Mármint a monszunnak. Múlt pénteken esett utoljára, azóta szépen süt a nap. Így mindannyian azt gondoljuk, kijelenthetjük: a monszunnak vége. Ideje, már nagyon vártuk a jó időt. Egyből jobb kedve van mindenkinek. Biztosan nagyon kell itt az eső, de az idén egy kicsit sok volt a jóból. A pakisztáni áradások híre gondolom elért hazáig (20 millió embert érintett), de arról, ami itt Indiában történt biztos nem hallottatok, hiszen még itt is csak az újság 11. oldalán volt róla tudósítás. Pedig Indiában is több mint 200-an meghaltak és 1200 falut érintett az árvíz. Ezerkétszázat. Magyarországon ez nagyjából azt jelentené, hogy az Dunától keletre minden települést elöntött a víz. Gondolhatjátok, milyen hír lenne. Itt meg, ahogy mondtam a 11. oldalra került. Persze az is igaz, a három állam, ahol az árvíz pusztított 3,5x akkora mint hazánk és majdnem 22x annyian laknak bennük. De ez elsősorban Uttar Pradés miatt van, amely ha önálló állam lenne, a világ hatodik legnépesebb országa lenne (190 millióan lakják) !!!. A másik kettő Hariána és Himacsal Pradés együtt akkora mint hazánk (csak 27 millió lakossal) és ott is 100 körülvolt a halottak száma. Szerencse, hogy otthon ilyen árvízek már nincsenek. Volt értelme a sok közmunkának anno.

A közelgő Nemzetközösségi Játékok előkészületeinek sem tett jót a sok eső, minden építkezés csúszott. Még most is dolgoznak szinte mindenütt, pedig a csapatok nagy része már beköltözött a faluba, amelyet nekik építettek. Ekörül rengeteg botrány van, az ott uralkodó körülmények miatt. Van olyan ország, amelynek a versenyzői inkább hotelbe költöztek, vannak, akik maguk takarították ki az épületeket (biztos rájöttetek: a skótok voltak!). A szervezők persze arra hivatkoznak, hogy az indiai higiénia normák mások. Azt hiszem ez a legbutább kijelentés egy nemzetközi rendezvény szervezőjétől (bár nem, mondhatta volna at s, hogy India nem képes egy nemzetközi rendezvényt lebonyolítani). De még az indiaiak is elégedetlenek, az egyik versenyző alatt pl. leszakadt az ágy. Az indiai lövészeknek pedig nincs muníciójuk - jelen esetben szó szerint - a többi országtól kunyerált kölcsön töltényekkel gyakorolnak. Az indiai biciklisták is fellázadtak, mert aláirattak velük egy szerződést, hogy az indiai szövetségtől kapott sokmilliós új kerékpárjaiknak bármilyen baja történik, ők a felelősek, meg kell téríteniük a kárt a szövetségnek. Azt hiszem, most már tudom miért van pusztán egyetlen árva olimpiai bajnoka Indiának. Ilyen körülmények között én sem tudnám a maximumot nyújtani.
A rossznyelvek persze azt beszélik, hogy nagyon is jól jött az eső a szervezőknek, így van mire fogni, hogy nem tudtak időre elkészülni. Ebben egyéként van valami, mert az eredeti határidők szerint már márciusban mindent át kellett volna adni. Így kicsit érthetetlen miért hivatkoznak az elhúzódó monszunra.
De a sok negatívum mellett nagyon is látjuk, van értelme az esőnek. Minden csodálatos zöld, a levelek ragyognak, egy szem por sem volt rajtuk (sajnos ez átmeneti, már újra kezdenek szürkülni, főleg az utak mentén). A növények őrült növekedésnek indultak. Az erkélyünk előtti fikuszfát még tavasszal megritkíttattuk, hogy több fény jöjjön a lakásba. Az egyik levágott ág helyén mostanra (kb. 6 hónap) kétszer akkor hajtás nőtt, mint amekkora növényt nagymamámnak anno 5 év alatt sikerült féltő gonddal nevelgetnie a verandán. Ha belegondolok mennyire óvta, locsolgatta, forgatta, tisztogatta. Hogy örülne, ha láthatná, mekkora fák nőnek itt ugyanabból!  
De mi azért örülünk, hogy vége az esős évszaknak. Végre meg lehet szárítani a ruhákat, nem nedves minden. Nem is csoda, a korábbi 90% körüli páratartalom egyik napról a másikra lement 50%-ra. Ez újabb nagy különbség a hőérzetünkben, eddig a 32 fokban egy kicsit melegünk volt, de most rövidnadrágban-pólóban szinte már hűvösnek érezzük a levegőt. Kíváncsi leszek most akik jönnek látogatni minket hogyan fogják megélni a 30-32 fokot, mert nekünk ez most nagyon kellemes. Még a napon is elviselhető.
Szerző: zdyzs  2010.09.30. 04:07 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása