Nagyon kényelmes couchette-ünk volt. Persze a vonat nagyon indiai, de nem sokkal rosszabb minőségű mint egy lerobbant MÁV szerelvény. Az Indiában töltött időnk szerintem a tőlünk elvárható maximálisra növelte toleranciánkat a kosz iránt, ezért nem zavartattuk magunkat túlságosan. De a fülke tágas, így sokkal jobb volt az út, mintha egy autóban kucorogtunk volna 20 órát. Kicsit megrettentünk, mikor a mellettünk ülő fiatal lány az ülése alá láncolta a bőröndjét, de minden probléma nélkül (és minden csomagunkkal) megérkeztünk Dzsájszalmerbe, annak ellenére, hogy Zsuzsi a legjobban akkor tudott aludni, mikor ő vigyázott a csomagokra.

Dzsájszalmer városát 1056-ban (!!!) alapította Dzsájszal (Jaisal) törzsfőnök. A törzs addig kifejezetten rablásból élt, a selyemúton utazó kereskedőket fosztották ki rendszeresen. A korábbi telephelyük nem bizonyult elég védhetőnek, ezért egy remete jóslatának hatására (itt Indiában szinte mindent az égiek vélt tanácsára csinálnak. Ma is, még egyes kormánytagok is kikérik egy nagyobb döntés előtt valamilyen jós véleményét) egy 200 m magas dombra építettek egy erődöt. Ez az erőd azóta megvan, és azóta is egyfolytában laknak benne emberek, így a világ legrégibb folyamatosan lakott vára. A Lonely Planet homokvárhoz hasonlítja, ami két okból is jogos, egyrészt homokkőből épült, másrészt a 99 kerek bástyájával nagyon hasonlít azokra a várakra, amelyeket a megfelelő alsó résszel rendelkező műanyag homokozó vödör segítségével szoktunk előállítani a tenger- vagy más vízparton. Lakói nehezen hagytak fel a rabló életmóddal, és kétszer sikerült a nem megfelelő ember cuccait eltulajdonítani (pl. mikor a delhii szultán 1500 lovát és 1500 szamarát kötötték el. Gondolhatjátok, hogy a szultán nem hagyta annyiban), akkor a vár látszólagos bevehetetlensége ellenére legyőzték őket. A radszasztáni szokások szerint nem várták meg, amíg elfogták őket, hanem a harcosok és feleségeik rituális öngyilkosságot követtek el. Az egyik esetben állítólag csak az asszonyok 25 ezren!!! Képzeljétek mennyien lehettek az ostromlók, ha egy 25ezres sereg kilátástalannak ítélte a harcot! Ez is mutatja, milyen más számokkal találkoztunk itt Indiában. A párhuzamosan Európában zajló százéves háborúban 25ezer ember egy teljes hadsereget jelentett, ha nem többet. Csak összehasonlításképpen, Cromwell hadseregében 22.000 katona volt.(forrás Wikipédia) 

A városról semmi említésre méltót nem lehet elmondani három havelin kívül. Haveli itt eredetileg a gazdag polgárok által épített házakat jelentette, ma már mindent megpróbálnak havelinek eladni. Mi háromban voltunk, amelyeket az arany és ópiumkereskedelemben meggazdagodott helyi Jain üzletemberek építettek. A városban eredetileg nem nagyon voltak kereskedők, mert féltek, hogy a rablólovagok őket is kirabolják. Az egyik uralkodó egyszerűen megoldotta a helyzetet, elrabolt kb. száz kereskedő családot, és ha akarták, ha nem, letelepítette őket Dzsájszalmerben. Végül jól jártak, mert olyan gazdagok lettek, hogy a helyi uralkodónál nagyobb házakat építettek és mint főminiszterek ők pénzelték a királyi családot. Ha a palotát és a haveliket összehasonlítjuk, itt is bebizonyosodott, hogy hosszú távon a kettős könyvelés többet ér mint a kardforgatás. Nem mintha a maharadzsa palotája nem lenne lélegzetelállító. De a kereskedők családja még most is a havelikben lakik, a maharadzsa rég nem. Azzal, hogy a bombayi kikötőt a Kelet-Inidiai Társaság jó sok pénzből felfejlesztette, Dzsájszalmer jelentősége csökkent (már nem erre mentek a karavánok), aztán az indiai szubkontinens kettéosztása végképp betette nekik a kaput, mert a pakisztáni-indiai határon nem lehet(ett) átmenni. Ezért a dúsgazdag kereskedők leszármazottai ma a régmúlt dicsőség halvány fényében sütkérezve tengetik életüket az elődök által épített káprázatos palotákban, és az odatévedő turistákat akarják a felújításra hivatkozva gátlástalanul megkopasztani, 4szeres indulóárakkal operálva (Nathmal-ki-Haveli – nem vettünk semmit). Vagy költöttek a felújításra és jó drága belépőket szednek egy tündökletes múzeumba (Patwa-ki-Haveli). Vagy végre tényleg sok új információkat adó vezetéssel mutatják be az egész épületet, amely túra az egyik tükörteremben berendezett régiségboltban végződik (Salim-Singh-ki- Haveli – itt vettünk néhány apróságot). Megtudtuk például, hogy nem véletlenül ilyen alacsonyak az ajtók Radzsasztánban. Először is így minden felnőttnek tisztelettel meg kell hajolni ha be akar menni a szobába. De a fő ok a sok harc, amelyet az itteniek vívtak. A szűk és alacsony ajtón ugyanis egyszerre csak egy ember fér be és az is a csak a fejét lehajtva tud behatolni a szobákba. Kiváló lehetőséget adva a bentieknek a támadó lefejezésére. A lépcsőket hasonlóan védelmi megfontolásból építették olyan magasra, 40 centis lépcsőkön nem lehet rohamozni. A támadóknak menekülni is nehezebb. Néhány helyen ezt még fokozták azzal, hogy váltogatták a lépcsők magasságát, illetve fejmagasság alá lehozták a gerendákat. Mivel kivont karddal futás közben nehéz egyszerre a lábunk elé is nézni meg fölfelé is, vagy hasraestek, vagy lefejelték a mennyezetet. Ráadásul minden lépcsőház szűk és felfelé jobbra kanyarodik, hogy a felfelé törekvő és általában jobbkezes támadóknak beleütközzön a kezük a falba. Az biztos, hogy nem a békés életvitelükről híresek az itt lakók.

