Ahogy még tegnap írtam, a hotelünk minden igényt kielégít, közvetlenül egy folyó partján van, különálló kis házakkal. Ha valamit fel lehet nekik róni, az a túlzott szolgáltatás. Mivel tegnap elég korán keltünk, ezért aludni is a tyúkokkal együtt tértünk. A gyerekek már ágyban voltak, mikor jött a szobaszerviz, van-e valamire szükségünk. Nem volt. Már aludtuk, mikor újra kopognak, hogy „room service Sir”. Majd reggel hatkor kaptunk egy ébresztőt, pedig nem kértünk. Gondolom nem akarták, hogy lemaradjunk a mai szafáriról. A tegnapi teljes semmittevés után ugyanis ma egy egész napos dzsip-szafárira fizettünk be. Legnagyobb meglepetésünkre, szinte kész ténykényt közölték velünk, hogy „upgrade”-ként ott is fogunk aludni a nemzeti parkban (a hotel csak a szélén van), a hotel által üzemeltetett sátras táborban. Nekem az a gyanúm, hogy a Holi miatt túlfoglalták a szállodát és mivel mi úgyis egész napos szafárira fizettünk be, „felajánlották” nekünk, hogy aludhatunk az erdő közepén. Mivel szeretjük a kalandot (ha valaki nem jött volna rá abból, hogy kijöttünk két évre Indiába…), nem utasítottuk el a felajánlott lehetőséget.

Zsuzsi immár sokadszor átrendezte a csomagjainkat, hogy az egy napi cucc elférjen a dzsipben, amellyel jöttünk, és reggel 6:30-kor nekivágtunk a parknak. Tudtuk, hogy hideg lesz, ezért mindenkin két pulcsi volt, de még a kocsival járó takaró ellenére is majd megfagytunk mire végre beértünk a parkba. A Corbett Nemzeti Parknak több zónája van, amely látogatható, a mi szállásunk az északi zónában van. Elautóztunk a Ramganga folyó egy kies kanyarulatáig, ahol elfogyasztottuk a magunkkal hozott reggelit. Majd szép lassan eljutottunk a dzsippel a táborig. Közben elég kevés állatot láttunk, de nem is csoda, mert egy erősen tagolt, hegyes területen vagyunk, ha én szarvas lennék, biztos nem a néhol függőleges hegyoldalakon mászkálnék. Ha meg tigris lennék, akkor oda mennék, ahol a szarvasok vannak. Kizárásos alapon maradnak a majmok, fáról fára ugrálva mindegy milyen a talaj alant. Na, majmot láttunk is bőven, langurokat meg egy egész csapat rhesus-majmot. Tudjátok, amilyeneket a kísérletekben használnak. Ezen felül egy ugató szarvast, amely felnőttkorban sem nagyobb mint egy labrador retriever.
Azt meg kellett állapítanunk, hogy elsőre – még tavaly októberben – nagyon jól választottunk, mert messze a Ranthambore Nemzeti Parkban láttuk a legtöbb állatot. Nem is csoda, az egy szavanna-szerű terület, szerintem jobb az állatoknak és az biztos, jobban lehet látni a dzsipből, mint itt, ahol olyan meredeken esik le a hegy, hogy az ugató szarvas például 5 méteren belül eltűnt a szemünk elől. Ebből az következne, érdemesebb lenne a síkságokon létrehozni a nemzeti parkokat. Csakhogy valahol az egymilliárd embernek élni kell, meg etetni is kell őket, ezért ezen a szubkontinensen ahol lehet valamit termelni, ott minden talpalatnyi helyen termelnek is. A vadállatok visszaszorultak az olyan használhatatlan hegyes területekre, mint ahol most vagyunk. És sajnos még az ilyen szabdalt helyek sem jelentenek teljes biztonságot, mert pl. a teát pontosan ilyen hegyes-völgyes helyen lehet csak termelni. Délen a kardamom ültetvények is ilyen meredek lejtőkön voltak. Biztos vagyok benne, abban, hogy Indiában már csak 1411 tigris él (azért tudjuk ilyen pontosan, mert az egyik mobil szolgáltató most kezdett egy nagy kampányt megmentésükre és ők ezek szerint megszámolták) a legnagyobb szerepe a túlnépesedésnek van. Egyszerűen alig van már olyan hely Indiában, ahol nem lakik ember, és az jellemzően a Himalájában van. Sajnos nincs már messze az a nap, amikor már csak fogságban élő tigrist lehet látni a világon. Már most is háromszor annyi tigris él fogságban, mint vadon. Az idő (és a hagyományos kínai orvostudomány) ellenük dolgozik.
Mi még reménykedünk, esetleg itt is találkozunk még egy vadon élő példánnyal, de a Holi miatt annyi turista van itt, hogy az állatok szerintem a legsűrűbb bozótba vonultak vissza. De akkor is jó döntés volt ide jönni, ha nem látunk már semmit. A tábor tényleg az erdő közepén van egy hegyoldalban, csodálatos kilátással a Ramganga folyóra. Egy gázlón át jutottunk ide, azaz az autóval a küszöbig bele kellett mennünk a vízbe. Ezt a gázlót aztán gyalogosan is kipróbáltuk, egy jó fél órát töltöttünk Kneipp-féle taposó terápiával (bukdácsoltunk a nagy kavicsokon a jéghideg vízben). A kristálytiszta vízben könnyű volt a kacsázáshoz köveket találni. Csak Kriszti esett bele, de tűző napsütésben, 27 fokban inkább mi irigyeltük őt, mint fordítva. Bár a holt bokáig, hol térdig, érő 5 fokos víz hűtött minket is.
A szállásra visszaérve éppen a rezidens elefánt fürdetését kaptuk el, így a gyerekek és Zsuzsi is beszállhattak és locsolhatták a vastagbőrűt. Nagyon mókás volt látni, ahogy az elefánt odafordította minden részét, miközben odadörgölte magát ez egyik fához. Aztán a saját ormányába vette a dolgokat, és magát locsolgatta, miután jól teletöltötte az ormányát a slagból.
Maga a szállás az „egyszerű” kategóriába tartozik, bár a sátor minden igényt kielégít, szőnyeg, ágy, fürdő, WC, de pl. áram sehol nincs. Ezért petróleum lámpával és napenergiával töltött akkumulátoros lámpákkal lehet világítani. Persze a telihold miatt erre nagy szükség nem lesz. (Holi mindig telhiholdkor van.)
Szerző: zdyzs  2010.03.03. 18:08 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása