Szeretnék néhány sor írni arról, mennyit is fejlődött India az elmúlt években. Nagyon tele volt a világsajtó azzal, milyen fantasztikus GDP növekedés van az országban. Ez igaz is, de ha a számok mögé nézünk, úgy tűnik ez volt az egyetlen mutató, amelyben India leelőzte a térség más országait. Holott az indiai politika egyik meghatározó eleme az „inclusive growth”, amire nem tudok jó fordítást. Azt értik alatta, hogy a fejlődésből részesüljenek a széles néprétegek is, ne csak önmagáért való legyen a GDP növekedése. Kicsit furcsán hangzik, hogy a kettő nem jár együtt, de a számok azt mutatják, a növekvő GDP nem feltétlenül (vagy nem azonos mértékben) jelent jobblétet a társadalom számára.

 A mértékadó gazdasági napilapban, a MINT-ben, megjelent szerkesztőségi cikk szerint ugyanis a sokat hangoztatott „inclusive growth” jelszó valójában csak jelszó maradt az elmúlt években, India még a sokkal szegényebb Bangladesnél is rosszabb teljesítményt nyújt egyes, széles körben használt fejlettségi mutatókban. Annak ellenére, hogy vásárlóerő-paritáson számolva Banglades egy főre eső GDP-je alig több mint fele India hasonló mutatószámánál, a szegényebb ország megelőzi Indiát a szegénység leküzdésében, és mind a csecsemő, mind a gyermek-halálozás területén jobb mutatókkal rendelkezik.

 A cikk rámutat, Banglades fejlődési rátája messze Indiáé alatt volt, ennek ellenére többet javultak a társadalom általános állapotát széles körben jellemző mutatók. 2000 és 2008 között az alultápláltság 22,9%-al csökkent Bangladesben, Indiában csak 14,2%-al. A gyermekhalálozás 55,1%-al csökkent, míg Indiában csak 35,3%-al. Mindezt úgy érte el az ország, hogy közben nem költött többet sem az oktatásra, sem az egészségügyre, mint India, és a kormányzati segélyprogramok nem tették masszívan deficitessé a költségvetést (Indiában ezek jelentősen hozzájárulnak az egyre növekvő költségvetési hiányhoz).

 A Világbank tanulmánya szerint a bangladesi szegénység csökkenésében a legfontosabb tényezők a magasabb reálbérek és a magasabb termelékenység voltak. Segített az eltartottak csökkenő száma és a külföldön dolgozók hazautalásai is. A reálbérek növekedése a vizsgált időszak alatt létrejött állásoknak köszönhető. Éles ellentétben Indiával, Bangladesben a „formális szektorban” dolgozók aránya elérte a 27,9%-ot. Indiában az „informális”, azaz nem bejelentett, nem adózó, mindenféle jogbiztonságot nélkülöző dolgozók aránya óvatos becslések szerint is 90% felett van. Az elmúlt években az indiai gazdasági fejlődés gyakorlatilag állásteremtés nélkül ment végbe (lásd itt), 2005 és 2010 között mindösszesen 2,76 millió új állás jött létre Indiában (ezek is túlnyomórészt az építőiparban), amely messze nem elég a munkaerőpiacra ez idő alatt belépő mintegy 60 millió ember elhelyezkedéséhez.

 A cikk alapjául szolgáló tanulmány (Az 1991-es reformok, indiai gazdasági növekedés és szociális fejlődés, Manmohan Aggarwal és John Whalley) kiemeli, nem csak Banglades előzte meg Indiát. Pakisztán és Sri Lanka - de egyes mutatók esetén még a szub-szaharai afrikai országok is – megelőzik Indiát azokban a rugalmassági mutatókban, amelyek egy egységnyi GDP növekedésre vonatkoztatva jelzik a szegénységi, alultápláltsági, csecsemő- és gyermekhalálozási és gyermekágyi-halálozási adatok csökkenését. Azaz egységnyi GDP növekedés mellett jobban csökkent a szegénység, az alultápláltság, a csecsemő- és gyermekhalálozás a környező országokban, mint itt. Nem ismerem pontosan a metodikát, de tekintve, hogy a szegényebb országokban egy egységnyi GDP növekedés nominálisan kisebb növekedést jelent (mivel az alap GDP alacsonyabb, annak egy százaléka is kevesebb lesz), még jobban szembetűnő, hogy Indiában nem „jól” költötték el a pénzt. Legalábbis az jól látszik, a GDP növekedésével felszabaduló plusz forrásokat a számok tanúsága szerint sokkal jobban is el lehetett volna költeni.

