A második túra, amelyre elhatároztuk magunkat, Phi-Phi (ejtsd: Pipi) szigetét vagy inkább sziget-csoportját fedezte fel. Ez lényegesen távolabb van, ezért gyors motorcsónakot választottunk. Egy ilyet persze nem engedhettünk volna meg magunknak egyedül, ezért egy csoportos túrára fizettünk be. Számítottunk arra, hogy csoporttal utazni rosszabb lesz, és ez a sejtésünk teljesen be is igazolódott.

IMG_9763.jpg

Kezdődött azzal, hogy jó fél órát késett a teherautó, ami összeszedte a résztvevőket. Aztán jó fél órát kóvályogtunk Ao Nang környékén, összeszedve a többi turistát (szó szerint, mert többször fogalma sem volt a sofőrnek, hol van a hotel, amelyet keresünk). Már háromszor is azt hittük, többen nem férünk fel a kisteherautó platójára (ahol három hosszanti padon kuporogtunk), de mindig kiderült, van még hely, ha még jobban összehúzzuk magunkat. Megtörve érkeztünk meg Ao Nang fő utcájára. Itt egy, a járdán elhelyezett, kis asztal mellé letettek minket, ahol már vagy 50 másik turista ácsorgott. Az asztal volt az utazási iroda, amelynek munkatársai papírokat lobogtatva szaladgáltak közöttünk, majd úgy tíz perc elteltével letereltek minket a partra a motorcsónakokhoz. Ezek szép nagy csónakok, már majdnem hajók, 600-1000 lóerőnyi motorral felszerelve (!). Bepasszíroztuk magunkat hátizsákjainkkal együtt, dugig megtöltve a hajót. Még vártunk jó tíz percet egy holland párra, akiket otthagytak a szállodában és külön el kellett menni értük, aztán elindultunk Phi-Phi szigete felé.

IMG_9805.jpg

Phi-Phi akkor került a világ figyelmének középpontjába, mikor „A part” című filmet itt forgatták. A 2000-ben megjelent film egy paradicsomi szigetről szól, ahova csak a kiválasztottak juthatnak el. A túra fénypontja látogatás Maya-beachen, amely a filmben a tökéletes, világtól teljesen elzárt partot testesítette meg. Már most lelövöm a poént, tökéletesnek ugyan tökéletes most is a hely, de világtól elzártnak bizony semmiképpen nem lehetne nevezni. Az öbölbe hatalmas mészkő sziklák között lehet csak behajózni, egy szűk bejáraton, a tengerről tulajdonképpen nem is látszik a finom homokos part. Sajnos most már az öbölben sem, mert olyan mennyiségű turista fordul meg itt nap mint nap. A hajók olyan sűrűn állnak a parton, hogy egy kis részen kívül teljes szélességében elfoglalják. Körülbelül két uszodányi területet bójákkal elkerítettek - hogy azért be lehessen menni a vízbe - de ettől eltekintve egymás érik a csónakok. Ezt szó szerint kell érteni, mikor jön egy újabb motorcsónak, a már ott levőket kicsit széjjelebb tolják, hogy beférjen közéjük. A parton sok száz turista nyüzsög, a vízben egymást érik az emberek, utoljára talán a Palatinus hullám-medencéjében láttam ekkora népsűrűséget a vízben, mikor éppen ment a hullámgép. Lehangoló.

IMG_9807.jpg

Na de ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre ülünk a motorcsónak legelején, mert családunk az orrában foglalt helyet, a szabad ég alatt, és élvezzük a száguldást. A csónak ugyanis tényleg speedboat, elég gyorsan megy, ahhoz mindenképpen, hogy minden egyes hullám gerinctörő csapásokat mérjen az utasokra. A csónak annyira meg van töltve emberekkel, hogy én az út nagy részét állva teszem meg, mert nincs hova ülnöm. Így inkább állok és próbálom kirugózni a hajótest alját hatalmas erővel verdeső hullámokat. Ez jellemzően nem sikerül. De élvezzük a sebesség érzetét.

