Szerdán izgalmas napja volt a hindu nőknek, ugyanis a Karwa Chauth (ejtsd ’karva csót’), a férjezett nők ünnepe volt. Ez egy reggeltől estig tartó, egynapos rituálé, melynek célja az, hogy biztosítsák a férjük egészségét. Reggel öt után már nem ehetnek a nők egész nap. Szerencsére nem kell egész nap azon keseregniük, hogy éhesek, mert sok a teendőjük. Sütnek, főznek, hogy estére különleges vacsorát készítsenek. Emellett magukra is rengeteg időt szánnak, mert estére gyönyörűnek kell lenniük. Hennával befestetik a kezeiket és az alkarjukat kb. a feléig, egyesek még a lábfejeiket is, gyönyörű mintákkal. Tisztálkodnak, majd bebújnak az esküvői ruhájukba (hisz ez életük legszebb ruhája). Mondtam is erre, hogy akkor itt komolyan ügyelniük kell az alakjukra, hogy ez még évek múlva is lehetséges legyen, de megnyugtattak, hogy egyrészt vannak ügyes kezű asszonyok, akik tudják bővíteni a ruhákat, másrészt az is megengedett, hogy más ruhában legyenek, de annak is élénk színűnek és díszesnek kell lennie (a fiatalok leginkább a piros árnyalatait viselik). Rengeteg, a ruhához színben passzoló karkötőt húznak – az itt egyébként is régóta az asszonyság jelképe. (A kasztrendszer idején, ha egy nő özvegyen maradt, akkor az anyósa össze is törte menyének az összes karkötőjét.) Venni is hatosával vagy tizenkettesével lehet a karkötőket. Az esti ünnepi viseletnek természetesen elmaradhatatlan része a pont a homlokon és a színben azzal megegyező festés a fejtető közepén a haj választékában. Sokan nemcsak egy egyszerű pontot tesznek, hanem csillogó mintákat. Fejükre illatos fehér virágdíszítés kerül.

Mindeközben egész nap a férjükre kell gondolniuk. Gondolom ez, ahogy egyre éhesebbek, egyébként is így van. A hindu nők nincsenek úgy hozzászokva a rituális koplaláshoz, mint a moszlimok, ezért ez nekik nehezebben is megy – mondták mosolyogva nekem a helyi hindu férfiak.

A nap már lement, az izgalom fokozódott, el is mentem megnézni helyi alkalmazottaink asszonyait lakhelyeiken. Kedvesen fogadtak és látszott milyen lázban égnek. De még mindig várni kellett, mert csak akkor lehet a rituálé végét eljátszani, ha feljött a hold. Fél kilenckor végre megláttuk a holdat. Ekkor a férfinak úgy kell állnia, hogy a hold a feje mögött legyen, és a kezében kell tartania az erre a célra tartott feldíszített agyagibriket. Az asszonynak először a holdra kell néznie, majd a férje arcára és ekkor a férj adja neki az első korty vizet az agyagedénykéből. Ezután már jöhet a vacsora. És remélhetőleg az egészség.

A lapokban azt olvastam, hogy manapság Delhiben már nemcsak a férjezett nők tartják a Karwa Chauth-ot, hanem sokszor fiatal lányok is éheznek a barátjuk egészségéért, szeretetük jeleként.

Én ugyan nem éheztem egész nap (legalábbis nem szándékosan, ui. valóban elmaradt az ebéd a piacon sétálgatás miatt), de azért finom vacsora került az asztalunkra és hosszú egészséget is kívántam páromnak. Egyedül az ivós része volt fordítva: nem a férjem adta nekem az első korty vizet, hanem én vittem fel neki este a szobába egy üveg sört, miután 3,5 órás - fordulatokban gazdag - küzdelemmel sikerült interneten lefoglalnia a szilveszteri nyaralásunk repülőjegyeit.

 

Zsuzsi

 

u.i. képek a Picasán nagyban is megvannak.