Hétvégén meglátogattuk a Vörös Erődöt, amely Delhiben a mogul uralkodók székhelye volt. 1639-ben kezdték el építeni Janan Shah parancsára, és kilenc év alatt el is készültek vele. Ez, annak fényében, hogy milyen hatalmas, az akkori technológiai színvonalat ismerve szép teljesítmény. Az erőd Delhi régi részében van, még a britek is használták. Ma már csak turistalátványosság.
Nem kis idő volt eljutnunk oda autóval, Ódelhi szűk utcáin lassabban lehet csak haladni, de egyébként fizikailag is jó húsz kilométer onnan, ahol lakunk. Parkolni sem volt egyszerű, ha nem CD-s rendszámú autóval vagyunk, talán nem is találtunk volna helyet. Ha valaki véletlenül erre téved, mindenképpen taxival, vagy motoros riksával menjen oda (közben rájöttem ez elég felesleges megjegyzés volt, úgysem ajánlom senkinek, hogy itt autót béreljen, akkor meg mással nem is tud odamenni).
Óriási tömeg fogadott minket, hatalmas mennyiségű helyi turista volt. Úgy látszik ez kötelező elem az indiaiaknak. Nagy lökdösődés és tolakodás után sikerült jegyet vennünk, majd a lányok beálltak a sorba, ahol a nők a motozásra sorakoztak. Kisebb incidensünk támadt egy igen idős (vagy annak látszó, lehet, hogy csak negyven éves volt, csak megviselte az idő :-) hölggyel, aki állandóan nekiment Csillának. Itt Indiában az emberek „személyi tere” (personal space) a nullával egyenlő, egyszerűen annyira közel állnak hozzád egy sorban, hogy hozzád érnek. Zsuzsi igen határozott fellépésének hatására végre hajlandó volt egy lépés távolságban maradni.
Ahogy az a fotókon is látszik az erődbe oldalról lehet csak bemenni, Aurangzeb – az utolsó „nagy” mogul uralkodó – jobbnak látta egy plusz előfalat építeni. Nem csodálom, mivel apját börtönbe csukta, fivéreit pedig megölette. Biztos volt neki rosszakarója bőven. Az előtérbe csatlakozott hozzánk egy öregember mint önjelölt idegenvezető. Nem tudtuk/akartuk lerázni, és végül is nem bántuk meg, sok olyat megtudtunk tőle, ami nincs benne az útikönyvekben. Ezt most veletek is megosztjuk.
Az első amire felhívta a figyelmünket az, hogy az erődben mindenhol keverednek a hindu, muszlim és perzsa építészeti elemek. Sőt több helyen még keresztény, török, görög és olasz elemek is megtalálhatók. Az eredeti építtető ugyanis nagyon toleráns ember volt, és ezzel is demonstrálni akarta, szemében minden vallás egyenlő.
Itt is fantasztikus épületek vannak, ezeket leírni nem érdemes, a képek úgyis magukért beszélnek. Eredetileg belül minden épület aranyozva és ezüstözve volt, de ezt a perzsák szépen elvitték, amikor elfoglalták Delhit. És természetesen itt is mindenütt selyemfüggönyök, perzsaszőnyegek tömege várta a lakókat és vendégeket. Sőt, vezetőnk elmondása szerint az épületek közötti tér is le volt fedve hatalmas ezüst póznákra kifeszített selymekkel, illetve a föld perzsaszőnyegekkel. Még most is, így „csupaszon” is hihetetlenül díszes, el sem tudjuk képzelni milyen lehetett mikor laktak benne. Mindenesetre nem véletlenül szól a mondás arról milyen fényűzően éltek a maharadzsák. Az itt is alap, hogy a nőket és férfiakat teljesen elkülönítették, más-más épületben szórakoztak.
