Kezdjük is először a nehezével. Az indiaiak jelentős része valóban nem rendelkezik semmilyen WC-vel. Nehéz elképzelni, de tényleg így van. Nem az a baj, hogy nincs elég vízöblítéses mellékhelyiség, hanem hogy egyáltalán nincs. Akik hontalanok, azoknak értelemszerűen nincs. De nincs a nyomornegyedekben sem. Így aztán akik itt laknak, reggel felkerekednek, és a legközelebbi alkalmas helyen végzik a nagydolgukat. Ha kora reggel megyünk Delhiből kifelé, szinte minden bokor mellett guggol egy férfi. Valószínű a nők még korábban teszik ugyanezt, mikor még sötét van, mert nőt még sosem láttunk. Gondolom az itt Indiában teljesen általános féloldalas prüdéria miatt nekik ciki, ha látják őket dolguk végzése közben. A férfiaknak nem. A legnépszerűbb helyek egyébként a vasúti sínek (sok nyomornegyed van a sínek mellett), ott négy-öt méterenként látni guggoló férfiakat, egy üveg vízzel, vagy kancsóval a kezükben. WC-papírt ugyanis senki nem használ. A tisztítást szigorúan bal kézzel és egy kis víz segítségével végzik. Ezért aztán Indiában senki nem eszik bal kézzel (egyébként mindenki kézzel eszik), de annyira nem, hogy még csak tartani sem tartják az ételt bal kézzel. Nem kis teljesítmény a naant (lapos, kelt tésztából sült kenyérféleség) vagy a csapátit (szintén lapos kenyérféleség, de élesztő nélkül) félkézzel darabolni a tányéron. Nekem még nem is megy. Ugyanúgy adni sem szabad semmit sem bal kézzel. Ez egyes helyeken súlyos sértésnek számít, máshol egyszerűen kidobják, amit így kapnak, mert tisztátalannak tartják.

A WC papír helyetti vizes tisztálkodás szokása kulturáltabb helyen is megmaradt, ezért minden WC-ben van egy plusz kis zuhanyfej az „alvázmosáshoz”. Ez a „guggolós” (más szóval balkán) WC-knél nem probléma (ott egyszerűen lefolyik a víz), de az angol WC-nél bizony nem egyszer az egész fülke úszik a vízben. Ezek szerint van, aki ezt használja és nem a papírt. Arról elképzelésem sincs, mivel törlik meg magukat. Lehet, hogy semmivel, végül is ebben a melegben minden percek alatt megszárad.

A nagydolog elvégzésére szolgáló intézmények bántó hiányával szemben gyakorlatilag az egész ország egy nagy nyilvános vizelde. Pisilő férfit ugyanis bárhol és bármikor láthatunk. Még itt a mi környékünkön is, pedig ez tényleg előkelő és jól tisztántartott hely (tehén pl. egyáltalán nincs). De a fal mellett, a fa tövében, vagy egyszerűen csak az út mellett mindig lehet látni valakit teljesen egyértelmű pózban. És ezt nem lehet a nyilvános WC-k hiányával magyarázni. Az állatkertben például 50 méterenként van WC, a férfiak mégis a fal mellett vizelnek. De láttam már férfit a nyilvános WC falánál is könnyíteni magán. Az indiai nőknek viszont úgy látszik extra méretű hólyagjuk fejlődött ki itt, mert ez a közterületi pisilés kizárólag csak a férfiak kiváltsága.

Sok százmillió ember. Mindegyik a természetben könnyít magán. Minden nap 40 fok van. Még belegondolni is rossz. Pedig ez a realitás.