A legrégebbi haveli a víz nagy értéke miatt kötőanyag nélkül épült, a homokkő lapokat és téglákat horonyokkal illesztették egymáshoz, majd vaskapcsokkal rögzítették azokat. A mívesen faragott díszítések jó része pedig szintén oldható módón van rögzítve, a legtöbbet két kis csap tartja a helyén, de van, amelyikre kőből menetet faragtak (értelemszerűen a fogadó elembe is)!!! Vezetőnk nem véletlenül nevezte LEGO háznak, szerinte ha kell, a házat szét lehetne szedni és másutt összerakni. A kőfaragást itt egészen mesteri szintre emelték, ez látszik a sok csipkefinomságú faragásból is. A sok nem jó szó, azt kellene írnom, hogy Dunát lehet vele rekeszteni, de itt még egy patak sincs, nem hogy folyó. A képeken lehet látni (ha hazaértünk azokat is felrakom, érdems újra megnézni a blogot egy hét múlva!), milyen hihetetlen munka lehetett.

A hotelnek, ahol az éjszakát töltöttük 2 (nem tévedés kettő) szobája van, ezért csak mi voltunk benne öten. Bent van magában a várban, ahova nem is lehet autóval bemenni, ezért a kocsit (amelyik az állomáson várt minket) otthagytuk és beültünk a hotel riksájába. Zsuzsi és a gyerekek úgyis régóta riksázni akartak (nekem már volt szerencsém Bengaluruban). Na itt megkapták/tuk. Olyan manővereket csinált a vezetőnk a meredek és maximum egy riksa + 1 gyalogos széles utcákon, hogy nem hittünk a szemünknek. Még most sem fér a fejünkbe, hogyan fértünk el egy-egy motorbicikli, hattagú család, vagy leginkább a tehenek mellett. Mert sajnos Dzsájszalmer várában nagyon sok szent tehén is lakik. Igy aztán a középkori hangulat abszolút teljes (még ha egy kis inidiai beütéssel is). Szűk utcácskák, kopott kövek, összehajló épületek, nyitott szennyvízcsatornák (tényleg), legyek ezrei. És ezek a szarvasmarhák ott pisilnek, kakilnak az utca közepén. Ja, ne a sokunk fejében létező tarka, bociszemű, teletőgyű, de mindenekfelett tiszta tehenet képzeljetek ám magatok elé. Nem. Ezek a csont és bőr tehenek/bikák (mert van hímnemű is bőven) jellemzően szürkék vagy feketék (már amennyire a rajtuk lévő oltári mocsoktól látszik), csapzottak, csatakosak, és sokuk láthatóan annyira beteg, hogy alig vonszolja magát. A szent tehenek tisztelete ugyanis addig már nem terjed, hogy gondozzák is őket. Szóval Dzsájszalmerben sétálni valószínűleg olyan, mint a középkorban. Az utcákon kerülgeted a szennycsatornát és a tehénlepényeket, átható húgy- és/vagy tehéntrágya szag van, állandóan rád akarnak sózni valami értéktelen vacakot, vigyáznod kell, le ne köpjenek valamelyik falról. Mindezekkel együtt nem bántuk meg, hogy bent laktunk a várban, varázslatos hangulata van az ódon köveknek, a mesterien faragott épületeknek, az árusok színes kavalkádjának. Az egyik pillanatban egy nyüzsgő forgatagban vagy, aztán egy sarkon befordulva hirtelen minden békés lesz. Azontúl akármerre mész, váratlanul a várfalon találod magad, és újra megállapítod, csak valami halálos fenyegetéssel, vagy a túlvilági paradicsom biztos ígéretével lehetett volna rávenni téged, hogy megrohamozd ezt a várat. Vagy még azzal sem. De azt nem lehet letagadni, hogy ha valaki kipucolná az egészet, kitiltaná a teheneket, egy kicsit javítana a csatornázáson, kültéri teázókat rakna minden térre, elektromosra cserélné a riksákat – nos, akkor a vár vetekedne a Taj Mahallal. És ez lenne minden Indiáról szóló könyv elején.