A gyerekek őszi szünetét kihasználva újabb útra vállalkoztunk, ezúttal India észak-keleti részébe utaztunk el. Nem minden izgalom nélkül, ugyanis két és fél nappal az utazás előtt én belázasodtam. Mint minden magas láz esetében, fájt minden végtagom, a szemem, meg általában alig tudtam mozogni. Sajnos pontosan ezek a tünetei a dengue-láznak is, amely minden évben megjelenik a monszun után, de idén úgy tűnik sok-sok év óta a legnagyobb járvány lesz Delhiben. Egyesek szerint a sok eső, mások szerint a sok építkezés miatt keletkező pocsolyák miatt. Ezt is szúnyogok terjesztik ugyanis. Megijedtünk, mert a dengue-láz 5-7 nap teljes ágynyugalom (a láztól és a fájdalomtól olyan levert az ember), és vérkép megváltozása miatt kizárt a repülés. Másnap szinte az egész délelőttöt a kórházban töltöttem várva az orvosra meg a vérvizsgálatra (tegyük hozzá addigra már nem volt lázam), de megérte, mert estére kiderült, csak egy egyszerű vírus vagy baci fertőzött meg. Ennyire még soha nem örültünk a hasmenésnek!!!

Az izgalmak után pénteken (október 8.) dél körül elindultunk Guwahatiba. Ez a legközelebbi reptér úticélunkhoz, Cserrapundzsihoz vagy Szóhrához, ahogy a helyiek hívják (érdekes, hogy az angolok szinte semmilyen indiai nevet nem bírtak kimondani, ezért mindennek többé-kevésbé új nevet adtak. Előszeretettel ragasztottak pl. „a” betűt a nevek végére, így lett Shiv isten Síva, Lord Ram, Ráma, sőt az eredeti szankszrit szerint a jóga is csak yog. Hogyan lett Sohra Cherrapunji? Rejtély)  . Szóhra a világ legnedvesebb helyeinek egyike, évente átlagban kb. 12.000mm eső esik (mivel egy-egy év magas vagy alacsony csapadéka befolyásolja a sok éves átlagot, minden évben változik, melyik falut illeti meg a legnedvesebb hely címe). Igen, jól látjátok, 12 méter. Mindezt úgy, hogy ez a mennyiség gyakorlatilag a monszun alatt hat hónap alatt lezúdul, aztán még esik egy kicsit és van három olyan hónap, mikor alig van csapadék. Ebből következik, hogy az eddig egy nap alatt mért maximális csapadék viszont egyértelműen itt esett – 1563 mm, 1995 június 16-án. Mivel idén otthon is nagyon sok eső esett, azt hiszem értékelni fogjátok, hogy az előrejelzések szerint Magyarországon is megdőlhet az éves csapadékrekord - 1560mm. Azaz az a sok eső ami tavasszal, júniusban meg szeptemberben napokig ömlött, plusz a sok hó ami februárban lepte el az országot (meg ami még esetleg esni fog télen), az itt Megalájában egy nap alatt is leeshet. Felfoghatatlan. Ja, és az egy év alatt esett abszolút csapadékrekordot is ez a hely tartja, 1974-ben 24.555,3 mm eső esett. Gyors fejszámolás – ha hazánkban minden évben az eddigi maximális csapadék esne (végül is maximumot hasonlítunk), akkor több mint 15 év telne el, amíg elérnénk az itteni rekordot.

Miért is történik ez így? (akit nem érdekel a természetföldrajzi fejtegetés ugorjon a következő bekezdésre). Megalája (Meghalaya) államot egy kb. 1500-2000 méter magasan fekvő hegység alkotja, amely meredeken ugrik ki a bangladesi alföldből. A bengáli öbölből a délnyugati monszunnal érkező nedves légtömegek akadálytalanul átrepülnek az alföldön, és a hegyeknek ütközve a gyors emelkedéstől lehűlnek. (Arra még biztos mindenki emlékszik, iskolai tanulmányaiból, hogy ez sok esőt jelent. A világ másik nagyon esős helye Mt. Waialeale pont ezért kap sok esőt, mert a tengerből párolgó víz csapódik ki rajta) Ez sok helyen megtörténik a világon, de itt a Himalája felől viszonylag magasan érkező hideg levegő is találkozik a vízpárával teli levegővel (mivel majdnem kétezer méter magasak a hegyek). Ezt tetézi a hely földrajzi adottsága, hogy a hegyek-völgyek egy kb. 100 km²-es területre koncentrálják az esőt. Így ezen a területen a monszun idején esetenként 5-10 napig folyamatosan ömlik az eső.

