Ao Nang városkája egy tipikus vízparti turistaváros, amely a világ minden részén szinte pontosan ugyanúgy néz ki. Hosszú főutca a part mellett, sok kisebb-nagyobb hotel, teljesen haszontalan dolgokat áruló boltok tömkelege, éttermek, utcai kajáldák és rengeteg turista. Persze van valamennyi különbség a boltok méretében, meg az általános tisztaság színvonalában, de másban már egyre kevesebb. Most már mindenütt van McDonalds, Haagen Dazs, Starbucks, mindenütt ugyanazokat a táskákat és pólókat lehet kapni – legfeljebb I Love Italy helyett  I Love Thailand felirat van rajtuk és mindenütt O’Neil meg Rip Curl fürdőgatyákat lehet kapni. Mindegy, úgyis az összeset Kínában gyártják. Annyi különbség persze van, hogy itt bal oldalon vezetnek, de nekünk már ez a megszokott.

utcakép.jpg

Mi nem is bent laktunk a sűrűjében, hanem jó 10 percnyi riksaútra, egy mező kellős közepén. Hotelünknek egy szomszédja sem volt, a legközelebbi ház a Rákkutató Intézet helyi telepe volt, jó fél kilométerre. Itt nem napjaink népbetegségére kell gondolni, hanem az igazi rákokra, amelyeket oly nagy örömmel fogyasztunk grillezve, kirántva, ananásszal, kókusszal, citrommal, borssal, levesnek, kreolosan, gumbo-nak, salátának, szendvicsnek (ahogy Benjamin Buford Blue, a.k.a. Bubba, mondaná) és főleg mindenféle csípősebbnél csípősebb szószokban (ahogy mi szeretjük).

Bár a hotelünk a fennhéjázó Baan Po Ngam (mindenki ejtse, ahogy akarja, a vietnamiak is ezt tették, nem volt két ember, aki ugyanúgy mondta volna) Resort nevet viselte, nem egy luxushely volt. Annyiban volt talán „resort”, hogy nem egy épületben helyezkedtek el a szobák, hanem kisebb házacskák voltak egy-két szobával egy nagy kertben, melyek kb. egy méter magas lábakon álltak. Az úgynevezett „open-air”  fürdőszoba (az ezt jelenti, hogy teteje van, de oldalt nincs lezárva, a fal és a tető nem ér össze) ugyanakkor már lent volt a talajszinten, és valamelyik igen okos építész (hogy vonnák be az engedélyét) úgy gondolta, milyen jó ötlet a kis falépcsőt rögtön az ajtó után kezdeni. Innen üzenem neki, nem az. Nagyon nem. Szerencsére nem törtünk össze magunkat, de az ajtót becsukni csak előre megfontolt módon lehetett, ha már akkor megfogtuk a kilincset, mielőtt elindultunk volna a lépcső felé. De nem szólhatok egy szót sem, első házunkba az egyébként jó tervezőnk ugyanilyet tervezett – még szerencse, hogy a kivitelező felülbírálta, mert ő jól tudta, hogy nem működik. Egyébiránt nagyon tágas, relatíve tiszta (itt sokat segít, ha az ember Indiában él!) szobánk volt. Annyi volt csak a gond, hogy az 5 mm-es farostlemez-falakon minden hang átjött, a szomszéddal egy légtérben levő WC-ről nem is beszélve. De ezt nem részletezem, el tudjátok képzelni.

Nopparathara.jpg

Szállásunk a helyiek által használt strandtól volt 10 perces sétára. Ao Nang környékén ugyanis három strand található, Ao Nang Beach (nagyon kreatív név mondhatom), Nopparathara Beach és Railey Beach. A harmadikra csak hajóval lehet eljutni, mert egy olyan félszigeten van, amelyet bazi nagy sziklák zárnak el a szárazföldtől. Mi oda nem jártunk. Sokat voltunk viszont a Nopparat Thara strandon, ahol eddigi kevés tapasztalatunk alapján a legnagyobb apály-dagály különbséget tapasztaltuk.

Apály.jpg

Legszerényebb becsléseink szerint is legalább egy kilométert visszahúzódik a víz, mikor apály van. Hatalmas lapály keletkezik így, ahol rákok millió jelennek meg. Mi ezt nagyon élveztük és rendszeresen átgyalogoltunk az öböl túloldalára a homokon és a sekély vízben.

Séta.jpg

A túloldalon ugyanis egy sok részből álló vendéglátóipari komplexum volt a parton, melynek sarkában egy kis kávézó húzódott meg. Innen nagyszerűen lehetett nézni a naplementét. Isteni kávékölteményeket ittunk.

kávécsodák.jpgÖtünknek nagyjából két és félszer annyiba került, mint amennyiért öten ebédelni szoktunk az utcai kajáldákban. Na ja, a kávé luxuscikk itt is. Meg az is igaz, szerintem kalóriában is legalább 2,5szerese volt az ebédkor elfogyasztott tápanyagnak. (update, mint kiderült teljesen jol gondoltam, kutatások szerint egy ilyen ital annyi kalóriát tartalmaz mint egy Big Mac menü. És az sem Norbi Update kompatibilis. lsd itt és itt.)

A víz rendkívül kellemes, persze ilyen sekély helyen nem is lehet más, egész nap nyugodtan el lehet lenni benne, nem hűl ki az ember. Egyik délelőtt a kölkeink legalább három órát ültek benne, élénk beszélgetés közepette. Azért is nagyon jók az ilyen nyaralásaink, mert ilyenkor mind a hárman együtt vannak. A hétköznapokban a lányok nagyon össze vannak nőve – ilyen az ikerlét, egy évfolyamba járnak, ugyanazt tanulják, ugyanazok a barátaik, ugyanazok a problémáik – viszont Petivel gyakorlatilag csak a közös étkezéseknél találkoznak.  Ha nyaralunk, akkor viszont hangsúlyozottan hárman vannak. És ez, azt gondolom, mindannyiunknak nagyon fontos.

naplemente.jpg

Ami viszont engem nagyon zavart, hogy a helyiek mind ruhástul mentek bele a vízbe. Ao Nang környéke nagyon muszlim - legalábbis a nők nagy része fejkendőben közlekedik – lehet, hogy emiatt van. Engem Indiában is nagyon irritál, hogy a helyiek teljesen felöltözve fürdenek. Ilyenkor mindig elképzelem, milyen lehet, mikor a sós-vizes ruhájuk jól rájuk szárad és olyan lesz, mint a páncél. Brrrr. Még rágondolni is rossz. Emiatt aztán nekem nem felhőtlen a vízben való lubickolás, ha számtalan felöltözött embert látok magam körül. Persze ez a saját hülyeségem, nyilván csak szokás kérdése, miben fürdik az ember. Mivel én úgy szoktam meg, hogy az ember nem megy ruhástul a vízbe, nekem még nézni is rosszul esik. Furcsa, hogy mennyire a neveltetésünk rabjai vagyunk. Ezzel itt keleten lépten-nyomon szembesül az ember. Azt viszont nehéz volt elfogadni, hogy mennyire nem tudok ezen változtatni. Bármennyire is próbálom tudatosan elfogadni az itteni szokásokat, van, ami egyszerűen nem megy. Igazán nyitott vagyok, és még azt is elfogadom, hogy mások másképp látják a világot – ha valamit megtanultam itt Indiában, az az, hogy nincs abszolút igazság, csak lokális igazságok vannak – de arra is rájöttem, hogy az ember saját magát adja fel, ha mindent elfogad az itteni kultúrában. Sokan vannak itt ilyenek, én ennyi év után sem tartozom közéjük.

