Ez a hét volt az egyetlen októberben, ami nekünk teljes hét. A sok októberre eső ünnep és a lányok jövő héten esedékes őszi szünetében tervezett utazásunk miatt csak most jött ki az öt munkanap. Mégis különleges volt, mert lányaink az iskolával osztálykiránduláson voltak Bhandarej faluban. Ahol egyébként mint kiderült 25 ezren laknak, azaz nagyobb mint Keszthely. Minden nap szembesülünk valami olyan adattal, amely az indiai lakosság felfoghatatlanul nagy számára emlékeztet minket, most éppen ennek a „falunak” a lélekszáma tette ezt.
Így mi hármasban voltunk Petivel. Mindig megállapítjuk ilyenkor, hogy egy gyerekkel minőségileg más lenne az élet.
A közelgő Diwali ünnepe miatt (tudjátok, ez az itteni karácsony és újév egyben, a fény ünnepe, mikor Lord Ráma hazaért korábban elrabolt feleségével), nagyon sok rendezvény van, szinte minden estére volt meghívásunk. Szerencsére ebből sikerült egyet ebédmeghívásra cserélni (erről Zsuzsi majd fog írni, mert egy igazi „angol” klubban voltunk). Így is három estét rendezvényen töltöttünk. Ebből egyik egy „átlagos” üzleti rendezvény volt, ismét egy dúsgazdag indiai kertjében. Ez az úriember valószínűleg még gazdagabb, mint ahol a múltkor voltunk, mert a város közepében van kertes háza. Kb. olyan, mintha valakinek a Szabadság téren lenne egyszintes, nagy kertes birodalma. Annyi volt csak a különleges, hogy teljesen vegetáriánus kaja volt. Bár próbáltak nagyon nemzetközi kaját adni (mexikói, olasz) szerencsére volt indiai is, így nem maradtunk éhen. Gyönyörűen fel volt díszítve a kert: fényfüzérekkel, rengeteg vágott virággal és jégszobrokkal.
Tegnap estére pedig az egyik magyar-indiai vegyesvállalat vezetője hívott meg minket magához, egy családi vacsorára. Ide a gyerekekkel mentünk, mivel előző nap éjjel 2-re kerültek ágyba, úgyis aludtak délután jó két órát, gondoltuk csak bírni fogják. Ugyanis az indiaiak talán még a spanyoloknál is rosszabbak. Egy ilyen vacsora (a fogadások is) esetén általában nyolcra hívnak meg. A megérkezés után mindenféle falatkákat kínálnak – csirkekebab, birkahús, indiai sajt (paneer), az előkelőbb helyen rákok, stb… Ezekkel nagyjából jól is lakik az ember. Maga a vacsora 10 és 11 között kezdődik és minimum 5-6 fogásból áll (a felső határ a csillagos ég). A vacsora után viszont, mintha bombariadó lenne, hirtelen eltűnik a nép. Ezért hála istennek éjfélre általában már hazaérünk.
Szombat este sofőr nélkül vágtunk neki Delhinek. Kb. fél óra alatt oda is értünk a térkép szerint a környékre, de ott fél órás hasztalan kóválygás után megkértük, hogy jöjjenek értünk és mutassák meg, hova kell menni. Nos, kiderült, kb. 50 méterrel kellett volna tovább mennünk ott, ahol először megfordulnunk L. Így legalább megvolt a „kötelező” késésünk. Ahogy írtam, ez egy teljesen családi összejövetel volt, amelynek a legfontosabb célja az volt, mindenki részt vegyen egy szerencsejátékban. Ugyanis a hinduk úgy tartják, aki Diwali előtt nem játszik, az a következő életében egészen biztosan szamárként tér vissza. Mivel ezt ugye jobb elkerülni, ezért mindenki játszik egy, a póker lebutított változatának tűnő játékot. Ugyanazok a szabályok mint a pókerben, de csak három lapot osztanak mindenkinek, és nem lehet lapot cserélni. Rendkívül jó hangulatban játszott a család, és velük mi is. A szabályokat elég rugalmasan alkalmazzák, meg lehet egyezni felezésben, megmutatni a másiknak a lapot stb. A játékot pénzben játsszák, mégis felhőtlen, mivel az is jó ómennek számít, ha nyersz (akkor jól mennek majd jövőre a pénzügyeid) és az is jó ómen, ha nem nyersz (akkor ugyanis kiérdemled, hogy jövőre végre jól menjenek a pénzügyeid). Ez olyan tipikusan india hozzáállás! Szerencsére tízkor elkezdtünk vacsorázni, így még jóval éjfél előtt hazaértünk (hazafelé ugyanis 15 perc volt az út). Akinek mond valamit: az idős üzletembernek, akinél voltunk, a lánya Deepra Chopak fiához ment hozzá.
Szombat délelőtt egy ún. Diwali-melán vettünk részt (mela = vásár), amelyet a svájci nagykövetség területén tartottak. Ez gyakorlatilag egy kirakodóvásár, egy kulturáltabb és jóval drágább piac. Azért drágább, mert több neves itteni tervező hozta el a ruháit, és a többi árus is csak minőségi termékeket hozott el. Az egészben annyi volt svájci, hogy volt egy svájci kétszemélyes zenekar (este állítólag egy svájci jazz quartett, de akkor ugye mi egész másutt voltunk), és egy három kérdésből álló svájci totót kellett kitölteni. Annyi haszna volt, hogy Peti megnyerte a második díjat, mert őt húzták ki. Nagyon klassz hitelkártya-svájci-bicskát kapott. (Ez egy hitelkártya méretű műanyag lap, benne kés, olló, fogpiszkáló, csavarhúzó stb., mint a svájci bicskákban). Azt mindenestre megállapítottuk, hogy kevés rondább épület van, mint a svájci nagykövetség Delhiben. Egy visszataszító betonmonstrumot képzeljetek el (szerintem, aki ezt látja, egy életre megutálja a látszóbetont!), a 70-es évek legocsmányabb szökőkútjaival. Tudjátok, amilyen a BNV-n is volt régen, nagy, üres kék medence, benne rusnya vascsövek, amelyekből halovány sugárban csörgedezik a víz. Brrrrr!
Nagy várakozással tekintünk a jövő hét elé, mert végre kimozdulunk Delhiből mi is (nem csak a lányok) és egy kicsit turistáskodni fogunk. Ha tudunk, majd onnan is jelentkezünk!
Paco
sibus 2009.10.13. 11:25:33