Tengerparti nyaralás mellett még két dolgot terveztem Thaiföldön, meglátogatni a Khao Sok Nemzeti Parkot és lehetőséget adni családom hölgytagjainak, hogy vásároljanak. Befizettem ezért egy két és fél napos, két éjszakás túrára az internet segítségével a parkba. A park egy nagy víztározó körül lett kialakítva, melyet még a hetvenes években építettek. Nekem kicsit furcsa, az ember úgy gondolná, hogy a nemzeti park egyenlő az érintetlen természettel, de nem ez az egyetlen ilyen a világon. Büszkén hirdetik, hogy ez a világ legrégibb esőerdejének maradványa, nagyobb biodiverzitással, mint bármely másik a világon. 80-100 millió éve változatlan (persze azon kívül, hogy egy jelentős része el van árasztva). Ugyanezt olvashatja az ember Malájzia és Indonézia turisztikai honlapjain is, valószínűleg ez most kivételesen mindegyik esetében igaz, korábban biztos egy nagy dzsungel lehetett az egész.

IMG_0036.jpg

A parkba viszonylag kevés turistát engednek be, és ezt leginkább azzal érik el, hogy nagyon drága. Lakni ugyanis csak a vízen lehet, különböző úszóházakon. Magát a gátat ugyanis nagyon meredek hegyek között építették, ezért a vízszint feletti partok is megmaradtak ilyen meredeknek. Mint mindenütt itt Hátsó-Indiában, minden felületet, ami nem teljesen függőleges, azt teljesen benövi a növényzet, ezért gyakorlatilag nem lehet sehol kikötni. Nem is lenne hova építeni a szállásokat, komoly erdőirtás nélkül, az pedig egy nemzeti parkban nem lenne ildomos. De még akkor is nagy teljesítmény lenne a meredek hegyoldalba építkezni. Összesen egyetlen házat láttunk a parton ottlétünk alatt, a nemzeti park központi épületét. A többiek mind a vízen úsznak, és csak csónakkal lehet odajutni. Ezeket a csónakokat a nemzeti park üzemelteti és nagyon vastagon fogott a ceruzájuk az árak megállapításánál. A szállásokat csak csomagban lehet lefoglalni, én az interneten keresztül egész véletlenül egy nagyon egyedi lehetőséget választottam.IMG_0438.jpg

Kora reggel érkezett értünk a kisbusz és kb.másfél órás utazás után megérkeztünk a parkban levő kikötőbe. Itt meglepetésünkre egy dél-afrikai ember – Chris - fogadott minket, aki az egész túrát szervezte. Bepakoltuk cuccainkat egy long-tail csónakba és nekivágtunk a jó órás útnak, Chris-szel, egy idősebb thai hölggyel, az unokájával és a csónak vezetőjével együtt. Mint kiderült, Chris a vezetőnk lett a két és fél napban, a hölgy pedig a szakácsnő.

Nehéz szavakkal leírni milyen gyönyörű a táj. Nagyon meredek vagy függőleges sziklák emelkednek ki a vízből. Kicsit olyan, mint a Ha-Long Öböl édesvízi változata, talán egy kicsit közelebb vannak egymáshoz a sziklák. A képek sem tudják rendesen visszaadni a természet szépségét itt, egészen varázslatos.

IMG_0381.jpg

A mi szállásunk messze a park mélyén volt, tulajdonképpen nem is egy igazi turistahely volt, hanem a parkőrök a saját kis úszó házuk mellett építettek néhány bambuszkunyhót és azokban lehet lakni. Az elhelyezés egészen egyszerű, ennél már alig lehet minimalistább. A kunyhókban van egy matrac a földön, ágyneművel és párnával, meg egy energiatakarékos izzó. Ennyi. A WC kint van a hegyoldalban,  a zuhanyzó – na a zuhanyzó az nincs sehol. A mosakodást a tóban lehet megoldani. Belemerülsz, kijössz a partra, leszappanozod magad, majd újra beleugrasz. Szerencsére a víz kellemesen meleg, ez nem okoz problémát. Azt hiszem ennél egyszerűbb szálláson csak a sivatagban aludtunk Jaisalmer mellett (itt olvashatsz róla), ahol csak egy vaságyunk volt a szabad ég alatt.

IMG_0076.jpg

Mindezért azonban bőven kárpótol a természet, és az, hogy mennyire messze kerültünk a civilizációtól. Ez persze nem mindenkinek vágya, de nekünk nagyon jól esik 1,2 milliárd ember után egy kis magány. Egyedül persze itt sem lehet az ember, de nekünk már az is nagy öröm, hogy csak 4-5 ember volt körülöttünk. Vendég ugyanis első éjszaka egy volt rajtunk kívül, második este pedig senki. Csak a vadőr, a szakácsné, meg a mi vezetőnk és a hajósunk.

