Most elkezdem a SWOT elemzés második részét, amely a mi „mikro” szemszögünkből vizsgálja az itteni életet.
A formalitás hiánya
Annak ellenére, hogy a hagyományok rabjai, azt nyugodtan mondhatom, az üzleti életben nem rabjai a formalitásnak. Indiai üzletembert ritkán látni nyakkendőben, ha van rajtuk az rögtön gyanús, szinte biztos, hogy tanácsadó az illető, aki azt reméli, hogy jó sok pénzt fog majd keresni rajtad. Esetleg bankár vagy auditor, akikkel elég kevés dolgom van. Ezért én nagy ívben kerülöm a nyakkendős embereket a fogadásokon. Én is nagyon ritkán viselek nyakkendőt, és még egyetlen egyszer sem sikerült alulöltöznöm az indiaiakat. Mindig van valaki, aki egy egyszerű fehér lepelben van, mezítláb, szandálban. De láttam már rövidnadrág-saru kombót is.
Az üzleti életben elég direktek, nem kerülgetik órákig a témát, hamar rátérnek a lényegre. Én nagyon élvezem, hogy ritkán kell pózolnom. Szerencsémre a kereskedelmi minisztériumban is a legtöbb ember, akivel dolgom van közvetlen és elég laza. Kifejezetten értékelik, hogy én sem ragaszkodom a formalitásokhoz. Még jó, mert az is igaz, az itteni külügyminisztérium emberei már korántsem ilyenek. Mondjuk, a mi diplomatáinknak sem kell a szomszédba menniük, ha kivagyiságról van szó. Én pedig annyira nem rangkórságban szenvedő közegben dolgoztam eddig, hogy ezt nagyon nehezen viselném. Szerencsére az én szakterületemen nem kell.
A világ legjobb konyhája
Zsuzsi és én mindketten imádjuk az indiai konyhát. A gyerekek változó intenzitással, de szintén szeretik, nem maradnak éhen, ha csak indiait lehet enni. Már csak azért sem, mert ha semmi nem ízlik nekik, mindig ehetnek a frissen sült, jobbnál jobb, kelt vagy keletlen indiai „kenyerek”-ből. Mi meg közben tobzódunk a jobbnál jobb kajákban. Annak lehet köszönhető az itteni utánozhatatlan ízvilág, hogy elképesztő variációban használják a fűszereket. Egy magyar receptben ha 6-7 fűszer van előírva a són kívül, akkor az már egy bonyolult étel. Itt a legszimplább kajában is 8-12 féle fűszer van, és ezek közül legalább egy eleve valamilyen „massala (vagy masala)”, azaz fűszerkeverék, amelyek önmagukban 1O-15 féle alapanyagból készülnek. De van olyan fűszerkeverékünk, amely 45 (!!!) féle alkotóelemből áll (és ezekből egyik sem „E”).
Az indiai konyha egyébként nagyon macerás, egy étel elkészítése hatalmas munkát igényel. Eleve szinte minden azzal kezdődik, hogy fokhagymából és gyömbérből pasztát kell készíteni. Ehhez jön több kiló hagyma meghámozva, apróra vágva. A húsokat jellemzően mind pácolni kell. Szóval csak az előkészítéssel órákat el lehet tölteni. Aztán jön maga a főzés, amely egy óránál ritkán tart rövidebb ideig. Mondjuk van a híres „vajas csirke” (butter chicken), amelynek a receptje úgy kezdődik, hogy „csinálj chicken-tikkát”. (joghurtos-fűszeres pácban minimum négy óráig pácolt rostonsült csirke – nagyon finom). Ez a kiindulópont, csak ezután jön a recept! Aztán ott vannak a köretnek tálalt frissen sült „kenyerek”, amelyeket tényleg csak frissen lehet elkészíteni.
