Pedig mindig is szerettem volna melegben ünnepelni a szilvesztert. Ez most részben sikerült, de azért még nem az, amire vágyom, olyan meleg legyen, hogy akár fecskében lehessen üldögélni a tengerparton. A szélességi fok már megvolt, csak fent voltunk ezervalahahányszáz méteren, így az idő nem volt trópusi. A karácsonyt meg soha nem kívántam nyári mikulások között tölteni, ezért azt nehezen lehet kezelni, hogy 21 fok van napközben. De ennél is furcsább, hogy nincs semmilyen (értsd nulla, zero, nada, niente, nyema) karácsonyi készülődés körülötted. Ahogy Zsuzsi mondja, a többieknek ez munkanap, nekünk meg ez a legnagyobb ünnepünk. Persze a család nélkül nem ugyanaz, még szerencse, hogy a gyerekek nagyon készülnek rá. Pedig ők is olyan környezetben vannak, ahol az osztálytársaik felének nincs karácsony. Más szempontból persze pontosan ezért jöttünk ide, hogy egy kicsit táguljon a szemléletünk, meg főleg a kölkök szívják csak magukba a nemzetközi fílinget. Mindezek ellenére ők nagyon várták a karácsonyt. És szerencséjükre kiderült, Jézuska akár Indiába is el tud jönni. Még jó, hogy itt hamarabb van szenteste!!! J Azért, hogy kevésbé érezzük az otthoniak hiányát és ne mindig a magyar karácsonnyal hasonlítgassuk, Zsuzsi ötlete alajpán próbáltunk dolgokat máshogy csinálni. A fát gyönyörű indiai csipke/textil/színes kő díszekkel ékesítettük, hal helyett pulykát ettünk és a lányok száriban, a fiúk ’kurta pijamaban ’ (helyi férfi viselet) voltak. Másnap, mivel azért minden magyarnak hiányoztak a rokonai, közösen vacsoráztunk a követségi dolgozókkal, amit a helyi szakácsokkal főzettük meg. Karácsony másnapján meg a mi teraszunkon gyűlt össze a nép és együtt megettük a szentestei maradékokat. Ekkor azért nem bántuk, hogy 20 fok felett volt napközben.

Az idő egyébként itt Delhiben is hidegebb lett, sajnos nem trópusi itt sem a klíma. Ez talán a legrosszabb, nincs meleg sem, és nincs is hideg. Olyan novemberi, nyirkos, ködös idő van, de jóval melegebb, a leghidegebb napon is 12 fok volt. Ez olyan se hús, se hal. Ha már nincs hó meg fagy, akkor legalább lenne rendesen meleg, mint lent Keralában, ahol a tengerparton most is 32 fok van napközben. Az igen. De ez az átmeneti idő a legrosszabb. Na majd ha legközelebb külföldre megyünk, akkor csak olyan helyre, ahol mindig 30 fok van :-)

A szünet jól telt, nem rossz ez a három hét pihenő a gyerekeknek. Kriszti több mint 3000 oldal angol irodalmat olvasott (azért tudom, mert olvasónaplót kell vezetnie), most már angolul sem olvas lassabban, mint magyarul. Csilla sincs sokkal lemaradva (ő is biztos 2000 oldalon felül van), de ő sokkal alaposabban olvas és a könyv egy részét kívülről megtanulja. Ősz végére Peti is elkezdett szívesen olvasni, nem kis részben amiatt, hogy esténként a mamájával együtt fekszenek az ágyban és együtt olvasnak. Karácsony előtt a „Captain Underpants and the Invasion of the Incredibly Naughty Cafeteria Ladies from Outer Space (and the Subsequent Assault of the Equally Evil Lunchroom Zombie Nerds)” című nagy irodalmi értékű könyvet olvasta el, amely egy hosszabb sorozat része. Elnézést, hogy nem fordítom le, de magyarul sehogy sem hangzana, és egyébként is az a lényeg, milyen hosszú a cím.

Most persze már mindannyian visszarendeződtünk a rendes napi rutinba, a gyerekek négynél hamarabb soha nem érnek haza, és ha olyan a lecke, akkor kilencig tanulnak. De szerencsére nagyon élvezik az iskolát. A karácsonykor megérkezett netbookok és a wireless router megoldották a számítógép kérdést, majdnem elértük az egy számítógép/fő állapotot. Így most a gyerekekkel párhuzamosan is tudok bloggolni. Ami egyébként sokkal nehezebb, mint gondoltam. Nem egyszerű megpróbálni úgy megírni valamit, amit mi átéltünk, hogy az is megértse, aki még nem is járt egy ennyire eltérő kultúrában. Mindezt úgy, hogy ne legyen unalmas. (Remélem sikerül, bár nem mindig vagyok biztos benne) Nagyon időt rabló tevékenység, egy normális poszt megírása legalább két órát vesz igénybe. Ennyi meg ritkán adódik egyben. És akkor még fényképeket nem is tettem a blogba. Az egy külön tortúra, nem igazán felhasználóbarát ebből a szempontból az Index felülete. Pedig még most is csak az utazásunk felénél tartok, még sok minden történt velünk. A napi apró dolgokról, amelyeket írni kéne nem is beszélve. Szóval nagy a stressz!

 Zsuzsi a fordítás mellett, amelyet otthonra csinál, egyre jobban belefolyik az itteni iskolai életbe. Én meg visszatértem a munkába, március végéig bőven lesz mit csinálni, egyik delegáció a másikat éri, úgy tűnik a kormányváltás előtt mindenki ki akar jönni Indiába,. J Közben meg próbáljuk szervezni a következő utunkat, a tavaszi szünetben egy radzsasztáni túrát tervezünk. De addig maradnak a dolgos, unalmas, szürke (sajnos most szó szerint, mert a köd miatt alig látjuk a napot) hétköznapok.