Ma a Hotel Imperialban voltam ebédelni, az itteni kamarák kamarájának (FICCI -Federation of Indian Chambers of Commerce and Industry, ahogy írtam akkora India, hogy a kamarák is kamarába tömörülnek) alelnökével, a hazánkért (is) felelős beosztottjával és az itteni Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szintén Magyarországért (is) felelős főosztályvezetőjével (talán ennek felel meg a rangja). Már régóta próbáltuk megszervezni ezt a találkozót, most külön aktualitást adott neki, hogy múlt héten kiderült, az indiai ipari és kereskedelmi miniszter (Imre, így kell ezt írni, hogy az intézmény nagy betű, a személy meg kicsi?) Davosból hazatérőben – tudjátok, a híres Világgazdasági Fórumon fog részt venni - meg akar állni Magyarországon. Van egy Indiai-Magyar Gazdasági Vegyes Bizottság (GVB), amely a két ország közötti kapcsolatokat van hivatva erősíteni. Ezt (vagy elődjét) gondolom még az előző rendszerben hozták létre, de azóta is létezik. Nagyon régen volt utoljára ülése, majdnem két éve. Tavaly előbb a magyar, aztán az indiai kormányváltás miatt nem lett belőle semmi. A bizottság indiai társelnöke Anand Sharma, az indiai ipari és kereskedelmi miniszter, már régóta szorgalmazta ezt a találkozót. Így most február 1-én meg fogjuk tartani.

Ezzel persze rengeteg szervezés jár, ami részben az én feladatom is. A GVB-n felül van egy Indiai – Magyar Üzleti Tanács is. Ennek is lesz majd ezzel egy időben ülése, ezt is meg kell szervezni. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok kiemelt szektoraiban fel kell kutatni az érdeklődő vállaltokat. Melyek ezek? Energetika, gyógyszeripar, autóipar, biotechnológia, megújuló energiaipar, környezetvédelmi ipar, vízgazdálkodás, turizmus. Szóval ennek a szervezését kezdtük el ma egy ebéd keretében.

De nem is erről akartam írni - bár a munkámról is mindig kérdeztek, nos, ez most az volt - hanem a hotelről. Az Imperial egy a három olyan hotel közül, amely még a gyarmati időkből maradt meg, és az egyetlen, amely most is luxushotel. Nem volt mindig így, folyamatosan pusztult le (mint a másik kettő), amíg jó tíz évvel ezelőtt valaki nekiugrott és teljesen korhűen felújította. Fantasztikus hangulata van. Nekem a kedvenc hotelem, pedig elég sokban megfordulok a sok konferencia meg szeminárium miatt, amelyekre el kell mennem, azt hiszem mostanra már mindegyik luxushotelben voltam. A falakon mindenütt a gyarmati időkből való képek vannak, sok olyan, amely a hotelben készült. Maharadzsák, maharánik, angol és indiai hercegek, a Kelet-Indiai Társaság tagjai. Már csak azzal el lehet tölteni egy jó fél órát, hogy az ember a képeket nézegeti.

A luxusról meg csak annyit, hogy a WC-ben külön ember áll, aki kinyitja helyetted a csapot, szappant nyom a kezedre, majd kezedbe adja a kéztörlőt. Ez nem csak itt van így, jellemzően minden előkelőbb helyen. Engem még most is zavar, de lehet, hogy hozzá fogok majd szokni. Végül is itt ez a természetes. Éppen a múlt héten valamelyik fogadáson mesélte az egyik diplomata, hogy indiai barátaiknak még a cipőjüket is az alkalmazottjuk (értsd szolgájuk) adja fel. A legtöbb indiaira jellemző egyébként, hogy a magánál alacsonyabb rangú embereket ugráltatja. Nem mondom, hogy nincs kivétel, de jellemző.