Tegnap (szombat) reggel volt az első itteni „nagy” áramszünetünk, mivel a generátor olajtartályából kifogyott az üzemanyag, ezért percekkel a központi áramszolgáltatás megszűnése után a generátor is leállt. Így aztán nem csak áram nem volt, vizünk sem, mert azt a szivattyú emeli ki a kútból, áram híján az is leállt. Mivel jobbat nem tudtunk kitalálni, elindultunk megnézni a híres Lótusz-templomot. Tettük ezt annak ellenére, hogy éppen zuhogott az eső, de úgy gondoltunk mire odaérünk (jó háromnegyed órányira van tőlünk) csak el fog állni. Így is lett, már csak csepegett. Mezítláb sétálhattunk a vizes kövön (mint kiderült ebben a vallásban is kötelező fedetlen lábakkal menni a templomba), de a kellemes hőmérséklet miatt ez nem volt zavaró.

A Lótusz-templom a Bahái vallás egyik kegyhelye. Ezt a vallást a XIX.sz. közepén alapította egy próféta (Báb) Iránban. A Bahái egy független világvallás, mely az egész emberi faj egységét hirdeti, valamint azt, hogy egy univerzális Isten van, és a vallások alapja is egységes. Így aztán a templomban egyaránt imára hívják a keresztényeket, hindukat, zsidókat, muzulmánokat, buddhistákat, zoroasztriánusokat és mindenki mást.  A templomban nem tartanak semmilyen vallási szertartást, misét, csak közös imákat.

A kilencoldalú épület (a vallásban a kilenc a legtökéletesebb szám, így minden Bahái szentély 9 oldalú) tényleg lenyűgöző, egy lótuszvirágot formáz meg, háromszor kilenc szirommal. A lótuszvirág Indiában a tisztaság, a hit és a vallás jelképe. Belülről végtelenül egyszerű, szinte semmi díszítés nincs benne, hogy ne terelje el a figyelmet az Istenhez szóló imáról. Igazából kívülről sincs díszítve, fehér márvány lapok borítják. A formája miatt nem is kell semmi cicoma, annyira egyedi és megkapó. Az épületet 9 tavacska veszi körül, melyek nemcsak szépségét növelik, hanem segítenek az imaterem hűtésében is.  Ebben a templomban is nagyon nagy béke fogja el az embert.

Egy gyönyörűen ápolt kert van körülötte, óriási a kontraszt a delhi valósággal. Mert az rögtön a kapun kívül megjelenik, az összes rendetlenségével, mocskával, zsúfoltságával. Most minden gödröt, útra felvitt sarat, járda mellett felhalmozott törmeléket a nemzetközösségi játékokra fognak, de nekem erős a gyanúm, hogy Delhi mindig így néz ki.

A lélek temploma után a fogyasztás templomába vezetett utunk, hogy letudjuk a nagybevásárálást. A kevés szupermarket egyikébe mentünk el, amely egy ultramodern bevásárlóközpont aljában van. Kb. akkora mint egy Kaiser’s, csak sokkal zsúfoltabb, mert annyi és annyi féle áru van benne mint egy Intersparban, negyedakkora helyen. Mínusz persze az igen nagy helyet elfoglaló alkoholos italok, mert azt itt továbbra is csak kijelölt szeszárusító boltokban lehet kapni méregdrágán. (egy üveg csapnivaló Carlsberg 300 Ft. OK, majdnem 7 deci, de akkor is! Ennyiért minimum Pilsnert illene árulni!). Vettünk a lányainknak két ruhát a közelgő iskolai bulira, aztán irány haza, a medencébe, mert addigra (ez már délután fél három) kisütött a nap.

A gyerekeinknek ez egyébként egy hosszú hétvége volt, pénteken volt ugyanis vége a Ramadánnak ( a muzulmánok szent böjti hónapja, mikor csak napnyugta után ehetnek-ihatnak), és a sok ünnep közül ezt az iskola is kiadta szünetnek, sőt még az előtte lévő napot is. Így aztán lányaink barátnői csütörtökön este nálunk is aludtak, illetve pontosabb az a kifejezés, hogy nálunk tartózkodtak, mert aludni kb. négy órát sikerült nekik. Az ünnepekről csak annyit, hogy múlt héten Krishna születésnapja miatt volt munkaszünet egyeseknek, előtte való héten pedig a testvérek ünnepe miatt. Sajnos a követségen a három közül egyik sem volt munkaszünet :-(

A cím pedig a tegnapi nap miatt került bele a blogba. Reggel zuhogó esőre ébredtünk. Egy kis szünet után újra ömleni kezdett. Újabb szünet, majd mikor már majdnem kimentünk úszni, újra leszakadt az ég. Olyan sötét volt, hogy délután háromkor lámpát kellett gyújtanunk társasjátékozás közben. Esett egészen estig. Halljuk otthon is esős az idő, de ennyi víz biztos nincs mint amennyi nálunk áll a kertben.

Gyermekeinknek lassan befejeződik az első negyedév. Mindannyian spanyolt tanulnak, egyelőre még Zsuzsi és én is tartjuk velük a lépést, de ez nem sokáig lesz így. Hiába no, messze van az a spanyol szigorlat és azóta egy árva szót sem beszéltünk spanyolul. A lányok röplabdázni járnak, Peti pedig kosarazik a suliban. Nekünk szülőknek mind az alsó, mind a felső tagozatban tartottak bemutatkozó „órákat”, ahol mi is végigcsináltuk a gyerekek napját (10 perces órákkal). Én őszintén irigykedem, szerettem volna ilyen helyre iskolába járni. Elkötelezett tanárok, jó tanterv, elképzelhetetlenül pazar technikai feltételek és diákcentrikus felfogás. Kell ennél több? Az egyetlen hiba, amit fel lehet róni nekik, hogy 20 fok van a tantermekben.