Így viszont láttunk egy kicsit a maláj félszigetből. Csodálatos itt a természeti környezet: az ország területét ui.  trópusi őserdő fedi. Minden helyen, ami nem teljesen függőleges, ott buja, trópusi növényzet nő.

A késői indulás ellenére időben érkeztünk a központi buszpályaudvarra, ahonnan a taxikhoz irányítottak minket és hamarosan a hotelnél voltunk (másnap azért kiderült számunkra, hogy egy kb. 10 perces metróúttal is kényelmesen beérünk volna a hotelünk elé, az ár tizedéért (sem)). Paco tudatosan egy nagyon jó hotelt keresett nekünk, hogy legyen egy kis kényeztetésünk is az út végén. A Traders hotel (itt szálltunk meg) egy 34 emeletes épület a város szimbólumának számító Petronas Towers előtti téren. Modernül berendezett épület, számunkra már szinte a feledés homályába vesző kényelemmel és luxussal (mikor is voltam utoljára olyan helyen, ahol süppedős a padlószőnyeg, élmény aludni az ágyon, lehet a párnafajtákból választani, van fürdőköpeny, mindenfelé tükrök, hangulatvilágítások, stb.....).

Elsőre ezt a luxust nem tudtuk érdemben élvezni, mert a bejelentkezésnél jöttünk rá, Kriszti számítógépét ott hagytuk a buszon. A nagy kapkodásban mikor leszálltunk, senkinek nem jutott eszébe, hogy Peti ülésének a zsebében volt. Gondolhatjátok mennyire el voltunk keseredve. Hatalmas mázlinkra, valami felsőbb hatalom által irányítva, én az éppen olvasott könyvembe a buszon kapott jegyet tettem könyvjelzőnek és azon rajta volt a busztársaság telefonszáma. Ha ez nem lett volna nálunk, semmilyen támpontunk nem lett volna a keresés elindításához, mert a megadott telefonon jelentkező diszpécser naponta vagy 50 buszt küld Penangról Kuala Lumpurba és ebből legalább 10-et 10 órakor. Mi pedig nem tudtuk hol vettük a jegyet, csak arra emlékeztünk, hol volt az iroda, de ott legalább huszonöt másik is volt a közvetlen szomszédban. A concierge vezetése nagyon segítőkész volt, azonnal elkezdett telefonálni helyettünk és egy óra múlva megkaptuk a hírt: a buszvezető megtalálta a gépet, és másnap hozza vissza Kuala Lumpurba. Itt nagyon jól jött, hogy a Tripadvisoron Kuala Lumpurban másodiknak szavazott hotelben laktunk, hibátlanul elintézték, hogy visszakapjuk Kriszti notebookját, csak a taxit kellett kifizetnünk, amely visszahozta az buszpályaudvarról. Az egész intermezzo – azon felül, hogy nagyon rossz perceket okozott mindannyiunknak – nekünk azt bizonyította, hogy Malajzia igazán kulturált ország. Nem vagyok benne biztos, hogy sok helyen visszakaptuk volna a számítógépet.

Mi egyébként a 26. emeleten laktunk, ahonnan már igen jó kilátás nyílt a városra. Ezt csak a 33. szinten lévő medence überelte, amely mellett a kényelmes kiülőket eleve úgy helyezték el, hogy a lehető legjobb kilátás nyíljék a Petronas Towers-re és a térre. A tornyok kellemes meglepetéssel szolgáltak számunkra, mert este tényleg nagyon jól néztek ki kivilágítva. Sajnos nem jutottunk fel, mert mint kiderült, legkésőbb reggel 7-re sorba kell állni, hogy a fél kilenckor nyitó pénztárban még aznapra jegyet tudjunk kapni. Na ezt passzoltuk.

A szálloda előtti tér a város egyik büszkesége – méltán.  Trópusi növényekkel ékesített buja kert, szökőkúttal, gyerekjátszótérrel és gyerektocsogóval, romantikus lugasokkal. Sokszor átkeltünk rajta, mert ezen keresztül vezetett utunk a torony alatti bevásárlóközponttal egybeépített metrómegállóhoz.

KL tiszta, modern város, autópálya méretű utakkal, jó tömegközlekedéssel, segjtőkész emberekkel - de nem sok látnivalóval. Mi megnéztük a nemzeti múzeumot (és tanultunk egy kicsit az ország történetéről), elmentünk a királyi palota mellett, megnéztük a történelmi városrész főterét (Merdeka tér), bementünk a népművészeti dolgokat (és biszbaszokat) áruló Central Market-ra, no és persze jártunk a Chinatownban. Felüdülés volt újra tiszta városban járni, ahol nem tömegek vannak mindenhol, mossák az épületeket, mindent rendben tartanak és senki nem pisil az utcán, ...

