MekoIMG_7846a.JPGPhnom Penhből a legkorábbi, reggel hétkor induló busszal utaztunk Saigonba, azaz Ho Si Minh városba. A magyar elnevezés, mint megtudtuk téves, ugyanis a vietnámiak következetesen Ho Csi Minnek mondják, ezért én inkább a Saigon elnevezést fogom használni. Szállodánk Phnom Pehnben pontosan szemben volt azzal az építkezéssel ahol az elhunyt kambodzsai király hamvasztását fogják végezni, kb. egy időben keltünk a munkásokkal. Nekem kicsit visszás, hogy egy olyan koldusszegény országban, amely még most is jelentős külföldi segítségre szorul, miért kell egy külön hatalmas komplexumot felépíteni (tényleg nagy lesz) a király hamvasztására, de ezt nem is nekem kell megítélni. Mindenesetre jól mutatja, hogy Kambodzsában is van rengeteg pénz, de ezt nem feltétlenül a szegénység felszámolására fordítják. Persze ez itt Ázsiában mindenütt így van, India is így működik.

Ismét a Mekong Expressz busztársaságot választottuk, igazából már Phnom Penhbe való megérkezésünk időpontjában megvettük a jegyeket. Ígéretük szerint 6 óra alatt értünk volna Saigonba, ebből végül 7 óra lett, ezért csak délután kettőkor szálltunk le a buszról. Természetesen most is „élvezhettük” a szörnyűséges khmer műsort a buszban. A határátlépés itt is elég vicces volt, a busszal utazó idegenvezető, ha lehet még rosszabbul beszélt angolul mint a két nappal korábbi, egy szót sem értettünk abból amit mondott. Így csak tippelni tudtunk mit kell csinálnunk. Végül leszállítottak a buszról, vittük magunkkal az összes csomagot és szépen gyalog átmentünk a határon. Az útleveleinket előre leadta az idegenvezető és csak a határátlépésnél kaptuk vissza. Én bevallom már elszoktam az ilyen határoktól, pedig ha jobban belegondolok fiatalabb koromban sok ilyenben volt részem. Európán belül ugye már nincsenek határok (legalábbis amerre én szoktam utazni) máshova meg jellemzően repülővel érkezünk, és a reptéri határátlépés sokkal kulturáltabb.

Saigonban érdekes módon egy parkolóban raktak le minket, ezek szerint a Mekong Expressz megspórolja a helypénzt, amelyet egy buszpályaudvaron fizetni kellene. Beültünk egy taxiba és elhajtottunk (milyen arisztokratikusan hangzik) a szállásunkra, egy apartmanhotelbe. Egy nagyon klassz helyünk volt, mind az öten jól elfértünk. Ez persze nem az az árkategória volt, mint Siam Reap, de azért karácsonykor mégsem akartunk egy lyukban lakni.  Érdekes volt pl. a lift. Egyik „kocsiban” sem voltak gombok, eleve úgy kellett hívni a liftet, hogy az ember beütötte az emeletet, ahova menni akart, és a kijelzőn megjelent melyik liftbe kell beszállni, melyik fog megállni azon az emeleten.