Nos ide igyekezünk, egy Cherrapunji Holiday Resort nevű helyre, amely ugyan nem Cserrapundzsiban van, hanem Laitkynsewban, de azzal nem lehetne hirdetni, hogy a világ „esőfővárosában” lakhat az egyszeri turista. Ez a hely messze van. Nagyon. Mikor nekiindultunk nem is tudtuk mennyire. A repülőút 2 óra, Guwahati kb. olyan messze van, mintha Barcelonába repülnénk. Legnagyobb megdöbbenésünkre a pilóta leszállás előtt felhívta a figyelmünket, hogy egy kicsit rázós lesz a leszállás, mert a reptéren és környékén óriási eső van. Októberben? Hiszen akkor már nincs monszun! Sajnos igaza volt, életem legrosszabb leszállása volt, akkorákat dobott a gépen a vihar, hogy majd kiestünk székből. Az előre lelevelezett sofőrt hamar megtaláltuk, és elindultunk Shillongba, ami Megalája fővárosa és 100 km-re esik a reptértől. Arra otthon nem gondoltunk, hogy a 16:30-as  érkezés azt fogja jelenteni, végig sötétben fogunk autózni, hiszen Delhiben fél hatig világos van. India azonban ugyanúgy egy időzóna mint kontinentális Európa nagy része, tehát a barcelonai példa itt is áll csak fordított előjellel - itt jó egy órával előbb megy le a nap mint Delhiben. Adjátok hozzá ehhez a zuhogó esőt, kb. 1500 méteres szintkülönbséget, az indiai utak általános állapotát, és kész is van a poklok útja. Kezdtük egy félórás álldogálással egy dugóban. Aztán a városból kiérve nekimentünk a szerpentinnek, nagyjából ezer teherautó társaságában. Állandóan kanyargó út, a hegynek fel 20-al cammogó teherautókat előzik a 25km/óra sebességgel száguldó üresebb teherautók. Szemből mindenki rémesen beállított lámpákkal, vagy reflektorokkal világít a szemünkbe. A fénykévékben jól látszik a zuhogó eső. Az út katasztrofális, helyenként olyan szakaszokkal, ahol annyira elfogyott az aszfalt, hogy a sáros lyukakat kerülgetve próbálunk előrehaladni. Kicsit úgy éreztem magam az első ülésen, mint a dagadt tudós érezhette magát a Jurassic Park I.-ben, mikor az ellopott dínótojásokat (ugye tojások voltak?! Vagy csak DNS ?) próbálta felrakni a hajóra. Mondjuk körülötte nem dudált-tolongott senki, de az eső, az út, valamint a félelemfaktor teljesen olyan volt. Az útikönyv szerint két óra a 100 km-es út. Nekünk a sötéttel és a zuhogó esővel nehezítve 4 óra volt.

A zuhogó esőben megérkeztünk a Hotel Majestic nevű, a LP által ajánlott és a neten is jónak tűnő szállodába. Inkább nem írok róla. Sajnos még egyet kell majd aludnunk Shillonban visszafelé, és eredetileg itt terveztük azt is. Ezt még erősen meggondoljuk. De most az a fontos, hogy végre fedél van a fejünk felett. Szakad ugyan az eső, de erősen koncentrálunk rá, hogy holnap már sütni fog a nap!

(a történelmi hűség kedvéért mire felkerült a blogra a poszt, már másutt vagyunk de most maradni fogunk a jelenidejű tudóstásoknál.)