Kb. 50 perc után megérkezünk a Bambusz-szigetre, ahol vezetőnk lelkünkre köti, csak 30 percünk van, utána a hajó indul tovább. Egyébként ekkor már 11 óra van, azaz három órába telt, amíg a hotelből eljutottunk az első valódi helyszínre. Mondjuk maga a hajózás is jó élmény volt. A Bambusz-szigeten mint kiderül, semmilyen látnivaló nincs, de a part valóban szép. Kár, hogy itt is annyi ember van. Fürdünk egy kicsit a tengerben és a korai időpont ellenére megisszuk a magunkkal hozott sört mielőtt végképp megmelegszik, majd a fél óra elteltével visszakászálódunk a csónakba.

Következő állomásunk egy barlang, ahol a helyiek fecskefészkeket gyűjtenek. Biztos tudjátok, a kínai konyha egyik ínyenc fogása a fecskefészek leves, amelyet az itt honos sarlósfecskék fészkéből készítenek. Ehhez bambusz állványokat használnak a sziklák alján található hatalmas barlangokban. A helyiek halált megvető bátorsággal (szó szerint, állítólag minden évben van haláleset) kúsznak fel a rozoga állványokon akár száz méter magasra is a fészkekért. Mi ezt csak kívülről nézzük és a történetet is csak saját kutatásaim alapján tudom megosztani veletek, mert vezetőnk angolsága olyan csapnivaló, hogy alig értünk valamit abból, amit mond, meg nem is beszél erről semmit. Annyit azért megoszt velünk, hogy nem mehetünk be a barlangba, mert az magánterület. Nem mintha nagyon be akarnék menni, de azért az út lefoglalásakor a szórólapon természetesen mint teljes értékű programpont szerepel a „látogatás a fecskefészek barlangban”. Nos, jó ötven méterről bámulni valamit 5 percig az én értelmező szótáramban nem ér fel egy látogatással, de ezen itt Ázsiában már nem akadunk fenn.

IMG_9780.jpg

Ezek után elmegyünk Maya beach-re, amelyről már írtam. Itt is harminc percet kapunk, de nem is tudnánk többet eltölteni, mert nincs mit csinálni, és a természet szépségében a sok ember miatt nem lehet gyönyörködni. Pedig tényleg fantasztikusan szép lenne a hely, ha nem lenne ennyi turista. De végül is nem mondhatunk semmit, mi is elmentünk megnézni. Furcsa dolog ez, hogy az igazán szép helyeket egyre inkább megfojtja a turizmus. Lehet rajta keseregni, de ez a valóság. Persze biztosan lehetne korlátozni, hányan nézhetnek meg egy-egy látványosságot. De ez két okból is problémás. Egyrészt ez óhatatlanul azt jelentené, hogy csak a gazdagok engedhetnék meg maguknak, hogy megnézzenek egy-egy szebb dolgot, a hátizsákos turisták és a középréteg nem jutna el ezekre a helyekre. Mint ahogy ezt néhány helyen meg is valósították, például Bhutánban, ahova csak fejenként és naponta 250 dollár befizetésével lehet beutazni. Ezért kapsz alapszintű ellátást és szállást, de napi 65 dollár direktben az államnak megy. Ezt gyakorlatilag azért fizeted, hogy beléphetsz az országba. Mi nem is mentünk el, bármennyire is szeretnénk megnézni, napi 280,000 forintot nem tudunk kifizetni (ennyibe kerülne családostul elutaznunk), pedig aztán igazán közel vagyunk. Hasonló taktikát követ a Maldív-szigetek is, olyan drága ott aludni most már, hogy azt sem tudjuk megengedni magunkat. A három csillagos hotelek is teljesen eltűntek, és lassan már csak a szuperluxus kategória marad. Nagy szerencsénk, hogy ott már jártunk.

Ha Thaiföld is ezt választotta volna, akkor sok mindent nagyon sok ember nem tudna meglátogatni. Kérdés persze, megéri-e megnézni valamit úgy, hogy teljesen ellepik a turisták. A Maya-öböl esetén az én válaszon nem, de azért az elmúlt öt évben nagyon sok olyan helyen voltunk, amelyet nagyon nagy kár lett volna kihagyni, a sok turista ellenére is. Elárulom, hogy azért Thaiföldön is van olyan hely, ahol a kevés turista nagyon drágán modellt követik, erről majd a következő posztban.