Viszont cserébe fantasztikus ízeket tudnak produkálni az indiaiak. Nekem az az elméletem, hogy amiatt ez a legízesebb konyha a világon, mert gyakorlatilag háromezer éve csiszolgatják. Ha belegondoltok, amit most „magyaros” konyhának nevezünk nincs több mint 200 éves. Olasz konyha? Maximum 500 éves. (de gyanítom az sem sokkal több, mint a miénk, a pizza például a XIX sz. végéről való) Francia? Dettó. Itt az indiaiak viszont most is az ezer éves gyökereknek megfelelően főznek. Persze itt is haladnak a korral, például sok bébikukoricás ételük van, azt tuti nem készítették Buddha idejében. De a többinek nagy részét szerintem igen.
Évi 8 hónapot lehet a kültéri (fűtetlen) medencében fürdeni
Erről sokat szerintem nem kell írni. Minden hétvégén úgy érezhetjük magunkat, mintha szabadságon lennénk a medence partján. Nekem külön előnyös. Ha nem tudnék minden nap fél órát úszni, a sok jó kaja miatt (lsd. előző pont) már valószínűleg 95 kiló lennék, így viszont a bevitt kalóriák egy részét a reggeli úszás alatt el tudom égetni. Az igaz, novemberben már kicsit hűvös a víz, májusban meg túl meleg (legalábbis az úszáshoz, pancsolni nagyon is kellemes), de összességében az ittlétünket nagyban megédesíti a medence.
Csodásan színes az ország (a nők ruhái, a festett teherautók, minden)
Ezt leírni nagyon nehéz. Mint férfi talán azzal tudnám jellemezni, soha nem gondoltam volna, hogy a türkizkéknek húsznál is több árnyalata létezik. Itt pedig egy száriboltban ennél talán több is van. És minden nő ezeket a színes ruhákat hordja, a legutolsó koldus is. Ott dolgoznak a földeken, olyan színes és hímzett ruhában, amilyet Európában maximum egy karneválra venne fel bárki. Mert nem csak színesek a ruhák, hanem a végtelenségig díszesek is. Itt mondjuk már vannak fokozatok, van olyan anyag, amely csak nyomott mintás, van amelyik hímzett, van amelyik flitteres és persze ezek bármilyen kombinációja. Aztán ezekhez a ruhákhoz számunkra elképzelhetetlen mennyiségű ékszer tudnak felvenni. Ez sem társadalmi státusz kérdése, annyi csak a különbség, hogy aki gazdag, azon az ékszer arany és ami csillog az gyémánt. De a legszegényebb embereken is van ékszer. A férfiakon is, egy gyűrű minimum (lehetőleg bazi nagy kővel) de sok helyütt fülbevaló, nyaklánc, vagy karkötő is.
A sok szín nem merül ki a ruhákban. Olyan színekre tudják festeni a házaikat, amelyek málunk legfeljebb a Tikkurila reklámban fordulnak elő. A teherautókat részletekbe menően kidekorálják. Erre van pénz, rendes abroncsokra nem mindig. Minden tárgy, amit készítenek színes. A templomaik egészen elképesztően színesek. Nyugodtan használják az erős színeket, minél rikítóbb, úgy tűnik annál jobb. Az istenszobraik a mi fogalmaink szerint bazári giccsek a sok és erős szín miatt. Ez az otthoni szentélyekben és a három méter magas templomi szobrokon is megjelenik.
A mi európai szemünknek bizony eltartott egy ideig, amíg megszoktuk ezt a kavalkádot, de most már nagyon élvezzük. Nem csodálom, hogy szinte az első dolog, amit egy indiai Európáról mond, az, hogy „olyan szürke”. Az itteni környezethez képes mindenképpen.
A maharasztrai mango majdnem olyan finom, mint a magyar eper
Magáról a mangoról már született egy poszt, ezért azt újra nem részletezem. De nem csak a mango zseniális, minden gyümölcs íze csak szuperlatívuszokkal jellemezhető. Sajnos ez nem mindenütt igaz, itt Delhiben például csak átlagos gyümölcsöket lehet kapni, de délen, ahol termelik azokat, mintha egy másik fajtát ennénk. Az ananász és a banán édes és szétomlik az ember szájában. Biztos a többi gyümölcs is ilyen finom lehet, de mi csak olyat merünk enni, amit meg lehet hámozni, vagy mi magunk fertőtlenítettük le.
sibus 2010.10.15. 12:51:53