mindegyikben közös, hogy jó drágák, ennek ellenére nagyon nehéz bejutni, és borzasztóan sokat kell tanulni. Ha az ezekből az intézményekből kikerülő viszonylag művelt (megint csak az itteni átlaghoz képest) fiatalemberek és fiatal nők tömegesen nem fognak munkát találni, az nem fog jóra vezetni.

A munkaerőpiac csigatempójú bővülése komoly gátakat szabhat India gazdasági növekedésének is, hiszen állás – így jövedelem - hiányában azon fogyasztók sem fognak megjelenni, akikre számítanak a belső piac bővülésének előrejelzésekor.

Sokan és sokszor elmondták/leírták, hogy Indiának hatalmas demográfiai előnye van- a 25 év alatti állampolgárok óriási száma (mind abszolút értékben, mind relatíve a népesség arányában) –, és erre alapozzák India gyors fejlődését. Azt kell mondjam, ez egyben demográfiai bomba is. Ha ezt lehetőséget nem tudja az indiai társadalom pozitívan kihasználni, az komoly problémákhoz vezethet.

Ez is mutatja, nagyon veszélyes olyan előrejelzéseket készíteni, amelyek a jelenlegi trendeket többé-kevésbé változatlanul extrapolálják a jövőbe. Már középtávon is olyan változások mehetnek végbe egy-egy országban (főleg itt Ázsiában), amelyek alapvetően megváltoztatják a paramétereket. A jelenlegi állapot nem jelezheti előre a jövőt. Most mindenki azt állítja, hogy India 50 éven belül lehagyja a világ vezető gazdasági hatalmait  és Kína (mert addigra Kína lehagyja Amerikát) és az USA mögött a 3. legnagyobb gazdaság lesz a világon. Ha a mostani trendvonalakat meghosszabbítjuk, valóban ez derül ki. De mi van akkor, ha az az évente 12 millió ember Indiában nem talál munkát és a munkanélküliek szavazataival újra előretörnek a szélsőséges marxista filozófiát követő pártok. Akik aztán államosítanak, központosítanak, és 20 évvel visszavetik az országot. Márpedig ez sem egy elképzelhetetlen szcenárió.