Sokat bóklásztunk a várban, aztán elindultunk Ódelhi főutcáján a Chandni Chowk-on, amely eredetileg felvonulási sugárút volt két oldalt fákkal, patakkal a közepén. Már akkor is sok üzlet volt itt, mára csak ezek maradtak, meg néhány templom. A fék helyét villanyoszlopok vették át, lovak és tevék helyett riksák és taxik óriási kavalkádja látható. Óriási a nyüzsgés és a tömeg. Rögtön az első mellékutcába be is fordultunk, hogy minél hamarabb visszajussunk az autónkhoz. Nos azt a mocskot, tömeget, bűzt nem lehet leírni. Szegény gyerekeink egészen meg voltak rettenve, nem csodálom, én sem éreztem jól magam. Ha valaha visszamegyek, csak nélkülük. Próbáltunk a lehető leghamarabb elvergődni India legnagyobb mecsetjéhez, amellyel szemben állt az autónk. A nagy tömegben ez nagyon nehezen ment, de végül sikerült. Bemenni nem mentünk be, egyrészt mert rajtam rövidnadrág volt és csak hosszas vita után engedtek tovább, másrészt valamilyen ima miatt várnunk kellett volna. Erre nem nagyon volt kedvünk, így visszamentünk az autónkhoz. A kocsinkhoz átkelni szintén nagy bátorságot igényelt (már korábban is, az erődből a Chandni Chowk-ra). Az elméletileg kétszer háromsávos úton négy-hat sávban közlekednek és itt Indiában a gyalogosnak sehol nincs elsőbbsége, vigyázzon magára ha tud. Szerencsénkre egész gyorsan átjutottunk, de nem mindennapi izgalmak között. Én Ammanban megszoktam már, hogy az autók soha nem engednek át, de ott, ha leléptél eléjük, akkor mindig megálltak. Itt nem mindig, ezért nagyon résen kell lenni. Az embernek meg kell tudni ítélni, a feléje közeledő riksa/taxi/autó vajon meg fog-e állni centikkel előtte, vagy el kell ugrani előle. Egyedül talán nem lenne vészes, de két felnőtt, három gyerek… Nem erre találták ki az itteni közlekedést.
Mivel az erődbe való jegyvásárlásnál kaptunk egy jegyet egy másik műemlékhez is, amely útban volt hazafelé, ott is megálltunk. Ez a Safdargjang’s Tomb, amely az utolsó mogul síremlék, 1754-ben épült. Nekünk megérte megnézni, de ha valaki pár napot van csak Delhiben, nyugodtan kihagyhatja, pont olyan mint pl. Humayun’s Tomb. Az igazat megvallva az összes ilyen síremlék nagyon hasonló. Mindegyik gyönyörű, de ha az embernek kevés ideje van, bőven elég egyet megnézni. Azt mindenestre itt is megtapasztaltuk, hogy nagyon tudtak építkezni, az épületben mindenütt járt a levegő, pedig kint nem volt szél. Azt figyeltük meg, hogy vannak kürtők, amelyek valószínűleg az épület alagsorából engedik felszállni a hideg levegőt, ezzel is segítve a légmozgást. Itt is volt egy kisebb incidensünk a helyiekkel, mert azt állították, hogy a mi jegyünk nem is oda szól. Szerencsére egyet zsebrevágtam, és rá volt írva nagy betűkkel hogy Safdargjang’s Tomb, így nem tudtak mit kezdeni velünk. Még megpróbáltak parkolódíjat szedni, e akkor is leráztam őket (CDs autóval nem kell fizetni Delhiben). Persze nem csodálom, rajtunk kívül még vagy öt ember volt. Gondolom, az őrök próbálnak minden arra tévedőből a lehető legtöbbet kihozni.
Utána még elmentünk paplant venni a Sarojini piacra (ez van hozzánk legközelebb), és megállapítottuk, hogy milyen kulturált. Legalábbis ahhoz képest, amit Ódelhiben láttunk. Szóval minden relatív (főleg a hőmérséklet, már rendesen tudunk fázni, pedig napközben még mindig 25 fok van!). Ebből a szempontból érdemes elmenni a régi városrész sűrűjébe, ahhoz képest a mi környékünk teljesen luxus.
Szerző: zdyzs  2009.11.22. 13:19 1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drindrin 2009.11.23. 13:34:14

Paco,
Hogy haladsz a gazdasági miértek kiderítésével? Szívesen olvasnék egy posztot arról, hogy honnan volt a sok zsé ezekhez az elképesztő építkezésekhez? Jó lenne, megtudni milyen gazdasági csoda vezettet ide, hátha mi is tudnánk itthon alkalmazni…

Üdv: Sándor (Csata)
süti beállítások módosítása