Magunkról elég keveset írtunk az elmúlt hetekben, mert eléggé el voltunk havazva a sok tennivalóval. De legalább ennek meg is van a látszata. Sikerült ágyat rendelni a gyerekeknek (Zsuzsi egy egész délelőttöt töltött Delhi egyik kevéssé vonzó körzetében egy kevéssé vonzó bútorboltban két kedves, de szintén kevéssé vonzó turbános faszi társaságában, hosszas alkudozással), belealkudni a kihagyott szállítási költséget és az ócska matrac helyett a kókuszmatracot, beszereztük a szükséges konyhai eszközök zömét. Ezen kívül vennünk kellett mosógépet is, mert az szigorúan nem jár diplomatának, hasonlóan a porszívóhoz és mindennemű konyhai felszereléshez. A lábasok kihurcolása még csak hagyján – bár hogy ilyenkor az otthon töltött 1-2 hónap alatt mivel főznek az emberek, azt nem tudom – de a mosógépét senki nem is tudja kihozni, hisz az nem fér a súlykeretbe. Ellenben műholdas televízió az jár, hogy nézni tudjuk a Duna TV-t! Ezzel még el vagyunk maradva, amióta itt vagyunk, még egyszer sem néztünk TV-t.
Közben hajtani kellett a munkásokat, hogy minél hamarabb végezzenek. Persze nem sikerült időre, illetve mikor már beköltözünk derült ki, Peti szobájában nem megy a légkondi. Na, ezt szerelték vagy három órát most hétvégén, és most működik. Így viszont kiderült, vagy Petinél, vagy nálunk megy a légkondicionálás, a kettőre együtt már nem futja a hideg levegőből. Pedig most megint elkel, mert visszajött a meleg. Most napközben 35-37 fok van, és este sem hűl le 30 fok alá. De a lényeg, végre beköltöztünk a számunkra kijelölt lakásba.
Az az érzésünk, hogy minden eddigi lakó (márpedig ebből ha jól számolom 7-8 lehetett mióta felépült a ház) vett, vagy elkommunizált néhány bútort. Ugyanakkor a követség korábbi lakói „megszabadították” a lakást egynéhány bútordarabtól. (A többiek elmondása szerint ugyanis bevett szokás, amikor valaki végleg hazamegy, az utód megérkezése előtt a többiek szabad rablást rendeznek a lakásában!) Így a lakásunk leginkább egy közepesen eleresztett ócskás boltjára hasonlít az Ecserin. Nincs olyan szobánk (na jó a fürdő, mert ott abszolút nulla bútor van) ahol 3-nál kevesebb stílusú bútor lett volna. A lehetőségekhez mérten ezt próbáltuk konszolidálni, de nem sok sikerrel. Ja, és persze mi is hozzá fogunk járulni a kavalkádhoz, a lányoknak rendelt emeletes ággyal. De nem fog kilógni az összképből.
Egyébként a lakás két szintes. Alul egy nappali-étkező és egy konyha van, valamint egy előszoba-szerűség és egy vendég WC. Az emeleten van három szoba, ebből egyet kaptak a lányok, egyet Peti, egy pedig a mi hálónk. Itt fent két fürdőnk van, a gyerekeké egy tök jó zuhanyfülkével, a miénk pedig egy normál káddal. Egyiken sincs ablak, csak egy-egy elszívó, amely a zúgáson kívül mást nem tud felmutatni mentségére. Vendégszoba ugyan nincs, de mindenkinek jelezzük, hosszan alkudozás után olyan ágyat rendeltünk a lányoknak, hogy ha nagyon kell, Peti is tud velük aludni, a követségen pedig számtalan régebbi ágy és matrac van, ezért mégiscsak tudunk szállást adni Nektek. Már persze ha nem 15en jöttök egyszerre. A vendéglakásokat (ahol mi korábban laktunk ) ugyanis nagyon nem ajánlanánk, az mindenkinek elvenné a kedvét Indiától az első pillanatban.
Az egész követség nagyon retro stílusú, ami akár szuper is lehetne. De sajnos ez nem csak úgy néz ki mintha a hetvenes években készült volna, hanem valóban a hetvenes években készült. Szóval, muy autentico, de nem bánnánk, ha csak a külsejében lenne retro és mondjuk nem verné le a biztosítékot a hajszárító, ha nem a megfelelő konnektorba csatlakoztattuk (pl a fürdőszobaiba nem lehet bedugni!). Meg ha a nyílászárók esetleg zárnának is. A szigetelésről már nem beszélek, hetvenes évekbeli alumínium ablakokhoz már volt szerencsénk otthon is.
A melegnek köszönhetően minden nap lent vagyunk a medencénél. Mivel mindhárom csemeténk nagy vízipók, ki sem lehet szedni őket a vízből. Az egész követségi kert nagyon rendben van tartva, sok fa, zöld fű, madarak (ezek között sok papagáj, két rezidens sas, egy hím páva), mókusok. Kis édenkert (valószínűleg ott is ilyen meleg volt!)
Zsuzsi kifejezetten jól vette az „akadályokat”, egyáltalán nem ijedt meg a mocsoktól ami itt van. Mert az van bőven. A piacoknak megvan a maga nagyon sajátságos hangulata, hogy finoman fogalmazzunk. Paconak ez nem újdonság, de a család többi tagja először jár olyan helyen ahol simán a lábad elé köpnek, a koszos szennylé folyik az utca közepén és halmokban áll a szemét. És mindehhez 35 fok van. Szegény gyerekeink egyelőre nehezen bírják a meleget, fél óra alatt kitikkadnak és már csak az érdekli őket mikor fogunk hazamenni. A nyüzsgés, a tömeg, az hogy állandóan leszólít valaki, aki rád akar sózni valamit és nem lehet lerázni, nem egyformán tetszik csemetéinknek, legkevésbé szegény Csilla bírja.
Ugyanakkor most hétvégén elmentünk moziba (az „Up”-ot néztük meg, tündéri film, mindenkinek ajánlott) egy multiplexbe. A multiplex egy vadonatúj bevásárlóközpontban van. Nos, itt akárhol lehettünk volna Európában vagy az USA-ban, csak annyi volt a különbség, hogy sötétebbek voltak az emberek és néha-néha feltűnt egy-egy idősebb hölgy száriban. Ettől eltekintve, teljesen kulturált környezet, ugyanazok a boltok (Benetton, Van Hausen, Mango, Tommy Hilfiger, Ben&Jerry’s, McDonalds, TGI Friday’s, Marzano Pizza stb.), ugyanazok az árak, ugyanaz a fogyasztás-orientáltság. Talán csak annyi a különbség, hogy van Tandoori étkezde (bár gyanítom, egy-két éven belül ez is lesz mindenütt) és megmotoznak mielőtt bemész.
Peti nagyon élvezi az amerikai iskolát, minden reggel sugárzó arccal indul az iskolába. Egy kísérleti osztályba jár, ahol összevontak két osztályt, így 34-en vannak. Két tanár és két kisegítő tanár (azaz állandóan négy felnőtt) foglalkozik velük. Nem heti órarendjük van, hanem hatnapos, amelyet folyamatosan görgetnek. Ennek az az értelme, hogy a sok ünnep miatt ne essenek ki ugyanolyan napok. Most például két háromnapos hétvége van egymás után, de Petiéknek nem esik ki két hétfő, hanem most kedden a „C” nap fog jönni. Kicsit furcsa hogy minden héten van D-day, ezt a kifejezést másra kellene fenntartani.
A lányok is szeretik az iskolát, de kicsit meglepte őket milyen fegyelmezetlenek az osztálytársaik. A mi nagy meglepetésünkre Krisztit nagyon kapacitálják hogy menjen kosarazni. Mikor Zsuzsi felhívta a tornatanár figyelmét, hogy khm, szóval Kriszti enyhén szólva sem tartozik a legmagasabb gyerekek közé (itt is a legkisebb az osztályban), lesöpörte ezt az érvet. Szerinte mire a nagyobb lányok megfordulnak, Kriszti már rég háromszor körbefutotta őket. Mondjuk ebben valószínűleg teljesen igaza van, de nekünk akkor is furcsa, hogy valaki pont kosárlabdázásra akarja őt beszervezni.