Leginkább azért utazunk el ide, hogy kajakok segítségével felfedezzük a tavat. Két kettes és egy szingli kajakot kaptunk, amelyekben egy egészen különleges hajtási eszköz van. Lábbal lehet ugyanis hajtani, az evezőket csak akkor kell használni, amennyiben tolatni kell. A poszt végén majd leírom milyen is a félmillió forintos kajak (ennyibe kerül ugyanis a legolcsóbb, kigugliztam a neten), akit érdekel, elolvashatja. Akit nem, annak legyen annyi elég, hogy sokkal könnyebb úgy fényképezni, ha az embernek nem kell evezni és gondolom az is mindenkinek evidens, a combizmaink lényegesen nagyobb erőt tudnak kifejteni, mint a bicepszeink – nem hülyeség ez a találmány.

Rögtön az első nap nekivágtunk a környéknek. Sokszor nekifutottam, hogy leírjam milyen is ez a környék. Nehéz dolgom van, mert a megfoghatatlant nagyon nehéz szavakba önteni. Siklottunk a tükörsima vízen, amely csiszolt velencei tükörként duplázta meg a hófehér felhőket és a haragoszöld, buja növényzettől roskadozó meredek hegyeket. A levegő tele volt a dzsungel (mert ez végre tényleg az, nem ritkás erdő, mint Indiában) ezernyi hangjával, melyek forrását soha nem fogjuk megpillantani. Kivéve a szarvascsőrű madarakat, melyek messze a magasban siklanak át robotrepülőre emlékeztető szárnycsapásaikkal a fejünk felett. Az ember teljesen elveszik az élményben, nincs más, csak a természet a maga nyers, de mégis fenséges valójában. Egészen apró pontként létezel, a látvány teljesen magával ragad.

IMG_0316.jpg

Mint gyakorlott nemzeti park-látogató, nem voltak elvárásaink azzal kapcsolatban, hogy sok állattal fogunk találkozni. Ez eddig itt Ázsiában csak a Kaziranga nemzeti parkban sikerült, ahol szinte állandóan állatokat néztünk, másutt csak annyit tudtunk konstatálni, hogy akik a természetfilmeket készítik, azok nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon türelmes emberek. Nos, ez itt sem volt másképp, állatokat gyakorlatilag nem láttunk, vagy csak nagyon messziről. A hatalmas fák legtetején sikerült megpillantanunk egy gibbont, pár majmot és néhány szarvcsőrű  madarat a két és fél nap alatt, amíg ott voltunk. De ez nekünk nem is volt fontos, élveztük a magányt, a hihetetlen panorámát és a civilizáció teljes hiányát.

Sok túrát tettünk a két nap alatt, csónakáztuk a több száz méter magas függőleges sziklák tövében, elhajóztunk a tavat tápláló egyik patak beömlését jelző kis vízesésig, sőt még olyan messzire is elmerészkedtünk, ahova motorcsónakkal kellett vinni a kajakokat. Minden túránk lélegzetelállítóan gyönyörű volt.

IMG_0111.jpg

A spártai körülményeket vendéglátóink a totális kiszolgálással próbálták ellensúlyozni. Valóban teljesen rajtunk állt, mit, mikor és hogyan szeretnénk csinálni. Kaját jellemzően 3X annyit kaptunk, mint amennyit el tudtunk volna fogyasztani. Ráadásul isteni finom, teljesen autentikus, helyi ételeket. Nos, persze annyi pénzért, amennyit ezért a három napért fizettünk ezt talán el is lehet várni. Nem túlzok, ha azt mondom, ez a három napunk annyiba került, mint a másik 10 Thaiföldön. Mégsem érezzük úgy, hogy átvertek volna, valóban egészen különleges élményben volt részünk.

Még annyit mindenképpen el akarok mondani, hogy az első éjszaka alig tudtunk aludni. A dzsungel ugyanis olyan hangos, mint a Blaha Lujza tér csúcsforgalomban. Persze nem villamosok, buszok és autók hangjait hallhatod, de a békák, bogarak, majmok és még ki tudja milyen állatok semmivel sem csendesebbek.  Mivel egy teljesen nyitott bambuszkunyhóban próbáltunk aludni, ez az első éjszaka azt eredményezte, hogy Zsuzsi és én többet voltunk ébren, mint az álom karjaiban.  Túlzásnak tűnhet a hasonlat, de higgyétek el, mikor tök sötétben fekszel, a környező őserdő zajai felérnek a 4-6-os villamos fékcsikorgásával. Sőt. Arról nem gondolod, hogy a kis bambuszkalyibád résein az éj leple alatt be fog mászni hozzád. Itt a dzsungel közepén viszont nincs határa annak, milyen rémségeket tudsz magad elé képzelni. Amelyek persze mind teljes hülyeségek, nincs olyan lakosa az őserdőnek, amelynek a homo sapiens lenne a zsákmányállata. Nem is történt velünk semmilyen atrocitás. (Másnap, egyébként már úgy aludtunk, mint a bunda, köszönhetően annak, hogy totálisan kifáradtunk.)

