Ugye mindenkiben az a kép él, hogy itt Indiában napi egy dollárból élnek az emberek? És akkor tuti nagyon olcsó lehet itt az élet. Ezt mi is így gondoltuk. Bár az előzetes tájékozódás során az itt lakók mondták, hogy azért nem olyan olcsó, de arra, amit itt tapasztalunk azért nem számítottunk. Különösen az ételek/italok leptek meg minket. Mivel szinte minden biztonságosnak mondható élelmiszert vagy Európából vagy USA-ból hoznak ide, ezért ezek mind drágák, sőt időnként csillagászati árakkal is találkozunk. Ezt tetézi persze, hogy a választék kicsi minden termékből. Valahogy nagyon nehezen ad ki az ember 10.000 Ft/kg feletti árat olyan vacak felvágottakért meg sajtokért, amelyekhez képest még a Tesco gazdaságos is haute cuisine!

Már a fülünkön jön ki az az egyetlen egy sajt, ami átszámítva ez alatt az ár alatt kapható. És akkor már arról ne is beszéljünk, hogy ez egy - ugyan cheddarnak hívottt- íztelen Mackó sajt nagyobb tömbben (ami mellesleg hűtés nélkül is eltarható, hm...). Ennél nehezebb a felvágott helyzet, mert sonkaféle szinte nincs, vagy a jó kis prágai, pannon vagy feketeerdei sonkához szokott gyomrunknak teljesen íztelen, főtt és konzerves sonka van (szintén kb 10.000 Ft/kg áron). Legalábbis a biztonságosnak ítélt termékek között. A helyiek árulnak még kétes hűtési kapacitású pultjaikból nagyon halvány színű valamiket (virsli és felvágott alakban is), ezeket nem kóstoltuk ugyan, de mivel a helyi legyeknek láthatóan ellenállhatatlanul finomak, minden bizonnyal nem is fogjuk. 

A vásárlási nehézségek mellett már szinte eltörpül, hogy ezeket a nyugati árukat mellesleg olyan ócska mindenes boltokban árulják, amelyekbe otthon be se mernék menni. Először azt gondoltuk, talán nem találjuk meg a jó helyeket. De aztán megkaptuk az amerikai iskola kis könyvecskéjét, amely a frissen kiérkezettek beilleszkedését hivatott megkönnyíteni. Nos ebben pont azok a lebujok voltak kiemelve, amelyekbe járunk. Állítólag vannak jobb és európaibb helyek is, de azok már Gurgaonban, Delhi egyik alvóvárosában (lakosság kb. 2 millió) vannak. Az pedig már egy másik állam, és abban az államban nem tudjuk visszaigényelni az adót, ezért a diplomaták nem vásárolnak ott. Azért, hogy jót is mondjunk: nagyon udvariasak, segítenek cipelni vagy az autóig, vagy akár haza is szállítják, az benne van az árban. Na persze a szállító fiúnak illik adni 10-20 rúpia baksist.

Élelmiszerek terén ami olcsóbb, mint otthon, az a zöldségek, a gyümölcsök és a csirkehús meg a tej.  Azaz a főtt ételek olcsóbbak mint a hideg kaja. Szerencsére a mi szakácsnőnk jól főz, úgyhogy finom vacsoráink vannak. És hogy annyira ne sajnáljatok minket, minden nap indiait eszünk!!! Ráadásul úgy, hogy a gyerekek miatt van enyhe és csípős változat mindenből.

{Kis kitérőként még egy gondolat a húsokról. A helyiek soha vagy nagyon ritkán esznek húst. Ennek megfelelően nem is könnyű csirkén kívül mást szerezni (marha úgye vallási okokból kizárva, sertés higiéniai okokból kizárva, a birkát szerintem meg nem is ismerik itt). A héten voltunk egy fogadáson, ahol találkoztunk az argentín első titkárral és a feleségével. Ismerve az argentínok étkezési szokásait, gondoltuk, megkérdezzük tőle, ő hogy áll itt a húsokkal, hol lehet húst kapni. Nem csalódtunk, a fiatalasszony meg is adott nekünk egy telefonszámot, akit ha felhívunk, akkor házhoz szállít, és itt angolul idézek mert, annyira jól hangzott: "he will bring you chicken and MEAT" (így nagy betűkkel, kihagsúlyozva, gesztikulálva!). De gondolom Szetey elvtárs is megerősítheti, hogy az argentínoknak ezek szerint a csirke, az nem hús.} 

Nem csak az élelmiszer drága. Mivel korlátozott súlyt hozhattunk magunkkal, konyhai eszközöket csak alig pakoltunk (így is volt 100 kiló). Gondoltuk, majd itt fillérekért megvesszük. Na ez megint nem állta meg a helyét, kb. 100ezer forintot költöttünk már tányérokra, kenyérsütőre, vízforralóra (amely egy még itt is teljesen no-name gép - külön kihangsúlyozta a sikh eladó mikor árkérdeztünk miért olyan olcsó - viszont marha designos, sejtelmes kék fénnyel világít ha be van kapcsolva), vasalóra stb. Vettünk egy mosógépet is, mert az sincs, (ezt ugyanis külön kiemeli a vonatkozó külügyminiszteri utasítás, hogy mosógépet NEM lehet biztosítani a lakásba. TV kötelező, de ugyanakkor legyen csak büdös és koszos az nyamvadt diplomata!) az is drágább mint otthon.

Ami olcsóbb, az a ruha és textil, meg a cipők. Ma vettünk a lányoknak egy-egy tényleg klassz kis szandált, párja 100 rúpia (1 rúpia = 4 forint). És ami nevetségesen olcsó az az újság. Hivatalból jár 4 napilap is, de nem csoda, mert egy-egy lapszám 3 (nem elírás három!!!) rúpiába kerül. Amelyik nagyon drága az 5. Azaz az India Times (kicsit átmenet a Népszabadság és a Blikk között, illetve igazából mind a kettő) kemény 12 forintba kerül naponta. Nem is csoda, hogy a világon egyedülállóan Inidában meredeken emelkedik a nyomtatott sajtó példányszáma.

És persze ami tényleg fillérekért van, az az emberi munkaerő. Jellemzően itt a háztartási alkalmazottaknak 5-6000 rúpiát fizetnek heti 5 nap munkáért. És ez itt nagyon jó fizetésnek számít. Most láttunk, a légierő hirdet felvételt egyetemet végzett fiataloknak 7000 rúpiáért havonta (nem pilótáknak). Tényleg nem értjük, hogyan lehet ezekből a fizetésekből megélni, nekünk nem sikerül 5000 rúpia alatt költeni, ha bemegyünk kaját venni egy boltba. És abból nem egy hónapig vagyunk el!

Na, ez a poszt kicsit panaszkodósra sikerült, de tényleg megrettentünk egy kicsit. Jóval kevesebbet keresünk mint otthon, az élet meg drágább. Ez nem jó egyenlet.

Mindezek ellenére nagyon élvezzük az ittlétet, és biztosan meg fogjuk találni "how to make ends meet".