Át is térek inkább a mobilokra. Valóban több mint 600 millió mobil használó van az országban. Csak miheztartás végett, ez annyi, mint Európa teljes lakossága¹.Ez 19 szolgáltató között oszlik meg, nagyon aránytalanul, mert már két cég is van, amelynek 100 millió feletti ügyfele van. Szándékosan nem előfizetőt írok, mert itt a feltöltőkártya sokkal elterjedtebb, mint a havi előfizetés. Az eladott kártyák persze nem jelentenek ugyanennyi embert is, mert nagyon sokaknak több telefonjuk is van. Sőt, olyan telefont is lehet kapni, amelybe eleve két kártyát lehet belehelyezni (illetve most már olyan is van, amelyikbe hármat!). Aztán aszerint, melyik éppen az olcsóbb, választani lehet, melyiket használjuk. Praktikus abban az esetben is, ha az embernek van egy hivatali, meg egy magán mobilszáma is, mert nem kell két készüléket cipelni.

Mivel az ország kontinens méretű, itt van országon belüli roaming is. Én, mint delhi előfizető Mumbaiban már roamingolok, hiába vagyok ugyanazon a hálózaton. Értelemszerűen magasabb díjakért, de a továbbiakban látni fogjátok, szívesen fizetném otthon Budapesten belül is az itteni roaming díjakat. Mert a sok szolgáltató miatt a verseny óriási. És itt bizony megmutatkozik, a verseny kedvező a fogyasztóknak. A mobiltelefonálás ugyanis a mi fogalmaink szerint nevetségesen olcsó. Nem is tudjuk, mennyit fizetünk percenként, mert havonta mennek lejjebb az árak. Mindenesetre Zsuzsinak tavaly szeptemberben vettünk 1.000 rúpiáért (akkor még csak 4.000 Ft-ét, ma már 4.500 – ennyit erősödött a rúpia) egy feltöltőkártyát, amelyen március végén még 124 Rúpia volt. Azaz 7 hónap alatt nem költött el 4.000 forintot! Otthon örültünk, ha havi 10,000-ből kijöttünk.

A verseny abban is tetten érhető, hogy kb. mikor ideérkeztünk lépett be három új nagy szereplő a piacra (az indiai óriás konglomerátumok közül három is mobilszolgáltatót alapított/vett). Már akkor is nekünk megdöbbentő árakkal hirdették magukat: a helyi hívást percenként 1 Rúpiáért ajánlották. Azaz 4,50 Forintért. Az éles verseny miatt folyamatosan licitáltak egymás alá, így most eljutottunk odáig, hogy pont ma láttam az első reklámot, ahol az egyik cég egész Indiára kiterjedően 1 Paisa/másodperc (a Paisa a Rúpia váltópénze) áron kínálja a szolgáltatást. Azaz már egy roaming hívás is csak 2,70 Ft percenként!! Ne is vessük ezt össze azzal mennyit fizetünk mi mondjuk Münchenben!

Cserébe itt ezernyi többletszolgáltatást kínálnak a telefonhoz. Olyanokat is, amilyenekről otthon a kényelmes oligopol szolgáltatóink nem is gondolkoznak (minek is, így is 35% feletti forgalomarányos nyereségük van). Például megválaszthatjuk, hogy ha valaki minket hív, az egyszerű csengetés helyett milyen zenét halljon - egy kisebb összegért természetesen. Ha minket esetleg nagyon zavar, hogy mások szabják meg mit hallgassunk, akkor mi magunk is kiválaszthatjuk, mit hallgassunk a csengetés helyett. Azt a mezőt a telefonon, amely a szolgáltatót írja ki, itt Indiában reklámra használják. Ahogy megyünk egyik bázisállomásról a másikra, változik rajta a szöveg. Zsuzsi nagyon olcsó tarifájához napi egy-két reklámhívás is hozzátartozik, ékes hindi nyelven. Ez egy kicsit zavaró, de a szolgáltatás annyira olcsó, hogy elviselhető. Még az én céges előfizetésemre is érkezik hébe-hóba egy-egy reklám SMS. A verseny és persze az óriási számok miatt (nagy forgalom, kis haszonkulcs!), itt minden fillért megpróbálnak kisajtolni a rendszerből.

Az biztos, a verseny nekünk fogyasztóknak rendkívül kedvező. Már komolyan azt várjuk, hogy valamelyik szolgáltató nekünk fizessen, ha telefonálunk! :-)