A másik gond a látogatók korlátozásával az, hogy ez a helyeik megélhetését is nagyon komolyan befolyásolná. Hiába adnának több szolgáltatást a drágább utakon, szerintem nagyságrendekkel kevesebb embernek tudnának munkát adni. Márpedig a turizmus az egyik leg élőmunka-intenzívebb szektor, mi legalább 15 emberrel találkoztunk a túra során, akiknek csoportunk munkát adott. Ha kevesebb turista lenne a Maya-öbölben, sokkal kevesebben tudnának dolgozni is, többek lennének továbbra is munka nélkül.

De megint eltértem a tárgytól. A Maya-öböl után megállunk fél órára  snorkelezni, itt sincs több látnivaló mint egy nappal korábban, de családom itt is élvezte a lebegést. Ezek után elmegyünk a szigetcsoport fő szigetére ebédelni. Előre fáztunk tőle, milyen kaját fogunk kapni majd egy ilyen tömegtúrán, de nagyon kellemesen csalódunk. Kifejezetten finom ebédet kapunk, annak ellenére, hogy valóban nagyüzemi étkeztetés. (Hátizsákos turistáknak tipp – simán lehet ilyen helyen akkor is enni, ha az ember nincs befizetve a túrára, nem ellenőrzik sehol, tagja-e az ember a turistacsoportnak. Egy kiadós ingyen ebéd pedig igencsak jól jöhet, ha az embernek vigyázni kell a pénzre)

A kései ebéd után már csak arra van idő, hogy újra snorkelezzünk egy fél órát, utána indulunk vissza Ao Nangra. Visszafelé szerencsére lényegesen csendesebb a tenger, sokkal jobb az utunk. Szerencse, mert Csillának nagyon felkavarodott a gyomra az állandó dobálástól, most jobban bírja. A végén egy kicsit csepereg az eső, ennek következtében viszont mikor visszaérünk a partra, hatalmas kettős szivárvány fogad minket. Az emberek nagy része a parton nem is látja, mert ők meg elsősorban a tengert nézik, nem is tudják miről maradnak le. Mi szerencsére látjuk, megpróbálom lefotózni, de nem nagyon sikerül.

Nem bántuk meg, hogy elmentünk, de azért szerintem a kevesebb több lett volna, és szívesebben töltöttem volna több időt egy helyen, még annak árán is, hogy kevesebb helyet látogattunk volna meg. 

Szerző: zdyzs  2014.03.16. 14:04 4 komment

Címkék: Thaiföld Leonardo di Caprio Phi Phi A part Maya Beach Fecskefészek-leves

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vittore 2014.03.17. 16:29:38

Valami elképesztően proli dolog egy vagyont kifizetni csak azért, hogy elmondhassa valaki, hogy Thaiföldön nyaralt, pedofilok, buzik, sörhasú németek és atomrészeg üvöltözős Angolok, Oroszok társaságában.

zdyzs 2014.03.17. 17:08:35

@vittore: Ha valaki csak azért utazik Thaiföldre, hogy elmondhassa ott is járt, az szerintem is hülyeség, bár akinek ez kell, az csinálja azt ha szereti.

De ha élvezni akarod a selymesen meleg tengert, az isteni ételeket, a fantasztikus látnivalókat, a gyönyörű természetet, akkor érdemes elmenni Thaiföldre. Mert szép. És egyelőre még megfizethető is. Már nem olcsó, de még elérhető áron van.

És mi egyetlen pedofillal, sörhasú üvöltöző turistával sem találkoztunk amíg ott voltunk. Sok jó fej emberrel viszont igen. Helyiekkel és turistákkal egyaránt.

vittore 2014.03.17. 21:16:29

@zdyzs: Remélem nem vetted magadra. Ha én mennék túrázni arrafelé, eszembe sem jutna az ilyen turista paradicsomokat meglátogatni. A sógorom minden évben felkerekedik a baráti társaságával, és hátizsákosan túráznak 3 hetet, Thaiföldön, Kambodzsában és hasonló helyeken. Olcsóbb mint a szervezett utazás, és mivel mindig van egy évük tervezni szervezni a következő utat, elképesztő helyekre jutnak el...

zdyzs 2014.03.22. 03:50:49

@vittore: Egy ilyen helyen mi is voltunk, a Khao Sok nemzeti parkban. Végre sikerült feltennem az arról szóló bejegyzést is. Na az szöges ellentéte a turistaparadicsomnak, gyakorlatilag kis családunk volt az egyetlen vendégek.