Eltértem a tárgytól. Végül is azt gondolom jól választottunk szállást – köszönet érte Coopernek, aki évek óta ott dolgozik Ao Nang-ban, és segít a magyar turistáknak mindenfélében, itt van a website-ja – mert kellően csendes helyen volt, de mégsem leküzdhetetlen távolságra a nyüzsgő élettől. Ez mondjuk sok gyaloglást feltételez, de szerencsére a mi családunknak ez nem gond, többször is megtettük gyalog a távot a városkáig vagy vissza. Voltunk többször az Ao Nang strandon is, ahol elsősorban külföldiek vannak. Ennek az a nagy előnye, hogy alig van ember aki ruhában fürdik. Az a nagy hátránya viszont, hogy a hajókikötő mellett van, ahonnan a sok turista indul a túráira (meg Railey Beach-re is innen lehet eljutni hajóval).hajók.jpg

Thaiföldön az úgynevezett „longtail boat” (azaz hosszú farkú csónak) a divat. Ezek viszonylag keskeny fahajók, melyeken hátul teljesen szabadon van egy motor (Csikós szerint kisteherautó-motorok), melyből egy 4-5 méter hosszú tengely nyúlik ki, annak a végén van a hajócsavar. Kormánylapát nincs, az egész motort mozgatják a hosszú tengellyel együtt. A legtöbb csónakon váltó és tengelykapcsoló sincs, direktben hajtja meg a motor a csigát, ebből következően hátramenet sincs. Mivel a hajtótengelyt közel 90 fokban el lehet fordítani a hajó farától, nem is kell, jól lehet vele enélkül is manőverezni, az elindulásnál meg a vízben gázolva egyszerűen betolják és elfordítják a hajót. Kell is az ügyeskedés, mert nagyon-nagyon sok hajó van, a frekventáltabb helyeken nem is látszik tőlük a part. Ami legzavaróbb, hogy a minden szigetelés nélküli motorok iszonyúan hangosak (mindenki kipróbálhatja, nyissa fel a kocsija motorháztetőjét, hajoljon a motor főlé és kérjen meg valakit, hogy pörgesse fel a motort 3500-as fordulatra). Ha az ember az Ao Nang Beachen próbál pihenni, akkor folyamatosan fogja hallani a zajukat. Állandóan. Ez elég idegölő, nem is voltunk ott sokat.

A gyaloglás mellett igénybe vettük a helyi közlekedést is, főleg mikor este a másnapi reggelivel (és az aznap estére szánt sörökkel) megterhelve indultunk vissza a szállásunkra. A reggelit ugyanis nem a szálloda éttermében oldottuk meg. Inkább vásároltunk a Thaiföldön mindenütt megtalálható 7eleven üzletekben tejet és kakaót, és a pékségben criossant-t. Úgyis jobban vágytunk rá, mint egy tojásrántottára vagy helyi ázsiai reggelire. Nem volt sokkal olcsóbb, mert Thaiföld minden ellenkező várakozásuk ellenére bizony meglehetősen drága – legalábbis a turistáknak. Az olyan luxuscikk, mint a tej, például 350 forintnak megfelelő összegbe kerül literenként - mondjuk ezért valami zseniálisan finomat adnak - és a kakaó pont ugyanannyi. Az utcán ebédelni 350-400 forint per fő/per fogás, ezért egy kis tál, tésztával és hússal teli levest vagy hasonló ízvilágú (értsd baromi csípős) tésztasalátát, esetleg tojásrántottát lehet kapni. Nem sokat, éppen annyit, hogy elvegye az ember éhségét.utcai kajálda.jpg De igazán jóllakni nem lehet vele. Az éttermekben, ahol nem az öledből vagy egy gyerekszéken kucorogva eszel, ugyanez (és tényleg ugyanaz, semmivel sem jobb mint az utcán) már ezresen felül van. Ahol normális a környezet (már faszékek és értelmezhető asztal van) ott kétezertől kezdődnek a fogások. A sör még a boltban is több mint 450 forint/üveg,  (igaz 660ml) és ez a legalsóbb kategóriás helyi termék, a márkásabbak (nem feltétlenül jobb, csak ismertebb) másfélszer ennyibe kerülnek. A Big Mac menü – mint általános egyenértékes - 1500 forint felett van. A norvég vagy finn árakhoz képest ez természetesen bagó, de azért már nem lehet fillérekből megélni, mint 15 évvel ezelőtt. Nekünk nagy meglepetés volt, hogy mennyivel drágább, mint mondjuk Goa, ahol a tengerparti bodegákban igazán finom ételeket lehet enni 500-700 forint közötti árakon. És ott asztalok, meg székek és kiszolgálás is van. Mondjuk Ao Nang tele is volt finnekkel, szerintem Helsinki fél lakossága oda utazhatott, mert bárhová mentünk, finn szót biztosan hallottunk. Nekünk mindenesetre nem tűnt olcsónak Thaiföld, pláne nem a tavalyi Kambodzsa-Vietnam körúthoz képest (ahol egy korsó kiváló, hideg sör fél dollár, étteremben ülve, kiszolgálással).