IMG_7876a.JPGSaigon egy kb. 12 milliós agglomeráció, és egy hatalmas, zsúfolt, zajos, lüktető nagyváros. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk magunkról - immár négy év Delhi után - hogy eléggé hozzá vagyunk szokva a tömeghez, ennek ellenére Saigonban még mi is megszeppentünk egy kicsit. Delhiben is elég nagy orosz rulett átmenni az utcán, de Saigonban ez a töméntelen motoros miatt még ijesztőbbnek tűnik. Aztán persze megszoktuk, és kiderült, hogy sokkal könnyebb, mint Delhiben, mert a vietnámi motorosok vagy megállnak, vagy kikerülik a gyalogosokat, ezért egyszerűen le kell lépni eléjük. Szó szerint, ha nem lépsz le, életed végéig ott maradsz. Ráadásul a teljesen folyamatos forgalom miatt ez azt jelenti, hogy a két motor közötti másfél méteres lyukba már „be kell lépni”. Szerencsére mi Delhiben edződtünk, ezért ez nem okozott gondot, de hogy egy Európából érkező turista hogyan tud itt átjutni az utca túloldalára, azt nem tudom. Egészen hihetetlen mennyiségű motoros van ugyanis a városban, sokkal több, mint itt nálunk, és ezeknek a homogén tömege lényegesen csüggesztőbb, mint Delhiben az autók, riksák, biciklik, buszok és motorosok egyvelege. Saigonban mintha csak motorosok lennének. Külön szervizutak is vannak kialakítva a motorosoknak. Akik persze, ha dugó van, simán feljönnek a járdára, és ott próbálnak előrébb jutni. Szintén sok motorossal lehet találkozni a járdán az egyirányú utcákban a forgalommal szemben, úgy tűnik az a szokás, hogy menetirány ellen a járdán kell menni. Ezért aztán a járdákon is nagyon kell figyelni, hogy az embert el ne üsse egy robogó. A sok motor ellenőrizetlenül pufogja a szennyezőanyagokat a levegőbe (én még nem hallottam kétkerekűekre vonatkozó kibocsátási szabványról), ezért bizony nehéz levegőt venni. Pedig mi a világ egyik legszennyezettebb városában lakunk, mégis a sok kétütemű miatt rosszabbnak éreztük a levegőt, mint Delhiben. A nagy zajról nem is beszélve, sok ezer motor együttes hangja ugyanis lényegesen rosszabb, mint az ugyanakkora helyre elférő 200-300 autó, még akkor is, ha azok folyamatosan dudálnak.

Volt időnk mindezt alaposan internalizálni – na nem mintha elsőre nem látszana – mert valószínűleg a karácsony miatt óriási tömeg volt mindenütt a belvárosban. Ráadásul állandóan eltévedtünk. Általában mindenütt elég jól tudok tájékozódni, de itt többször is előfordult, hogy pontosan az ellenkező irányba indultunk el. Foghatnám arra, hogy csapnivaló térképeink voltak, de nem mondanék teljesen igazat, másutt sem volt jobb. Egyszerűen el voltunk átkozva. Óriási vargabetűkkel értünk le végül a folyópartra, ahol csalódottan kellett tudomásul vennünk, a folyó nem látszik a turistahajóktól, amelyek egymás hegyén-hátán várták a magunkfajta turistákat egy hajókázással egybekötött vacsorára. Mi inkább a Phó24 lánc egyik éttermében ettünk. A phó Vietnam nemzeti eledele, széles, fehér rizstészta húslevesben, zöldségekkel és némi hússal. A phó gá a csirkeleves, a phó bó a marhaleves. Nagy meglepetésünkre Krisztinek nem ízlett, pedig ő még a cérnametéltet is megeszi magában. Ez mégsem nyerte el a tetszését, ami nem sok jóval kecsegtet a további másfél hétre, amelyet Vietnámban fogunk tölteni.

IMG_7857a.JPGSaigon nem sok látnivalóval kényezteti el a látogatót (ez mondjuk Phnom Penhre és Hanoira is igaz) és nekünk nem is sikerült semmit megnéznünk a Notre Dame katedrálison kívül. Mint eddig mindenütt itt Ázsiában a keresztény templomok, ez sem felelt meg elvárásainknak, ez is csak nevében katedrális, sem méreteiben, sem díszítésében nem az. A város többi nevezetességét - egyesítési palota, háborús múzeum – nem tudtuk megnézni, mivel karácsony miatt zárva voltak. Illetve az egyesítési palota még 24-én délelőtt nyitva lett volna, de erről mi lekéstünk.