A hasunkkal nincs bajunk , eddig csak Csilla kapott el valamit, egy éjszakát masszívan a WC-n töltött, aztán négy napig lázas volt, de akkor már semmi baja nem volt. Még orvoshoz is elvittük (egyik délelőtt), de az volt a diagnózisa, ha nem mondjuk, hogy délutánonként lázas, akkor szerinte a gyerek makkegészséges. Családunk többi tagjának még nem volt jelenése a porcelán kagylónál. Pedig nem csak a gyerekek, de mi sem isszuk nyakra-főre a whiskyket. Sőt eddig gintonicot is csak fogadáson ittunk !!!
Ezen a hétvégén több helyre is elmentünk, úgy hogy Paco vezetett, így már nincs olyan bezártság érzésünk, nem vagyunk a sofőrhöz kötve. A közlekedést nehéz leírni, ezt tényleg tapasztalni kell, de nem vészes (ez Paco véleménye!). Nagyon nagy távolságok vannak, még a legrészletesebb térkép egy lapján sem lehet gyalog végigmenni (pláne nem 35 fokban).
Mindent összevetve kalandos itt, de jól érezzük magunkat minden nehézség ellenére.
buxi 2009.09.26. 21:28:40
Nem lep meg, hogy egy magyar kiküldött indiai élete expedíciós körülmények között zajlik. Nincs ez teljesen másképp úgymond "nyugaton" sem. Nem megnyugtatásként, hanem anekdota gyanánt mondom, hogy nálunk az egyik saját (értsd: magyar) tulajdonú, pár éve funkcionálisan átalakított épületben (irodákból lakásokat alakítottak ki)a felújító cég nem vette észre, hogy két egymás felett lévő lakásban található legkondicionáló egy áramkörre volt kötve. Ennélfogva most az egyik lakó semmit, a másik duplán fizet. Ugyanezen felújításkor egy irodát egy fal felhúzásával két lakáshoz csaptak, ami önmagában nem baj, viszont a fal félbevágja az ablakot. Így az a helyzet állt elő, hogy ha az egyik lakásban ki akarják nyitni az ablakot, és ehhez felrecsúsztatják az ablaktáblát, ez a másik lakásban landol. Tovább is van... mondjam még?
Egy másik eklatáns példája a szerelők leleményességének: még az előző kintlétünkkor az előző lakásunkban azért, hogy a rosszul zárható alumínium keret mellett ne fújjon be a szél, a szerelők ahelyett, hogy szigetelést cseréltek volna, a ablakkereteket csavarozták úgy össze, hogy többet nem lehetett kinyitni az ablakot.
Ilyen sztorikkal eddig nem szórakoztattam a társaságot (mivel alapvetően expedíciós gyerekként nőttem fel), de most, Paco, hogy fórumot teremtettetek az élményeknek, jól esett megosztani veletek.
Egyébként mi minden nehézség ellenére megyünk és meglátogatunk!?
Szerintem ne aggódjatok amiatt, hogy Kriszti kicsi lesz a kosárcsapatban: mindig a kicsik az irányítók. :)
buxi
zdyzs 2009.10.03. 19:22:18
Megnyugtató, hogy nem csak Indiában tudják elszúrni a dolgokat.
Azért annyit még hozzátennénk az eddigiekhez, hogy tegnap megpróbáltuk becsukni a lányoknál szekrényt, amelybe végre eleszabták a polcokat (eddig ugyanis nyitva volt, hogy száradjon a festék). Nos, sikerült az asztalosoknak olyan méretű polcot berakni, amelytől nem lehet becsukni a szekrényt. Nem vették ugyanis figyelembe az ajtó vastagságát.
Most megint két hét, amíg törtéik majd valami.
Paco