Állandó terrorveszély
Erről már írtam a makro résznél, de a mi életünket is komolyan befolyásolja. Már teljesen hozzászoktunk ahhoz, hogy a bevásárlóközpontok bejáratánál megmotoznak, át kell menni egy fémdetektoron és átkutatják az ember táskáját. Minden hónapban kapunk valamelyik társkövetségtől (általában az amerikaiaktól) figyelmeztetést, hogy terrorcselekmények várhatók India nagyobb városaiban. Ha ezeket mind betartanánk, gyakorlatilag el sem tudnánk hagyni a követséget. Ahova egyébként csak úgy tudunk behajtani, ha átvizsgálják az őrök az autót. A szállodákban is ki kell nyitni a csomagtartót, motorháztetőt, végigtükrözik az autó alját, még akkor is, ha az autó nem is marad a parkolóban.
A gyerekek iskolájába csak belépővel lehet bemenni, és az alsósokat nem is engedik ki, csak szülői felügyelettel. A bejáratokat fegyveres őrök őrzik, komoly katonai állasokban, homokzsákokkal, betontömbökkel megerősítve. Az iskolának 5 napra elegendő élelme van tartalékolva arra az esetre, ha a gyerekeket valamilyen vészhelyzet miatt nem tudnák hazaengedni. A gyerekek nem csak a tűzriadót gyakorolják, de azt is, mit kell tenniük egy esetleges terrorista fenyegetés esetén. Ezek persze nem teljesen általánosak itt sem, de az amerikai iskola kiemelt objektum, már csak azért is, mert közvetlenül az amerikai követség mellett van.
Ezek azok a minden nap tapasztalt apróságok, amelyeket az ember meg tud szokni. Kevésszer gondolunk bele abba, miért is vannak ezek az óvintézkedések, de sajnos a hírek időről-időre figyelmeztetnek rá. Most például Varanasziban robbantott egy szélsőséges szervezet, a turisták és a hívők által leginkább látogatott környéken. Sajnos több halálos áldozat is van, köztük külföldiek is.
Az életünket persze nem lehet úgy élni itt, hogy állandóan erre gondolunk, de attól még a háttérben ott van ennek a veszélye.
Állandó kitettség a trópusi betegségeknek
Lekopogom, eddig semmilyen komoly baj nem ért minket, de folyamatosan vigyázunk is magunkra. Zöldséget csak otthon eszünk, miután lefertőtlenítettük. Itt ugyanis egy egyszerű hányós-hasmenéses betegségnél (persze az sem kellemes) sokkal komolyabb dolgokat is össze lehet szedni.
A szúnyogcsípések ellen sem csak azért kell védekezni, mert kellemetlenek, hanem mert mindegyik magában hordozza a malária vagy a dengue-láz lehetőségét. Kenjük is magunkat szorgalmasan a szúnyogriasztó kencékkel, és a hálókban – a hideg hónapokat kivéve – állandóan megy a szúnyogriasztó.
Ezeket is megszoktuk, de azért mindig figyelnünk kell rá. Az ember hajlamos egy idő után hamis biztonságérzetbe ringatni magát, „Ó hát eddig nem történt semmi, biztos nem lesz bajunk, pedig ennek semmi alapja nincs. Pont annyi esélyünk van, hogy az 5csillagos hotel vegyes salátájában megbújó következő paradicsommal eszünk meg valamit, amit nem kellene, mint az első héten. Biztosan van olyan baktérium/vírus, amelyhez már hozzászoktunk, de még biztosabb, hogy van 50 másik, amely rendesen kicsinálna bennünket. Mondjuk olyan, amelybe az indiaiak is simán belehalnak.
Nem akartam nagyon fekete képet festeni az ittlétről, de ez is hozzátartozik. Persze nem ezen rágjuk magunkat éjjel-nappal, mert akkor már rég hazamentünk volna, de tisztában vagyunk vele, hogy ezek olyan plusz kockázatok, amelyekkel otthon vagy más „kultúrhelyen” nem kell számolni. De azért kezelhetők, végül is nyaralni is szokott az ember olyan helyen ahol jobban kell vigyázni. Tekinthetjük ezt most egy ilyen –hosszúra nyúló - nyaralásnak. :-)
Nem lehet tudni mit eszünk
Ez sem volt benne az eredti SWOT-ban, de azért fontos.
Otthon sem mindig tudja ez ember mit sikerül megenni, de itt Indiában ez még nagyobb veszélyt rejthet. Itt sokkal megengedőbbek a szabályok a vegyszerek használatát illetően és még azokat sem tartja be senki. Egyes információk szerint még DDT-vel is permeteznek az elmaradotabb vidékeken. Az pedig sajnos biztos forrásból tudom, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket női nemi hormon - oxycotin - injekciókkal serkentik a gyorsabb növekedésre és a teltebb termésre. Ezek után nehéz sürgetni serdülő lányaimat, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt egyenek. A fiamról nem is beszélve (mondjuk őt nem fenyegeti nagy veszély, soha nem eszik zöldséget vagy gyümölcsöt)
A húsermékeknél sem jobb a helyzet, itt senki sem szívbajos az antibiotikumok használatát illetően, akármivel is fordulunk az orvoshoz, még a gyerekeknek is többféle, széles spektrumú antibiotikumot írnak fel. Képzelem mennyit nyomnak bele az állatokba, hogy ne legyenek betegek. Csak abban tudok reménykedni, hogy egyes helyeken még ezt sem tudják megengedni maguknak a farmerek. Csak ott meg a higiéniai körülmények lehetnek elfogadhatatlanok.
Az egyetlen ami ellensúlyozza ezeket, hogy az otthon elfogyasztott sok E meg másféle ételkiegészítőből itt szinte nullát eszünk, mert nagyon elvétve került az asztalunkra feldolgozott élelmiszer. Csak remélni tudjuk, hogy a két hatás nagyjból kioltja egymást.
Utolsó kommentek