 Az kiábrándító statisztika jól jelzi, az indiai politikai elitnek komolyan át kellene gondolnia a követendő stratégiát, és a szavak szintjén megjelenő, a széles néprétegek jólétét is növelni kívánó fejlődés mantráját számokban is jelentkező tettekre kell fordítani. A politikai lózungok helyett tenni is kellene valamit.

 A cikk egyébként a bangladesi katasztrófa után jelent meg (tudjátok, ahol egy textilüzem rádőlt a munkásokra és több mint ezren haltak meg), azzal a címmel: „Tanulhatnánk Bangladestől”.

 Még egy érdekes megállapítás volt a cikkben, amelyet az egyik Bangladesben tevékenykedő segélyszervezet képviselője mondott a kizsákmányoló kapitalista multikról (rögtön megjelentek ugyanis mindenütt a Zarát, a Benettont, a Nike-t és társait elítélő cikkek, akik éhbérért dolgoztatnak Ázsiában, számunkra embertelen körülmények között). Nem emlékszem szó szerint, de nagyjából azt mondta, „azoknak a nyomoránál, akiket kizsákmányolnak a profitra éhes multinacionális vállalatok, csak azoknak a nyomora nagyobb, akiket nem zsákmányol ki senki”. Ezt a számok jól mutatják, Indiában, ahol lényegében nem létesültek új munkahelyek, kevésbé sikerült enyhíteni a tömegek nyomorát, mint pl. Bangladesben, ahol a randa, kizsákmányoló, kapitalista, multinacionális vállalatok munkát adtak az embereknek.

Szerző: zdyzs  2013.05.30. 07:32 3 komment

Címkék: fejlődés csecsemőhalálozás GDP India

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.06.03. 13:13:52

Hát, igen, az a ronda karvalytőke. Nagyon ki tudok akadni, mikor szlogeneket szajkóznak emberek, nem pedig gondolkodnak egy kicsit.
Mindenki fel van háborodva Magyarországon, hogy a multi milyen adókedvezményeket kap, a magyar vállalkozó meg nem. Na, most itt is megint az látható, hogy lehet, hogy a multi olcsón akar dolgoztatni, de a helyi béreknél olcsóbban ő se tud. Tehát ha létrehoz egy gyárat, akkor munkahelyet teremt. A béreket meg a helyi viszonyok szerint kell megítélni.
Kínában hasonló a helyzet. Mindenki fel van háborodva a béreken, meg a munkanapok számán, de azt nem tudják, hogy az álláshirdetésben az, hogy nincs munkaszüneti nap, az nem bug, hanem fícsör. Ugyanis így többet lehet keresni.

Ez a gdp-életszínvonal is érdekes. Mondjuk azt is meg kéne nézni, hogy a szubszaharai országokban az 1% gdp növekedés 50% gyermekhalandóság csökkenés hogyan néz ki számok szintjén. Mert lehet ám, hogy két tonna szappan szétosztásával már meg lehet felezni a gyermekhalandóságot.

zdyzs 2013.06.03. 19:08:51

@Ahmet: Túl sok afrikai országban nem jártam, de az itt lakók között sokan igen. A viszonyok - szerintük - nem rosszabban mint Indiában, akik itt igazán nyomorban élnek, semmivel sem élnek jobban mint Afrikában. Ezért azt gondolom két tonna szappan itt is legalább olyan jó hatással lenne mint ott.

Az afrikai számokat egyébként nem tudom, inkább a nagyon hasonló helyzetben levő Banglades jobb teljesítménye árulkodó.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.06.05. 08:59:40

Nem akarok vitatkozni a cikkeddel, csak mióta Kínában élünk, kicsit jobban odafigyelek arra, hogy a tények hogyan vannak prezentálva. :) Amúgy ha már Kínánál tartok, itt a gyermekhalandóság drasztikusan csökkent a mezítlábas orvosoknak köszönhetően, akik gyógyítani ugyan rohadtul nem tudtak, de annyit megtanítottak a lakosságnak, hogy szaros kézzel nem vezetünk le szülést.