Legnagyobb élményünk azonban nem közvetlenül a városhoz kötődik, hanem az utolsó esti szentjánosbogár-túrához. Paconak nagy vágya volt, hogy ezt lássa, és már Penangból el akartunk menni megnézni, de sajnos akkor eleredt az eső, -és esőben mint most már tudjuk a szentjánosbogarak nem repülnek – így lemondtuk a túrát. Kitartó kereséssel sikerült egy együtműködő túraszervezőt találnunk, akinél hosszas alkudozás után (na itt jól jött az indiai gyakorlat) sikerült a majometetetést és a vacsorát kivetetni a programból, így egyrészt a túra hossza másrészt ára is többé-kevésbé elfogadható lett. Egy kis izgalom előzte meg viszont az élményt, ui. az indulás előtt 2 órával elkezdett zuhogni az eső és nem akarta abbahagyni. Azért elzarándokoltunk a Chinatown-ban levő túraszervezőhöz, kevés optimizmussal. Ő biztosított hogy az nem jelent semmit, hogy KL-ben esik, mert ahol a bogarak vannak ott szép az idő, hisz már két csoportot is indított oda ma. Rávettük, hogy hívja fel a helyi partnerét, aki  szintén biztosított minket, az idő gyönyörű, menjünk. Belevágtunk hát. Egy külön kisbuszt kaptunk. Az izgalmaknal azonban még nem volt vége: a vezetőnk amint elindultunk, elkezdte mondani nekünk, hogy szerinte nem fogunk odaérni, mert már nagy a forgalom délután és így hosszabb az út és hogy ő ezt már sokszor mondta a cégnek, stb. De azért ő mindent megpróbál, hogy odaérjünk. Majd pár perc múlva megállt tankolni és az út folyamán még a szüleinek is leszállítottunk egy ajándékot (hm). Ezeket leszámítva azonban tényleg sietett, mentünk a leállósávban, folyamatos csutkagázon (ez kb. 110 km/órát jelentett) stb. Tényleg óriási forgalom volt. Biztatott, hogy talán késve indul majd a hajó, az máskor is van úgy. Mikor már ½ órával is elmúlt a hajóindulási idő, egy kicsit elszomorodtunk. De minden jó, ha jó a vége: mikor végre rövidebb keresés után végre megtaláltuk a kikötőt, biztosítottak, hogy bár a hajó már elment, 10 perc múlva indul majd másik.

A nehézségeket azonban elsöpörte az az élmény, ami a folyón várt minket. A kis motoros hajóval (melyben rajtunk kívül csak egy másik család utazott) elindultunk a folyón felfelé vélhetőleg mangrove-fák között (a sötétben nem tudtuk pontosan kivenni), s egy 15-20 perces út után, melynek során elhagytuk a városkát és csak az érintetlen természet vett minket körül, megláttuk az első fát, ahol bogarak voltak. Úgy nézett ki, mint egy varázslatos karácsonyfa. A fénylő bogarak mint megannyi apró lámpácska világítottak, ráadásul persze ide-oda repültek, így a kép pillanatról pillanatra változott. A folyó egyik partján kilométer-hosszan voltak ilyen szentjánosbogár-fák, de még ígysem lehetett betelni vele. Nagyon boldogok voltunk, hogy végül összejött ez a kirándulás.

Másnap már az utolsó napunk volt Malajziában. Semmi komoly tervünk nem volt, csak élveztük a hotel kényelmét és szolgáltatásait (medence, szauna, gőzkabin), bámultuk a Petronas Towers-t és a várost, majd ettünk egy finom sushi ebédet. Azután már irány a reptér.

Összességében nagyon tetszett Malajzia. A természeti környezet gyönyörű, az éghajlat ideális, az embereket kedvesnek találtuk és az angollal könnyedén elboldogultunk bárhol, sokkal kevesebb az ember és sokkal nagyobb a tisztaság, mint itt Indiában (bár ez nem nagy kunszt). Kicsit nehéz is volt visszajönni a szmogba és a mocsokba. Ilyet még nem tapasztaltunk, mert eddig mindig Indián belül utaztunk, ahol vannak kisebb különbségek, de alapvetően mindenütt kosz van, és mindenütt milliónyi ember van.