Ami még lelombozott minket, hogy Ao Nangban nyoma sem volt azoknak az istenien finom utcai kajáknak, amelyeket Bangkokban megszoktunk. Itt is lehetett ugyanazon nevű, állagú és kinézetű ételeket kapni, de messze nem voltak olyan jók. Maximum egy gyenge közepesre tudnám értékelni kulináris szempontból. Még a vendéglőkben is sikerült mellényúlnunk elsőre, de aztán szerencsére rájöttünk, hogy a kávézó mellett egész jó kajákat lehet kapni. De olyan gasztronómiai élvezetet, mint a bangkoki leges-legegyszerűbb utcai kifőzdék, nem nyújtott. (Szerencsére voltunk Bangkokban is). Viszont rendkívül mókás, hogy itt a tengerparton az utcai árusok szintén átalakított tuk-tukokat használnak. Az oldalkocsiban komplett konyha van berendezve, ott főzik az ételeket. Aztán összepakolnak és hazamotoroznak.tábori konhya.jpg

Sokak szemében nagy előny, hogy Krabi környékén úgy döntöttek, próbálják meghagyni a partot a maga természetes valójában. Ezt persze az ottani szemlélettel kell érteni, de az biztos, hogy egyetlen hotelnek sincs saját, különbejáratú partszakasza és nem lehet semmit közvetlenül a partra telepíteni. Ezért közvetlenül a parton nincsenek éttermek, bárok, fagyizók és egyáltalán nincsenek a másutt annyira megszokott vizisport-kölcsönzők (jet-ski, parasailing, banana stb.). Még kajakot vagy vizibiciklit sem lehet kölcsönözni a parton. Sokan ezért választják ezt a részt, mert úgy gondolják a jet-skizők meg a motorcsónakok nélkül békésebb élményük lesz. Nos, ezek az emberek nagyot fognak csalódni, mert a kölcsönzők által keltett zaj helyett egész nap hallgathatják a hajókat, azaz semmit nem fognak nyerni. Amennyiben viszont szeretnétek jet-skizni meg hasonlók, akkor egész Krabit el kell kerülni. Az, hogy a hoteleknek nincs saját partszakaszuk a kis pénzű turistáknak előny (a legszebb partokra is be lehet menni ingyen), a tehetősebbeknek kifejezett hátrány (kifizetnek egy vagyont a szállodáért, aztán ugyanolyan zsúfolt a partjuk mint másutt). Sokaknak valószínűleg az sem fog tetszeni, hogy apály idején nagyon messzire eltűnik a tenger, nekünk ez nagyon jó volt, szerettünk sétálni ilyenkor a parton.

Mi nagyon jól éreztük magunkat, bár lehet, hogy legközelebb nem egy dominánsan muzulmán környéket fogunk választani. Ettől az egy apróságtól eltekintve kellemes napokat töltöttünk ott.

Szerző: zdyzs  2014.02.13. 13:44 Szólj hozzá!

Címkék: naplemente tengerpart apály mohamedán Thaiföld Ao Nang Nopparathara ruhában fürdés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.