Az éjszaka azonban egészen varázslatos élményeket is tartogatott. A kivételesen tiszta levegő miatt a csillagok fénye visszatükröződött a tükörsima és mélyfekete vízen. Ahogy ültünk a bambuszkunyhónk előtt és bámultuk az egyedülálló látványt, öreg bolygónk meteorzáporba kerülhetett, mert több hullócsillagot is láthattunk, köztük az eddigi legfényesebbet, amelyet valaha is láttunk. Ráadásul a fizikai törvényeit szinte meghazudtolva, úgy tűnt mintha felfelé haladna, nem pedig a Föld felé. (persze tudom, ez csak annak volt köszönhető, hogy hozzánk képest ilyen szögben érte el a légkört, de akkor is döbbenetes volt)

Az idő hamar elrepült és azon vettük észre magunkat, hogy el kell indulnunk vissza a civilizációba. Sajnáltuk, egy pár napot még el tudtunk volna tölteni itt. Köszönhetően azonban a thai turistaipar szervezetlenségének, elég kacifántos úton tudtunk csak eljutni újra Bangkokba. Hiába próbáltunk ugyanis a tengerparton olyan buszjegyet venni, amellyel rövidebb úton tudtunk volna visszamenni, ez lehetetlennek bizonyult. Nyolc irodában próbálkoztam, kicsikben, nagyokban vegyesen, de csak olyan buszra tudtak jegyet adni, amely Ao Nangból indult. Úgy képzeljétek el, hogy a nemzeti park a Bakonyban van, a tengerpart Pécs és a buszok Budapesten keresztül mennek Varsóba. Pécsett viszont nem lehet olyan buszjegyet venni, amely Pestről menne Varsóba. Így mi a nemzeti parkból (Bakony) visszabuszoztunk a tengerpartra (Pécs), ahol bezsúfoltak minket egy közepes buszba. Ezzel elmentünk Surat Thani-ba (Budapest). Ott letettek minket egy vendéglőnél, és itt várhattunk meg a Bangkokba (Varsó) menő távolsági buszt. Mindez több mint fél napot vett igénybe. Holott simán elmehettünk volna a parkból (Bakony) Surat Thaniba (Budapest) egy óra alatt. Nos ezért (is) macerás Ázsiában utazgatni.

A bangkoki busz utat ez alkalommal egy olcsóbb jeggyel oldottuk meg. Ez meg is látszott mindenen. A busz az út szélén vett fel minket, nem egy normális pályaudvaron. Az ülések komolyan le voltak már amortizálva, a TV nem működött, a WC-t nem lehetett lehúzni. Mikor megérkeztünk Bangkokba, egy forgalmas kereszteződésben álltunk meg, és szó szerint kituszkoltak minket a buszból, csomagjainkat leszórták az útra, majd elkezdtek velünk kiabálni, hogy menjünk el onnan, mert jön a következő busz. Szerintem ezek a buszok engedélyek nélkül csinálják ezeket az utakat. De annyit el kell ismerni, meg van szervezve és lényegesen olcsóbb.

Már csak két napunk volt hátra, ezt leginkább vásárlással terveztük eltölteni, hiszen korábban már láttuk Bangkok nevezetességeit.

És most bónuszként néhány szó a különleges kajakokról, amelyeket használtuk. A kajakok Hobie Mirage típusúak voltak (bővebben itt), melyeknek a különlegessége, hogy egy elmés szerkezet segítségével lábbal lehet hajtani a csónakot. A dolog lényege, hogy két lapát lóg lefelé a csónak aljából a vízbe, amelyek a pingvinek szárnyaihoz hasonlóan hajtják előre a hajót. Ne kérdezzétek hogyan működik ez, de nagyon jól működik. Magában a kajakban két pedál van. Megnyomod az egyiket a lábaddal és a másik automatikusan visszajön. Így azt nyomhatod előre (közben az első jön vissza, ad ifninitum), ezzel mozgatva  a kajakból lefelé kilógó, pingvinszárnyhoz hasonló lapátokat. A lapátok mozgása a vízben hajtja előre.

Ezen az egészen különleges hajtási mechanizmuson felül is jól ki volt rajtuk találva minden, a kormánylapátot például egyetlen, egyszerű mozdulattal fel lehetett emelni a csónakban ülve, hogy ne akadjon fenn a sekély vízben vagy a vízinövényeken. Az ülés nagyszerűen be lehetett állítani, mindenkinek a testméretéhez igazítva. Számtalan tárolóhely volt a csónakban, látszik, hogy valaki nagyon kitalálta az egész konstrukciót.

Szerző: zdyzs  2014.03.21. 18:36 Szólj hozzá!

Címkék: dzsungel kajak Thaiföld Khao Sok nemzeti park

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.