Karácsony lévén ebéd helyett ettünk egy-egy fagyit a Hagen-Daazs fagyizóban  - másfélszer annyiért, mint amennyiért előző este vacsoráztunk . Ez a feltűnő érték-aránytalanság végigkísért Vietnámban, de az igazat megvallva mindenütt ez van Ázsiában, fillérekért is lehet enni, de ugyanakkor abszolút jelen vannak a prémium márkák is, amelyekért annyit kell fizetni, mint amennyiből egy helyi lakos egy hétig elvan. Az, hogy mindenütt van egy csomó luxus-étkezde mutatja, hogy jelentős fizetőképes kereslet van itt. Mondjuk az is igaz, hogy a fagyival legalább annyira jól laktunk, mintha egy komplett ebédet ettünk volna. És milyen finom volt!!! (Ez volt a reklám helye)

Visszamentünk a szállásunkra és igen szűk családi körben megünnepeltük a karácsonyt. Ez volt az első olyan alkalom, hogy nem otthon töltöttük a szentestét, még akkor is, ha itt Delhiben az „otthon” csak ideiglenes. Furcsa volt mindannyiunknak, bár egy kicsit hasonlított az első karácsonyunkra Delhiben, amikor először töltöttük szeretteinktől távol az ünnepeket. Zsuzsi belecsempészet egy miniatűr karácsonyfát, díszeket és egy izzókészletet a csomagunkba, ezért Saigonban is volt egy apró kis műfenyőnk. Még szerencse, mert így a Jézuska be tudta tenni alá a magunkkal vitt, illetve az út során vett ajándékokat. Nekünk meg nagyon kellemes meglepetés volt. De ennek ellenére azt hiszem nem fogunk ebből rendszert csinálni, a karácsony nem az az ünnep, amelyet érdemes lenne utazással tölteni. Jobb azt meghitt családi körben megünnepelni

IMG_7888a.JPGSaigon alapvetően egy kicsit csalódás volt nekünk, zajosabb, zsúfoltabb, büdösebb mint vártuk – kevesebb látnivalóval. Ugyanakkor egy nagy világváros, ahol nincs szemét és minden szervezettebb, mint Delhiben és jó hangulat van mindenütt. Karácsonyi mindenképpen. Sok Mikulásnak öltözött gyereket láttunk, a felnőttek is mind ki voltak csípve, látszott, hogy Saigonban a Karácsony azért jelent valamit. Fel is volt díszítve a belváros, bár azt nem mondhatnám, hogy egyezik az elképzelésük a karácsonyi díszkivilágításról a miénkkel, de legalább ünnepi díszben voltak az utcák. Ezért a közel 30 fokos meleg ellenére jobban éreztük a karácsonyi hangulatot, mint Delhiben, ahol ezt bizony nagyon nehéz átérezni.IMG_7884a.JPG

Szerző: zdyzs  2013.01.10. 19:19 1 komment

Címkék: szenteste Karácsony Vietnam Expressz Saigon Ho Si Min Város Mekong Motoros Robogó Haagen Daazs

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.01.11. 07:28:03

Vietnámban az autókra bődületes adót vetnek ki, így sokkal drágább, mint Európában. Ezért is van annyi motoros. Ha jobban belegondolsz, ennek azért van értelme, mert ha minden második motor helyére autót raknál, akkor az országnak vége lenne, egyszerűen nem férnének el.
Az is igaz, hogy füstölnek a kétüteműek, de azért azt is megnézném, hogy az indiai, vagy kínai járművek milyen kibocsátási értékekkel bírnak. (Nem a gyári adatok, hanem a valós) Nem tudom esett-e az eső, de az nagyon vicces, mikor elered. Pontosan egy percre megáll a forgalom, de teljesen. Ennyi idő, míg mindenki magára húzza az esővédőt aztán megyünk tovább.
Egyébként ha nem akadsz Saigonozni, akkor csak HCMC, ahogy a helyiek hívják. :)